Szél támad és felforgat mindent – csak embernek kellene maradni közben. Miyazaki Hayao utolsó rajzfilmjében a legendás japán repülőmérnök alakján keresztül fogalmazza meg még egyszer hitvallását alkotásról, békéről, harmóniáról – és mindezek ellehetetlenüléséről.
Az idős mester rajzfilmje különleges szintézise eddigi útjának és munkásságának, miközben szakít hagyományos ismertetőjegyei jó részével. Bájos, de leginkább torokszorító melankóliával átszőtt szerzői állásfoglalás ez, ars poetica, melyben megerősíti a számára legfontosabb állításokat és keserédes realizmussal néz szembe azok valósághoz feszített viszonyával. A Szél támad ugyanis mentes a Miyazaki-féle fantasztikum elemeitől – sőt, életrajzi film: Jiro Horikoshi japán repülőgép-tervező mérnök életének egy szakaszára koncentrál, térben és időben is konkrétan, az 1930-as évek Japánjában. Jiro volt az a mérnök, aki megalkotta a későbbi kamikaze-akciókkal elhíresült Zero gépeket, de ezeket vetették be Pearl Harborban és más tengeri ütközetek során is, melyek a japánokat olyan legendásan rettegetté tették a Csendes-óceáni hadszíntéren. A film maga az előbbi gép ősének is tekinthető, mérnöki bravúrnak számító A5M nevű repülő születésének folyamatát kíséri végig, visszalapozva egészen a mérnök gyermekkoráig. Japán II. világháborús szerepét tekintve természetesen felvetődhet a kérdés, miért éppen ezt a figurát, ezt a történetet választotta életműve záró darabjául a sokszorosan deklaráltan pacifista Miyazaki mester.
Jiro sok értelemben alteregója a rajzfilmes direktornak, sokkal közvetlenebbül, mint a korábbi Rosso vagy Howl (akik közül az egyik pilóta, a másik madárrá változni képes varázsló, azaz mindketten urai az égnek, és aktívan szembeszállnak az oktalan, eszeveszett pusztítással). Miyazaki művészete olyan, mint Howl és mágiája: játékos, szépséges, erőteljes és mégis finom, felismerhető, de ezer alakban és formában pompázik. Miyazaki, az ember viszont a gyenge látású, vastag szemüveges Jiróval mutat rokonságot: mindketten arra kárhoztattak, hogy a földről áhítozzanak a repülésre. Jiro végül gépei által, míg Miyazaki rajzfilmjein, történetein keresztül tapasztalja meg az alkotás szárnyakat adó erejét. A háború első éveiben született rendező Jiro alakjával arra is rámutat, hogy bár nem választhatjuk meg a kort, amiben élünk, de azt igen, hogy hogyan maradunk benne emberek – azok maradunk-e.
A fiatal mérnök ugyanis újra és újra megfogalmazza egyik legnagyobb belső konfliktusát: azaz hogy a katonaság megrendelésére, pusztító küldetésűvé kell terveznie az új repülőgépet, miközben ő a szépséget szeretné megragadni, létrehozni. (Ha sokszoros áttétellel is, de ez a motívum megidézi a szórakoztatóipar nyomasztó óriását is, aminek hatalmától végső soron egy olyan önazonos művész sem válhat egészen függetlenné, mint Miyazaki Hayao – elég akár arra gondolni, hogy a rendező által (is) alapított Ghibli stúdió rajzfilmjeinek nemzetközi terjesztési jogait jórészt a köztudottan dollárcentrikus Disney birtokolja.) Erre a problematikára is utal a film mottójául is váló Paul Valéry-idézet, miszerint szél támad és nekünk meg kell próbálnunk túlélni. A film során fel-feltámadó szél pedig kettős természetű: egyfelől ihletet és szerelmet hoz, másfelől egész városokat emészthet el a tűz, amit a szél sodor tovább, és ahogy ezt a tüzet szétárasztja, úgy válik szimbolikusan a háború baljós előszelévé is.
Az uralkodó motívumok, a szél, a repülés, valamint a pusztítás elutasítása mellett finom hangsúlyt kap Miyazaki természet és ember egyensúlyra épülő kapcsolatát hirdető credója is. Míg korábbi filmjeiben, mint a Nauszika vagy A vadon hercegnője, ez a viszony a film gerincét képezi, itt a letisztult inspiráció forrása, ami átitatja Jiro terveit és szenvedélyes munkásságát. Miközben a rendező az időben lineárisan haladva kíséri a mérnök életútját, annak a kérdését is feszegeti, hogy vajon meg lehet-e ragadni az alkotás folyamatát – az alkotó elme működését. Vajon egy ötlet megszületését megelőző, elhivatottságból, élményekből és tanult tényekből épülő mátrix bonyolult hálózata leképezhető-e banalitások nélkül az animációs film vizuális és narrációs eszközeivel? Miyazaki válasza az egyetlen szelíd elmozdulás a filmben az általa jól ismert fantasztikum irányába, mikor a teremtő fantázia határtalan szabadságát az álmodás kétféle képességével jelzi. Jiro nemcsak mint megszállott szakember követi legnagyobb álmát (akár a személyes boldogság feláldozása, tulajdonképpen önző megrablása árán is), de élete legjelentősebb fordulópontjait is álmok kísérik, melyben hőse, az olasz Caproni társaságában reflektál és jósol aktuális és jövendőbeli eredményei és félelmei kapcsán.
A Szél támad, ha valóban az, hát méltó zárása egy lenyűgöző életműnek. Miyazaki és csapata ismételten igényes animációs munkája, az árnyalt karakterek, a légies, mégis magával ragadó történetszövés eredményeképpen egyedülálló ékkő került a Ghibli stúdió kincsestárába. A Porco Rossóhoz hasonlóan talán ez a film is inkább felnőttekhez szól, de a szomorkás alaptónus ellenére a cukormentes báj és érzékeny kedvesség végül akár közös családi élménnyé is emelheti.
