Megölték Rob Reiner rendezőt és a feleségét

  • PORT

A színész-rendező és felesége holttestére vasárnap találtak rá.

78 éves korában elhunyt Rob Reiner színész-filmrendező és a felesége, Michele Singer Reiner. A pár holttestét vasárnap találták meg a Los Angeles-i otthonukban, emberölés áldozatai lettek, szúrt sebeket ejtettek rajtuk. 

A párhoz fél 4-kor riasztották a Los Angeles-i tűzoltókat, de már a Los Angeles-i rendőrség rablógyilkosságokkal foglalkozó osztályának nyomozói dolgoznak az ügyön.

A Reiner család szóvivője megerősítette a szomorú hírt:

Mély fájdalommal jelentjük be Michele és Rob Reiner tragikus halálát. Ez a hirtelen veszteség összetörte a szívünket, és kérjük, hogy ebben a hihetetlenül nehéz időszakban tartsák tiszteletben magánéletünket.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Times Now (@timesnow) által megosztott bejegyzés

Több sajtóértesülés szerint is a házaspár fia, a 32 éves Nick lehetett az elkövető. Ezt azonban még a hatóságok nem erősítették meg. Úgy tudni, hogy a lányuk, Romy találta meg a holttestüket vasárnap. A rendőrség egyik szóvivője úgy nyilatkozott néhány órával ezelőtt, hogy még nincs konkrét gyanúsítottjuk. 

Rob Reiner és a felesége, Michele 1989-ben házasodott össze, és három közös gyermekük született: Jake, Nick és Romy. Az egyik fiúgyermekük, Nick hosszú ideje küzd drogfüggőséggel, valamint korábban azt is elárulta, hogy hajléktalanként élt.

Rob Reiner és a felesége a Harry és Sally című film forgatásán találkozott. Michele fotósként dolgozott, Reiner pedig a rendezője volt a máig népszerű alkotásnak. 

A színész-rendező olyan filmekben szerepelt, mint  A szerelem hullámhosszán, az Elvált nők klubja és A Wall Street farkasa. A rendezői munkásságáért pedig 4 alkalommal jelölték Golden Globe-díjra: neki köszönhetjük az Állj mellém! című 1986-os filmet, amelyben River Phoenix játssza az egyik főszerepet, valamint az Egy becsületbeli ügy című drámát is, amelyet Oscar-díjra jelöltek.

Forrás: Page Six, Variety és The Wrap

Kiemelt kép: Getty Images / Andreas Rentz / Staff