Az A. I. című filmet Stanley Kubrick a nyolcvanas évek elején találta ki. A cím már maga is állásfoglalás, hiszen a mesterséges intelligencia kizárólag a sci-fikből ismert fogalmát takarja. Olyan cím, mint a többi: Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról és szerettem meg a bombát, 2001-Űrodüsszeia, Mechanikus narancs, Ragyogás, Full Metal Jacket (amúgy lefordíthatatlan), Tágra zárt szemek. Nem létező, megfoghatatlan dolgok, nyakatekert képzettársítások, lehetetlen, fantasztikum, mese. Kubrick meghatározó, nagy léptékkel mérendő, látomásos, álmodozó művész volt. Mindent magasan felülről és kívülről szemlélt, az övéhez foghatóan nagy látószöggel eddig egy filmes sem tudott álmodni. Arról már a világ tehetett, hogy többnyire rémálmokat.
Ilyen szempontból kilóg a sorból a 2001-Űrodüsszeia, melyet Kubrick sötét látomásai mellett átjár a hit, a bizakodás, Arthur C. Clark érzelmessége. Ahogy az A.I. mély tónusait is jótékonyan deríti Spielberg érzelmessége. Furcsa hibrid ez a film, sötét álmokból, régi jól ismert mesékből, a klasszikus science-fiction etikai alapállásából a jelen kor emberének szorongásai vetülnek a vászonra. Sajátosan kettős a téma megközelítése is, a tág, objektív kubricki látásmód és Spielberg szinte sugárnyira szűkített, lényegbe látó tekintete egyszerre, egymás mellett létezik, és a kamaradrámának induló történet a végére sohasem látott távlatokat kap.
Az egész film David-nek, az első érzelmekkel megáldott (megátkozott) robotnak a története. A mesék komótos, határozott modorában halad, míg David saját szubjektumán belül végigjárja az utat a robot léttől az emberré válásig, az objektív valóságban pedig az otthontól a nagyvilágig és tovább, az idő és a lét végső korlátain túlra.
Nehéz lenne megmondani most, hogyan vonul be a filmtörténetbe az A. I. . Sokan szeretni fogják, sokan nehezen viselik majd súlyos érzelmességét. Bizonyos, hogy nem felejthető, csak úgy le nem söpörhető alkotás, és méltó emlékmű Stanley Kubrick zsenialitásának.
