Az ember hajlamos olykor azt hinni, hogy olyan filmek, mint amilyeneket a kereskedelmi televíziók a matiné sávjukban nyomnak napi rendszerességgel, nos, olyanok már nincsenek is. Azok mind valamikor az S. M. Lomoz terminológiája szerinti "atomókorban" készültek (mondjuk a hatvanas évek közepétől egy dekádon át), de valami olyan eszméletlen ipari léptékben, hogy Dunát lehetett rekeszteni velük. Aztán mikor észrevették, hogy zömük (néhány deviáns egyed kivételével) fabatkát sem ér, hát felhagytak a termeléssel. A Disney Stúdió játékfilmjeiről beszélünk, amikben nem rajzolt Miki egerek, hanem gondosan megfésült kisfiúk - többször cserkészegyenruhában - eredtek a kincsek vagy madárfészkek fosztogatói nyomába. Az volt a baj ezekkel a filmencsekkel, hogy édesek voltak, mint egy nagy pohár langyos Dr. Pepper, de teljesen feszültségmentesek, előre lejátszottak - hogy is lehetne virgonckodni a futószalagon.
Az ember hajlamos olykor nagyokat tévedni. A stúdió távolról sem hagyott fel az üzelmeivel, legfeljebb az "új" ötletek felesleges forszírozásáról hasadt le, inkább kis jól fésült, fehér inges, világoskék tvisztpulcsis remake-ek ódalognak elő a takarásból. Épp ilyen jelen opusunk is, volt egy belőle már 75-ben is filmdarab, aztán '78-ban folytatás, aztán tévéváltozat (1995-ben).
Arról van szó mindben, hogy kisgyereknek látszó űrlények lelépnének a Földről (sokan vagyunk evvel így, de hova?), és e szándékuk megvalósítását szimpatikus helyi erők segítik, míg mindenféle szerzet hátráltatja. Adott esetben The Rock, a vegasi taxis a jó, a rosszakat nem sorolom fel. S a megnevezett hegyen van az átszállás. Vajon sikerül-e?
S attól kúl az ilyen, ha az eredeti alkotás valamelyik gyerekszereplője megjelenik benne, itt jön mind a kettő (még ötven sincsenek), szerintem ez megható. Cheech Marin is előkavar overallban!
És a megvalósítás, de maga a hegy meg növényzet is éppen annyira semmitmondó, mint anno. A Boszorkány-hegy maga a tökéletes remake. Dehogyis felesleges!
