Sok alkotót megihletett már a meghalt anya és az apára maradt gyász, a gyerekek és a hogyan tovább problémája. Könnyen frázisokba és közhelyekbe eshet a próbálkozás. Alexander Payne alkotása – bármennyire is szerethető darab – nem mindig áll meg a csúszós jégen.
Nem tagadom, nem teszi talán senki, éppen az érzelmi hullámok meglovagolása ad lehetőséget egy ilyen történet megírására. Anyu egy vízisí-balesetben nyakát szegi, kómába és kórházba kerül. Apu, Matthew King (George Clooney), arra kényszerül, leállítsa a lélegeztető gépet. Két lánya csendben hadakozik a tragédiával és apjával. Mindezek tetejébe kiderül, anyu megcsalta szerető férjét, aki egy ügyvédi irodában robotol reggeltől estig – Hawaii-n.
Az élet tehát nem mindig hawaii – és ezt a bölcs megállapítást maga a szexi hangú sztár teszi a film első jelenetében, meztelen felsőtestű izmos férfiak, tengerpart és pálmafák alkotta vágóképek mögött. Nem mindig látván a film igazi csapásirányát, gyakran érezhetjük úgy, a film többször, jobban csapong a kelleténél. Mert mi a legfontosabb ebben a filmben? A gyászoló férj? Ahhoz talán túl vicces, és nem érezzük úgy a fájdalmat sem, mint például Michael Winterbottom Genova című filmjében, ahol Colin Firth adja át magát teljesen a felesége halála utáni hetek állapotának. Apa és lányai viszonyában keressük a film lényegét? Kevés és elnagyolt hozzá a lányok ábrázolása, a kisebbikről szinte semmit nem tudunk meg, kapcsolatuk a film végére sem tűnik sokkal szorosabbnak, mint lesz például Scott Hicks Anyátlanokja Clive Owennel és két fura figura fiával – szívbe markoló őszinteséggel megrajzolt mese.
Recept tehát volt bőven, de nem sikerült jól átvenni a hozzávalókat. Mert végülis nem rossz film az Utódok, csak sótlan. Éppen azt a vonalat nem tudta megvastagítani, amely a címet is adja. A King dinasztia, utódai, a Clooney alakította Matt és lányai, Matt és a széles rokonság, számos unokatestvére az 1860-as évek óta őslakos hawaii család, most mégis egy nagy földbirtok eladását tervezik. Mintha egy másik filmet látnánk, amely a hawaii-i családról szól, az elmúló emlékekről, arról, hogy minden szabadstrand helyén pláza épül meg golfpálya. Bezzeg régen! Elég old school, elég melankolikus, ide neki az Oscart!
Mintha sok kis filmet látnánk: egy kis családit, egy nagy családit, egy szerető után nyomozósat, egy gyászoló férjeset; s mindet egy valaki fogja össze: George Clooney. Vannak emberek, akiknek minden szerep jól áll, akit egyszerűen jó nézni: férfinak, nőnek, fiatalnak, öregnek. Clooney-t ismét jó nézni, mert természetes és barátságos, és közben olyan ismerős, mintha az apánk lenne. Clooney-nak jó párját alkotja nagyobbik lánya, Alexandra (Shailene Woodley), aki apja megfontoltságával szemben a kamaszkor robbanékonyságát adja szintén elemi természetességgel és saját szépségével. A színészi játékok nagyszerűségénél és néhány szép hangulati elemnél azonban nem jutunk tovább. Bár mehetnénk. Ilyen lehetőségekkel könnyen mehetnénk.
