A Végső állomás ötödik epizódjából áradó önirónia nem kevesebbet leplez le, minthogy az eddig látottaknak – beleértve az aktuális epizódot is – az égvilágon semmi, de semmi értelme nem volt. A halál elfogadásának gondolata a nagykorúság helyett szerencsére csak az őszinte alkotói vallomás eredménye.
Az új évezred hajnalán az X-akták és a Millenium című sorozatokon edződött James Wong ráébredt arra a borzasztó tényre, hogy az emberiség kulturális evolúciója során elérte azt a pontot, ahol a fiatalokat már minimális kohézióval összefércelt halálnemek segítségével is a székhez lehet szögezni. Igazát az általa beindított Végső állomás öt, illetve a szerkezetileg azonos Fűrész hét mészárlás-etapja bizonyítja. A vérbeli horror-fanok persze kezdettől fanyalogtak a két franchise sikerei láttán, valljuk be, jogosan, hiszen egyik széria sem tudott az eredendő – légyen az emberi vagy természetfeletti – gonoszról valamirevaló mitológiát építeni, vagy éppen mögöttes mondanivalót felvonultatni. Az alapkoncepciók azonban magabiztos lábakon álltak, s a Végső állomás esetében a halál rendületlenül fel is takarította a listájára esett pacákat.
A felállás a Végső állomás 5. esetében sem változott, az új rendező, Steven Quale hozzáállása azonban igen. Egy maréknyi csapat egyikük látomásának köszönhetően túléli egy függőhíd összeomlását, de a halál ezúttal sem tűrheti, hogy a becsületén folt maradjon, a szerencsétlen szerencséseket halálozási sorrendben kezdi levadászni. Quale tehát a széria alaptörvényein nem módosított, azonban jogászokat idéző leleményességgel megtalálta rajta a kiskapukat. Belátva, hogy e műfaji trend felett már eljárt idő, az öniróniához nyúlt segítségért. A rendező tudatosan játszik rá arra az igazságra, hogy filmje nem több, mint ötletesen megírt, ám felcserélhető halálesetek végletekig való fokozása. A főcím ritmikus montázsában a Végső állomás történetének legmorbidabb gyilkos szerszámait hajigálja felénk. Az aktuális áldozatokról már lerí, hogy puszta attrakciók, mivoltukra béna, ám nagyon is morbid dialógusokban célozgatnak is. Se nem menekülnek, se nem félnek a haláltól, sőt gyilkossá válva maguk is segítik annak ténykedését. Az első három "baleset" során a szereplők nem is sejtik, hogy prédává váltak, a nézők többlettudásán azonban Quale remekül élcelődik a közeljövő tetthelyének veszélyforrásait felsorakoztató totálképekkel. Az eddigi legizgalmasabb – megsúgom konyhai – finálé, valamint a csattanó során pedig a sorozat mozgatórugójának, vagyis a halál el nem fogadásának értelme is megkérdőjeleződik.
A térhatás csak a hab tortán. A Végső állomás 5. – az előző epizóddal ellentétben – a zsáner Véres Valentin által megkezdett 3D-s útjának ravasz folytatója. A katasztrófajelenet pedig önmagában véve is kijózanító pofon a konvertált gigamozik közönségvonzó áradatával szemben.
A Végső állomás 5. játékossága révén felemelt fővel és kaján vigyorral búcsúzhat felcseperedett generációjától a halál, miközben a Tony Todd karizmáját hasznosító halottkém mestersége is többletjelentéssel gazdagodott.
