Megérte feldarabolni Harry Pottert


Az egyik legjobb Harry Pottert hozták össze: a Halál ereklyéi I. nagyszabású és lassan hömpölygő, ám részleteiben gazdag történet lett, mint A gyűrűk ura. A Warner stúdió sok üldözéssel és melankóliával készült a Voldemort elleni utolsó nagy harcra, mi pedig a magyar premier előtt, egy nálunk szerencsésebb országban néztük meg a 3D-effektek nélküli végeredményt.

Közel a 13 éves történet vége (1997-ben jelent meg az első könyv, és 2001-ben az első film, vagyis a filmfolyam is tíz éven át hömpölyög), ettől a nézők egy jelentős része csalódott, és azon gondolkozik, hogyan lehetne a világot továbbra is életben tartani, mert filmmé lehetne gyúrni A kviddics évszázadait, a Bogar bárd meséit vagy a Legendás állatok és megfigyelésüket is. J. K. Rowling világot teremtett, nem is akármilyet: sok millióan nőttek fel Harry Pottert olvasva, majd nézve. A befejező rész így nemcsak egy történet vége, hanem sok-sok olvasó és néző történetének a vége, mert felnőttek. A Harry Potter és a Halál ereklyéi talán ezért is melankolikus hangulatú, epikus fantasymozi a maga kedves stílusában, miközben ezzel a duplabefejezéssel A Gyűrűk Ura nagyszabású történetmesélését idézi fel.

J.K. Rowling nagy ötlete volt, hogy a Harry Potter olvasóira folyamatosan növekvő gyerekekként gondolt, így minden rész sötétebb és összetettebb lett. A filmeken elég plasztikusan látható ez a változás, mert a befejező részben szinte teljesen színtelen, zöldből, szürkéből és sötét színekből építkező, hideg világot hoztak létre. Az első két részben Chris Columbus még csak kereste a hangulatot és a látványvilágot, de a harmadikban Alfonso Cuarón megteremtette azokat, és azt az ügyesen eltalált arculati leírást csak követni kell azóta is. A sikert mutatja, hogy a hosszú sorozatnak soha nem esett le a nézettsége, sőt új nézőket is be tudtak kapcsolni.

A Potter-filmek hangulata az Azkabani fogoly óta egyre sötétebb lett, de a mostani rész már olyan sötét, hogy szinte alig látszanak benne a szereplők. A legújabb film ugyanis már nem koponyákban és farkasemberekben tobzódó dark fantasy, hanem horrorba hajló mozi. Romos házakban és szűk előszobákban felvett, remegő kézikamerás jelenetekkel teli film, amelyben a néző ijedtében felordít, ha a földre esik egy tárgy, vagy a sarok mögül előugrik egy ráncos öregasszony, pláne, ha később kígyóvá változik.

A Harry Potter-franchise kényes, érzékeny anyag, ha csak arra gondolunk, hogy micsoda rajongói tömegeket mozgat meg, JK Rowling meg erős szerződési feltételekkel ment csak bele a megfilmesítésbe. Jó eljátszani a gondolattal, hogy milyen lett volna Guillermo Del Toro nagy befejezése, de az alig ismert David Yates rendező is bőven elég szaktudással oldotta meg a feladatot. Egyszerre volt képes nagyszabású tereket alkotni, valamint elveszni a részletekben.

Horrorba hajló akciófantasy

A 146 percbe ügyesen lett belesűrítve a Halál ereklyéi könyv kétharmada. A polgárháborús helyzet miatt Harry már nem iratkozik be az utolsó tanévre, a Főnix Rendje menekíti ki a Dursley-házból egy látványos üldözési jelenetben, hogy Billy Weasley esküvője után Ron és Hermione segítségével kereshesse a horcruxokat és a Halál ereklyéit. A végeredmény akció, horror és dráma keveréke lett néhány vicces epizóddal. A Dumbledore múltjában vájkáló rész és Mardekár-medál utáni hajsza még úgy is az egyik legjobb Potter-adaptációvá lépteti elő a Halál ereklyéit, hogy a leglátványosabb jeleneteket, a táltostűzben elpusztuló Hollóhát-diadémot, Roxfort ostromát, meg persze Harry és Voldemort végső összecsapását csak jövő nyáron láthatjuk.

A Potter-széria állandó forgatókönyvírója, Steve Kloves az elmúlt 9 évben vért izzadt és megőszült azért, hogy a kétórás filmváltozatokkal a Warner stúdió fejesei és a rajongók is elégedettek legyenek. Tavaly a Félvér hercegről a moziban sajnos nem tudtuk meg, mitől félvér herceg és miért is fontos ez, a két részes Halál ereklyéinél viszont jutott elég idő minden fejezetre és dramaturgiailag fontos kulcsepizódra, valamint a rajongóknak legfontosabb világteremtésre is.

Óriási terek, hatalmas világok épülnek fel hegyekkel, mezőkkel, hogy elinduljon Harry Potter és barátai nagy utazása a végső összecsapásig. Az utolsó könyv két részre szedése jó ötlet volt, de így a befejező rész első fele csak egy nagyon hosszan és izgalmasan elnyújtott előjáték a jövő nyári nagy fináléhoz.

Még a gyerekszínészek is jók

A franchise lényege, hogy nincs szükség színészekre, mert Chris Columbus az első részben kiválasztott néhány kisgyereket, akiknek akkor sem kellett játszaniuk, és azóta sem kell, hiszen teljesen önazonosak. A vörös és szeplős Ronból (Rupert Grint) lassan rendes rögbijátékos fejlődött, akinek van egy-két jó jelenete, Harry (Daniel Radcliffe) maradt a saját naivitásában, Hermione (Emma Watson) meg egyre gondterheltebben húzogatja szemöldökét. Szegények valószínűleg soha nem fognak majd kilépni ezekből szerepekből. Nem is kell, így jók, ahogy vannak.

Jó színésznek ott van a Vodlemortot alakító Ralph Fiennes, Helena Bonham Carter vagy Alan Rickman, akik a szokásos profizmussal játsszák a gonoszokat. A leglátványosabb karakterfejlődést viszont Jason Isaacs mutatja be: a máskor mindig elegáns és aljas Lucius Malfoy ugyan csak néhány jelenetben tűnik fel, de meggyötört, kialvatlan arca és a félelemtől vinnyogó hangja szinte beleég az agyunkba. A gonosz mágusok hatalomra jutása és a mugliivadékok gettósítása szinte már holokauszt-filmeket idézően nyomasztó, a Mágiaügyi Minisztériumban kommandózás pedig egy klasszikus világháborús kémfilmben is megállná a helyét.

A fullasztó feszültséget a készítők humoros jelenetekkel ellenpontozták. Az öltönyös-kosztümös, irodista álvarázslókká változott Harry, Ron és Hermione szerepében veterán sorozatszínészek brillíroznak: David O'Hara (Runcorn), Steffan Rhodri (Cattermole) és Sophie Thompson (Mafalda) zseniális grimaszai, botladozásai tökéletesen visszaadják a már nem is annyira tini főszereplők bájos esetlenségét.

A Harry Potter és a Halál ereklyéit a legutóbbi két filmváltozattal elégedetlen rajongók is nyugodtan megnézhetik, a 10 éven aluli, kiskorú varázslóknak viszont erősen ajánlott a szülői felügyelet az ijesztő részek miatt. (8/10)