Gyenge mozi ez a Hull a pelyhes című film. S ezen az sem segít, hogy Arni Schwarzenegger ezúttal nem terminátorszerű figura, hanem a Feledékeny (ám csupa szív) Apa szerepét domborítja: nem lövöldözik, hanem egy Turboman nevű automata babát akar szerkózni a fa alá a fiának. A Turboman olyan, mint a Barbie baba, csak inkább Superman, ez utóbbinak viszont foglalt a logója - világos? -, ezért más nevet kellett adni neki. De a lényeg ezzel is ugyanaz, mint azzal: a suliban kitört érte az őrület. (Naná, hiszen orrba-farba nyomják róla a reklámokat a gyerekeknek...) Arni tehát megígéri a srácnak a Mini-Supermant (akarom mondani Turbomant), de ezt az ígéretetét is elfelejti. Csak huszonnegyedikén reggel áll belé a frász: hát persze, sehol sem lehet már kapni azt a kütyüt, de mindenhol ölik érte egymást.
Ettől kezdve már nem is Arni a főszereplő - bár a sorban állósdiban is harcol egy kicsit -, hanem a marketing: a Turbomant fel kell kutatni a föld alól is. És mit tesz isten, a föld alatt is van Turboman (az alvilág a hamisítványt árulja). És így tovább, amiben az a poén, hogy Arninak semmi sem sikerül, amin elvileg röhögni kellene. De elvileg nem lehet röhögni, pláne nem, ha egy-egy poént háromszor is lejátszanak: az áruházi őrjöngésben például Arni összedönti a dobozokból rakott hegyet, ezt látjuk még egyszer egy másik áruházban, aztán egy harmadikban - he, he, de vicces...
A hepiendet is egy marketingötlet hozza. A Turbomant a karácsonyi felvonuláson (!) élő figurával reklámozzák, Arnit a rendezők - tévedésből - belekényszerítik ebbe a ruhába, így aztán ő vonul a mazsorettek, Miki egerek és felfújható rendőrök között, mint "igazi" Turboman. És Arni lenéz, meglátja saját fiát, és puff, neki adja a csodaketyerét. Itt a hepko, végre zokoghat a közönség - gondolja a rendező (Brian Levant). Ebben van némi tévedés, a publikum ugyanis (az a pár ember) ekkor már a kijáratot keresi. Reklámot a tévében is láthat, a marketingről meg az a véleménye - igen helytelenül! -, hogy nagy átverés, volt már benne szerencséje (lásd a postán rendelhető ilyen-olyan cuccok, egyedi, legendás darabok stb.).
Ami ezen az üzletileg behatárolt humoron túl még belefért a moziba, az viszont maga a nagyrealizmus. Nevezetesen, hogy a szeretet ünnepén ölik a legjobban egymást az emberek - igaz, közben mosolyognak egymásra, de csak azért, hogy annál nagyobbat üssenek. Utcán, üzletben, otthon egyaránt folyik a - családi, üzleti, közlekedési - közelharc. És a rendőr is pont akkor állítja meg az embert valami marhaságért, amikor a legjobban kell sietnie a gyerekért (boldogságért, a kék madárért, a marketingben előírt akármiért). És miközben te őrjöngsz a Pólus Centerben, feleségedet le akarja nyúlni Máris szomszéd. (Bocs, az egy másik filmben volt, de a lenyúlási kísérlet stimmel.)
Az élet tele van buktatókkal. Ennél nagyobb üzenetre nem futja, mint ahogy a legviccesebb poén is csak annyi, hogy a törpe Télapó seggen csúszik hazáig, ha Schwarzenegger ad neki egy fülest.
Édes jó istenem, mikor lesz már karácsony, az ember úgy vágyik egy kis szeretetre, mint a gyermek. E jelszó mentén aztán ebben a moziban hülyegyerekként kezelik a nézőt: karácsonykor ez is jó lesz neki. Amíg lócitrom van, addig veréb is lesz, mondják Kőbányán, az ottani üzleti életben, ami annyit tesz, hogy minden bóvlit el lehet adni, ha itt a szezonja.
