Csattogó fogak és csobbanó mellek. Ezzel a rövid félmondattal foglalhatnánk össze a Piranha 3D szűk másfél óráját. A dolog érdekessége abban áll, hogy a filmben sokkal kevesebb a gyilkos hal, mint a fedetlen nő. Fogak és mellek háborúját tehát – a horrorfilm-történetben talán először – utóbbiak nyerték.
Mindez érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a filmben felbukkanó hölgyek többségét (állítólag!) pornószínésznők alakítják. Hogy ez mennyire vigasztalja azokat, akik azért ülnek majd be a moziba, hogy Alexandre Aja legújabb horror-remekét láthassák, módfelett kérdéses. Mindenesetre a látványorientáltság egy érdekes eltolódásának lehetünk szemtanúi, mely a borzalomtól a gyönyör felé tereli a figyelmet, és amelynek kiszolgáló alattvalójává válik a 3D-s kivitelezés is.
Horrorként ugyanis hatásos lenne néhány arcunkba csapódó testrész vagy béldarab látványa, csakhogy ez ebben a filmben nem, vagy csak nagyon minimálisan történik meg. Más dolgok nyúlnak ki a vászonról, és bár ezek között megtalálható a címszereplő egy-egy példánya, nagyobbrészt itt is meztelen testeket, illetve testrészeket hoznak már-már tapintható közelségbe az alkotók.
Mindezek ellenére a film kétharmadánál olyan részletes és hosszan elnyújtott mészárlás-jelenetnek lehetünk szemtanúi, melyet a Fűrész-széria alkotói is minden bizonnyal nyálcsorgatva néznének. Nesze neked felelőtlen fiatalság, nesze neked szilikonmell, nesze neked Eli Roth: Egyszerre a film összes mellékszereplője megkapja azt, amit nem érdemel, a horrorfanatikus néző pedig azt, amit lassan egy órája annyira várt.
De mire jó mindez? Miért "kell" olyan horrorfilmet rendezni, ami nagyobb részében egyáltalán nem tesz eleget a műfaji elvárásoknak? Miért kellenek pornósztárok? És miért kell Richard Dreyfusst mellékszerepeltetni, ha már a nyitójelenetben meg kell halnia? A legutolsó kérdésre adható válasz talán felel a többire is: Azért, mert ezzel megmutatjuk, hogy a Cápa-féle horrorok csillaga lehullott, és ideje megújítani a műfajt, ideje alakítani a filmtörténeten.
És hogy egyáltalán mindez jó-e? Ki-ki döntse el magában. Az mindenesetre biztos, hogy szórakoztató. Így aki nem átall csonkolt emberi testeken nevetni, és szívesen gyönyörködne néhány agyonplasztikázott idomon, melyek nagysága olykor fenyegetőbben hat, mint a víz alatt száguldó őspiranha-raj, az mindenképp vesse bele magát ebbe a melltengeri élvezetbe.
