Nagy falat, de nem akad a rendező torkán

Embereset vállalt a német rendező-forgatókönyvíró, Jo Baier – korábbi drámái: Vadtűz és Stauffenberg – A Valkűr hadművelet, amikor IV. Henrik francia királyról vágyott forgatni életrajzi-történelmi opust. Hiszen egy komoly igényű kosztümös dráma igen alapos felkészülést (históriás előkutatást) és filmes tapasztalatot követel meg, és Baier vélhetően nem akart fércművel előrukkolni. Bátraké a szerencse (meg felkészült filmeseké), s lásd: a IV. Henrik – Navarra királya jól megállja a helyét a történelmifilm-mezőnyben. Pedig ebben az esetben, IV. Henrik kapcsán már született egy minőségi előkép, a francia rendező, Patrice Chéreu 1994-es Margó királyné című drámája, Isabelle Adjanival, Daniel Auteuil-jal, Virna Lisivel és Vincent Perezzel a főbb szerepekben. A főleg a (brutális) vérengzésekre és az intim viszonyokra koncentráló film anno Alexandre Dumas regénye nyomán készült, az irodalmi alapot most is egy híres tollforgató, a német Heinrich Mann könyve szolgáltatta. Ezúttal azonban a sötétkor rajza legalább annyira hangsúlyos, mint a szereplők személyes sorsának alakulása, az a környezet, ami Henrik útját befolyásolja. Ha színekkel szeretnénk jellemezni a két királydrámát, azt mondhatnánk, a Margó királynét a vörös árnyalatai borítják el, míg a IV. Henrik – Navarra királya című filmet a fekete tágan értelmezett, a szürkéből a barnába hajló, olykor kéken megvillanó feketesége.

[img id=363446 instance=1 align=left img]Vérnász

A XVI. század dereka hemzseg a vallásháborúk, a katolikusok kontra protestánsok ellentéte örvében vívott hatalmi villogásoktól, nem csak a francia királyságban, Európa-szerte mindenhol (Magyarországon hasonlóképpen). A hit eltérő megközelítése alkalmas – nemcsak akkor, a történelem során mindig –, hogy a nevében a korabeli hatalombirtoklók vagy arra vágyók végeláthatatlan, jókora véráldozatokkal járó öldökléseket vívjanak, leginkább: a trónért, a területekért. A protestáns híveivel Párizs és a katolikusok ellen vonuló navarrai (ami eredetileg észak-spanyolországi tartomány volt) királynak, Henriknek (Julien Boisselier) édesanyja, III. Johanna nagyhatalmú és ádáz ellensége, Medici Katalin (Hannelore Hoger) látszólag békítő szándékkal, lánya, Valois Margit (Armelle Deutsch) kezét ajánlja. Ez azonban valójában halálos csapda: az esküvő éjszakán – az elhíresült Szent Bertalan-éjen – a katolikus házigazdák ezerszám gyilkolják a protestánsokat. Henriket bezárják (megölni nem merik). Négy hosszú esztendőt követően a rab uralkodó kiszabadul, és némi cselszövés és sok véres ütközet révén mégis fejére illesztheti a koronát.

A film cselekménye során megismerjük az egyszerű parasztgyerekekkel felnövő kisherceget, és nyomon követjük sorsát egészen a végsőkig. A cselekménynél azonban még többet megtudhatunk a korabeli udvari intrikák lélektanáról és működéséről, ami egészen ismerős a ma emberének is.

XXI. századi gondolkodás a XVI. században

IV. Henrik (1553-1610) III. Henrik néven töltötte be Navarra királyi posztját 1572-1610 között. Az 1572. augusztus 23-i Szent Bertalan éjszakája mészárlás utáni kvázi "házi őrizete" és a trónig vezető (csatamezői és palota-) harcait követően 1589-1610 közt uralkodott Franciaországban, a Bourbon-ház tagjai közül elsőként (ugyebár ebből a családból erednek a híres-hírhedt Lajosok is, XIII., XIV. – a Napkirály –, XV. és a nagy francia forradalomban guillotine által fejét vesztett XVI.). Történelmi tanulmányainkból leginkább a "Párizs megér egy misét" szállóigéje révén ismerjük, amit rekatolizálásakor mondott. E szavak nem csupán egy szellemest frázist takarnak, hanem személyiségének lényegét: nem a katolikus vagy protestáns franciák királya akart lenni, hanem mindegyik franciáé. "Ebben az országban mindenki azt gondol, amit akar" – hangzik el a filmben is a meglepően friss, ha úgy tetszik: modernszellemű gondolata. "Az őrült időkben ő volt az értelem hangja" – foglalja össze tömören a film szlogenje a király alakját. Lesarkítva tulajdonképpen így is van.

Baier ebben a "modernségében" állít emlékkövet Henriknek, miközben bőségesen – vagy, ami a filmje hibája: ráérősen, inkább egy tévésorozathoz illő túlságos részletezéssel – ábrázolja az eszét-hagyó világot. A két és félórás filmidő arra is engedhet következtetni, hogy a forgatókönyvírók – Mann regényéből a scriptet a rendező Cooky Ziesche segítségével írta meg – az aprólékos ábrázolást illetően a Tudorok és a Róma című tévészériák finomhangolását vették alapul, de, ugyebár, amit megenged a sokórás tévézés, azt a mozi nem teszi lehetővé. Ám a hossznak mutatkozott olyan előnye is, hogy Henrik király figuráját sikeresen tudták átélhetővé és hitelessé tenni (Boisselier tetszetős alakítással hálálta meg a lehetőséget), s bár nem minden mellékkarakter került teljesen a helyére – vannak, akik feltűnnek, aztán indokolatlanul enyésznek el –, de például a kedves szerepében Chloé Stefani, vagy IX. Károlyként Ulrich Noethen, emlékezetesek. A hossz jó alkalmakat ad a színészeknek, hogy ne csak ott legyenek a vásznon a kosztümjeikben, hanem játszanak.

Szánjuk rá az időt

A német, francia, spanyol, osztrák és cseh együttműködésben megvalósuló, negyven viharos esztendő történését feldolgozó ambiciózus vállalkozás annak ellenére tud teljesíteni, hogy története túl szövevényes, és nem mindig képes mentesülni a sztereotípiáktól. A mának szóló (vallási) türelmesség-üzenetét sikerült úgy kivitelezni, hogy nem egy hagyományos, csillogó, mázsás történelmi mementósúllyal nehezülő tömböt faragtak, hanem az elevenségében nyers és erőszakos, a testiséget értelemszerűen felvállaló filmet forgattak. Az érzékletes korrajz, a valósághű (és bőséges) harci jelentek, (a kellő mértékben adagolt) intim viszonyok és a főszereplőből sugárzó egyediség adnak erőt Baier filmjének. A IV. Henrik – Navarra királya kevés szépséget, de annál több és hitelesebb fizikális és lelki mocsokságot vonultat fel – a lenyűgöző vizualitás okán érdemes megemlíteni operatőr, Gernot Roll nevét is –, így fokozottabban kirajzolódhatnak a főhős értékei (tolerancia, hűség, bátorság, szeretet). Nem csak Párizs ér meg egy misét, hanem ez a film is két és fél órát.

Kinek ajánljuk?
- A jó történelmi mozikat értékelőknek.
- Aki szereti a fordulatos, intrikáló, vérgőzös, szexelős históriákat (á la Róma és Tudorok).
- A szabad hitgyakorlás híveinek.

Kinek nem?
- Aki számára történelmi filmben a 300 a mérce.
- Aki sztárokért jár moziba.
- Vallásilag türelmetleneknek.

7/10