Megvannak a 2015-ös Rock and Roll Hall of Fame jelöltjei

  • ZSÉ / PORT.hu

Tizenöt zenész és zenekar közül fogják jövő áprilisban kiválasztani azt az egyet, aki bekerül a legendás rockcsarnokba. Megvannak a jelöltek és már lehet online szavazni is.

Egy csipet történelem: a zeneipar vezetői 1983-ban összeálltak, hogy megalapítsák a Rock and Roll Hall of Fame alapítványt. Az alapítvány sok feladatának egyike, hogy észrevegye azokat az embereket, akik szignifikáns befolyást gyakoroltak a rock and roll evolúciójára, fejlődésére és annak töretlenségére, fennmaradására, majd díjazza őket azzal, hogy felveszi őket a Hall of Fame-be. A csarnokba olyan előadók kerülhetnek be, akiknek már legalább huszonöt éve jelent meg az első albumuk. A felvételhez tartózó legfontosabb kritériumok közé tartozik az előadóművész jelentősége és hatása a rock and roll fejlődésére és halhatatlanná tevésére. A zsűri a közönséggel egyetemben minden évben egy művészt vagy együttest avat fel egy ünnepélyes ceremónia keretében. A fanok a tizenöt jelöltből online szavazólappal juttathatnak be összesen öt előadót, akik közül ezt követően 2015 árpilisában nemzetközi zsűri választja ki a nyertes. A tanmese után íme a jelöltek: The Paul Butterfield Blues Band, Chic, Green Day, Joan Jett & The Blackhearts, Kraftwerk, The Marvelettes, N.W.A., Nine Inch Nails, Lou Reed, The Smiths, The Spinners, Sting, Stevie Ray Vaughan, War, Bill Withers – erős a mezőny. A kedvenc előadókra még idén lehet szavazni a Rock and Roll Hall of Fame Foundation oldalán.