McDonald’s a filmekben: 5 pillanat, amihez a gyorsétteremnek köze volt

  • PORT

A McDonald’s nem egy filmben és sorozatban feltűnt már az évek során. 70 éve nyílt meg az első Meki.

1955-ben ezen a napon nyílt meg az első McDonald’s, mely nem csak a gyorsételeiről, hamburgereiről híres, de az évek során mélyen beivódott a popkultúrába is.

A McDonald’s-ra épülő filmes jelenetek pedig néha egészen szürreálisra sikerültek. Összeállításunkban most megmutatjuk azokat a híres tévés, filmes pillanatokat, amikor a gyorsétterem valamilyen módon felbukkant a vásznon. 

Loki 

2023-ban a McDonald’s a Loki című sorozat 2. évadában tűnt fel, a készítők gyakorlatilag tökéletesen újraalkották a gyorsétterem 80-as évekbeli dizájnját. A sztori azonban itt nem áll meg, hiszen Loki a valóságban is beszivárgott a Meki falai közé, ugyanis abban az időben limitált kiadásban elérhető volt a gyorsétteremben a Loki édes-savanyú szósz is. 

Richie Rich 

Az 1994-es családi vígjáték az amerikai vagyoni egyenlőtlenségekről szólt, de persze szórakoztató formában. A filmnek több emlékezetes pillanata is volt, ezek közül az egyik, amikor kiderül, hogy a címszereplő Richie Richnek otthonában – ami egy kastély – külön bejáratú McDonald’s étterme is van. Persze akkoriban ezt tátott szájjal figyelték a 90-es évek gyermekei, és mindenki ilyet szeretett volna otthonra. 

Az ötödik elem 

Az ötödik elem című film egy kissé ijesztő jövőben játszódik, minden szempontból. A Bruce Willis és Milla Jovovich főszereplésével készült 1997-es alkotás egy pontján ugyanis feltűnik egy furcsa McDrive, ahova repülő autókkal lehet beparkolni. Persze önmagában már ez is elég különc pillanat, már csak azért is, mert a vízió közel 30 évvel ezelőtt született meg, de talán ami még inkább szürreálissá teszi az egészet, az az, hogy a kiszolgáló lányok szexi, koktélruhaszerű egyenruhát viselnek. Mivel a McDonald's feltehetően jóváhagyta a jelenetet, jogosan merülhet fel a kérdés, a jövőben valóban ilyen uniformisokat terveznek bevezetni? 

Josie és a vadmacskák

A Josie és a vadmacskák című alulértékelt film számos ironikus és indokolatlan termékmegjelenítést tartalmazott, így történhetett meg, hogy az alkotásban feltűnt egy McDonald's tematikájú fürdőszoba.  A jelenetben Meki logós zuhanyfüggönyt és sültkrumplira emlékeztető fürdőszivacsot lehetett látni, a falakról pedig hátborzongató Ronald McDonald-babák lógtak le. Az egész úgy, ahogy van, elég megdöbbentő, főleg azért, mert úgy tűnik, a gyorsétterem-láncot nem igazán zavarta, hogy márkájukat egy láthatatlan, meztelen nőket zaklató alakkal hozzák összefüggésbe.

Ponyvaregény

Talán nem kell bemutatni senkinek a Ponyvaregény egyik (a sokból) ikonikus jelenetét, amelyben Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson) értekeznek arról, hogy miféle fullos helyek vannak Európában, többek között a párizsi McDonald's-ban sört is lehet kapni, és persze a Lö Big Macről se feledkezzünk meg! 

via Cracked