A történések mögött persze szívbemarkoló dráma rejtezik, a Garett család egykori tragédiája, amely nem múló lelki sebeket ejtett a főszereplő testvérpár, Annie és Peter érzékeny és mély lelkében. Történt ugyanis, hogy hegymászóék bajba keveredtek. Egy szál kötélen lógtak a mélység fölött, legfelül a lány, legalul az apa. Valahogy így festettek:
----------:( ----------:( ------------:(
De csak addíg, amíg a fiú, az apa kérésére - aki szerint hármójukat nem bírta volna tovább a szeg -elvágta maga alatt a kötelet. A fiatalok megmenekültek, a papa nem. Teltek múltak az évek és Annie-ből, aki soha sem tudott megbocsátani a bátyjának, híres hegymászó lett.
Történetünk idején éppen a K2 nevű hírhedett csúcsot ostromolja egy nagyon ellenszenves milliomos, és egy nála alig szimpatikusabb mászóisten társaságában. Már majdnem a csúcson vannak, amikor beüt a rosszidő, vissza azonban nem fordulhatnak, mert a milliomos nem engedi. Bele is szakadnak egy nagy barlangba, és most ott ülnek, és rémülten várják, hogy valaki megmentse őket, idejük pedig egyre fogy.
A családi dráma óta egyáltalán nem mászó bátyus persze épp a környéken lebzsel, és amint értesül az esetről, megküzdve a múlt kísérteteivel, mentőosztagot szervez mindenféle alakokból, akik kisebb részt felebaráti szeretetből, nagyobb részt a milliomos által felajánlott félmillió dollár reményében csatlakoznak a különítményhez. Némi nitroglicerint is magukkal visznek, hogy azzal robbantsák majd napvilágra a bentrekedteket.
Innentől kezdve a Félelem bére elbarmolt változatára is gondolhatna az ember, de annyira sem jó a film, hogy ez első látásra eszünkbe juthatna.
Egyszóval viszik a glicerint, ami ugye ütésre, sőt hőre is robban, amely tulajdonságok praktikusnak számítanak, ha unalomba fulladó filmjét az effektekkel akarja megmenteni a rendező. Levegőbe is repül persze mindenki, leszámítva persze a tenyérbe mászó képű Petert és öreg mászópárját Montgomery Wicket, aki atyja helyett atyja a legénynek, valamint egy bájos hölgyet, akivel a vége-főcím előtt kell majd csókolóznia.
(Ehelyt röviden megszakítom a történet folyását, hogy a színészi játékról is essék némi szó. Robin Tunney (Annie), Bill Paxton (a milliomos) és Nicholas Lea (a mászóisten) teljesen középszerűen alakítanak. A mentőosztag tagjai legalább ügyesen viccesek, viszont semmi perc alatt meghalnak. Chris O'Donnel (Peter)a tőle megszokott aggasztóan bárgyú figurát hozza, míg Scott Glenn Mongomerry Wick szerepében a kétszemű a vakok között. De kanyarodjunk vissza a cselekményhez, hogy végre túl lehessek rajta)
Tehát az öregnek szintén megvan a maga szomorú múltja, ami a film végén, egyetlen rém drámai jelenetbe sűrítve összeér a gazember milliomos sötét, a Garett család tragikus, és a mentőakció izgalmas történetével. És akkor aztán meghal, akinek halnia kell, és életben marad, akinek meg élni, és végre fölkapcsolják a villanyokat, hogy mindenki mehessen a dolgára, akár haza, akár máshová, esetleg kritikát írni, mert azt arról is kell, amit pedig csak simán el kéne felejteni.
PS: A film hegymászást érintő aspektusairól, vagyis arról, hogy mennyire kamu mindazon dolog, amit a vásznon mászás, illetve magas-légköri haldoklás címén elkövetnek, a hegyvidéki témákban nálam lényegesen avatottabb -Pakisztánt is megjárt -Földes András fog megemlékezni, valamikor a közeli jövőben.
