Tilda Swintont a "vájtszemű" mozibarátok már régről ismerhetik, hiszen olyan fontos, állandó színésze volt a legendás Derek Jarman-nek, mint például Klaus Kinski Herzognak, Cserhalmi vagy Kozák András Jancsónak, vagy Franco Nero Koltay Gábornak. A kevésbé ínyencek mint Orlandót ismerhetik Sally Potter filmjéből, a még kevésbé azok pedig A partból emlékezhetnek rá. Sajátságosan kettős, egyszerre törékeny és acélos, nőies és férfias lénye, szoborszerű, nem evilági megjelenése mindig inspiráló erővel bír a rendezőkre, ihletet ad, magyaráz és indokol, s így művésznőnk egyszerre múzsája és hőse a filmeknek.
Legalábbis így volt ez eddig. Most itt van egy film, ami minden szempontból hallatlanul "megcsinált", "művészi" ugyan, mégis kínos tisztaságán kívül más különösebb jellemzője nem igen van. Még csak azt sem mondhatjuk, lassacskán csordogál saját medrében, merthogy sokkal inkább állóvízhez hasonlít. Roppant mély és tiszta állóvízhez (mint a filmbéli tó): nagyon szép és átlátszó, de ha elég soká nézi az ember, már csak azt látja, hogy nincs benne semmi. Van valami kis történet megrontott fiúról, meggyilkolt rosszemberről, a helyzetet megoldani kész anyáról, újabb rosszemberekről, vívódásról, felőrlődésről, ilyesmi. Az egész olyan, mintha nem is történne semmi, pedig történik, csak pont azt az unalmat, gyötrődést és kilátástalanságot látjuk viszont a vásznon, amiről legszürkébb hétköznapjaink szólnak - minden különösebb sűrítés, vagy szűrő nélkül, szinte egy az egyben. És ezen szegény Tilda Swinton sem tud segíteni. Próbál hiteles lenni, összeszorítja a fogát, meg fél is, meg szorong is, de valahogy ez már nem tűnik őszintének. Mint a színésznő, aki múzsából profi jellemszínésszé alakul, akinek már nem kisugárzása, hanem eszköztára van. Mindez nem baj, és törvényszerű is. Láthattunk ilyet már Hanna Schygullánál, Liv Ullmannál is, stb.. Előbb-utóbb a jó színésznőkből nagy színésznők lesznek, és ez érthető. Mégis egyrészt valahogy szomorú, másrészt ha a hűvös profizmus általános színtelenséggel párosul egy filmen (és ez most szigorúan képletesen értendő, mert az az író-rendező páros korábbi munkája, a fekete-fehér Varrat, sokkal színesebb volt,), nos az semmiképp sem segíti a befogadást.
Tilda Swinton következő szerepét mindenesetre várjuk együtt, bizonyosan emlékezetesebb lesz!
