Van abban valami lelombozó, ha a Swing című produkció sajtókönyvében a legendás női vokáltriót, a The Andrews Sisterst az ötvenes évekbe helyezik a harmincas-negyvenesek helyett. Ettől persze Fazekas Csaba még hivatott összerittyenteni az esztendő magyar közönségfilmjének megálmodott zenés, romantikus komédiát. A forgatókönyvíró-direktor szerint a (potenciális) fizető néző Ónodi Esztert, Csákányi Esztert, Törőcsik Marit, Törőcsik Franciskát, Kulka Jánost áhítja. Legalábbis – húzónévként – őket kapja.
Politikailag korrekt történetünkben az életük szekerével kátyúba jutott, ám egy élemedett korú dizőz istápolta fehérnépek haknizenekart verbuválnak, s egy pesti transzvesztitabár-tulajdonos és egy menedzser segédletével körbeturnézzák a Balatont. A kétórásra elnyújtott, bágyadt szerelmi csetlés-botlásokkal érdektelenített fércmű több dolgon siklik ki, de a muzsikán bukik el. A swingés boogie-woogie-klasszikusokat (is) megszólaltató Swing Angels – elvileg „élő” – fellépései dilettáns playbackesztrádok.
Ehhez képest csekélység, hogy Kulkától zsigerileg idegen Ali, a transzvesztita „drag queen” szerepe. A női triászból Ónodi a manírjaiban fürdőzik, Csákányi és Törőcsik Franciska meggyőző. A sallangtalan hangot Csuja Imre képviseli, tőle a kapuzárási pánikban szenvedő férfiak nótája is figyelemre méltó volna. Kár, hogy nem fakadt dalra.
Ellenben Törőcsik Mari mint Vadász Emmi, a láncdohányos, hajdani swingkirálynő! Akit sutyiban, kerekes székben visznek ki a kórházból, hogy – utoljára – színpadra lépjen. A madárcsontú „utolsó díva” a Mágia melegbár deszkáin áll fekete ruhában, és amikor a Bye Bye Blackbird magyarított változatában azt énekli, hogy „lám, lám, elmúlt”, meg kellene állítani az időt.
Körötte alulöltözött, angyalszárnyas gigerlik mórikálják magukat, de téblábolhatna ott bárki, mert angyal szállt el felettünk. Elhomályosul a szem, stílus van, tartalom, mázsás művészi-emberi hitel és egy dalocska, amelynek minden szava lényegi közlendővé lesz. Ahogyan Törőcsik, a Komédiás, összes jelenete, csináljon bármit, jelentőséggel bír. Nyilván azért is, mert szembesít azzal, ami nélküle nincs, nem volna. Amiben ő az utolsó.
