A tévécsatornák napi műsorkínálatát elnézve szinte egy sincs, amelyik ne adna valami jó régi klasszikust, miközben esténként meg csak szórják a premiereket. Mire jó ez, kinek áll ez érdekében, hogy örökre a 90-es évek igénytelen adásaiban kelljen szügyig gázoljunk? Miért nem lehet száműzni már a jó édes retrót?
Reggel, délelőtt, kora délután bármikor beleszaladhatunk egy kellemes régi rajzfilmsorozatba, egy Balu kapitányba mondjuk. Nézhetjük, ahogy a jó öreg papa maci ismételten lenyomja a Don Kartácst, immáron isten tudja hanyadszor. Vagy a Kacsamesékbe is belecsobbanhatunk, pont úgy, mint Dagobert bácsi az arannyal púpig rakott kincstárába. Szóval vagy ez, vagy a Cartoon Network elég eszement műsorkínálata kötheti le a gyerek figyelmét, amíg lefől a reggeli kávé.
A rég múlt idők vitrinjéből azonban más kincsek is lapulnak, amiket még csak le se kell porolni, hisz a ’90-es évek óta szinte megállás nélkül képernyőn vannak. Tom Selleck szerelempácsitos felső teste, a hawaii ing és a piros ferrári már-már vízjelként vannak ott minden tévén. Ugyanígy David Hasselhoff is a nappalik koronázatlan királya, hisz egyből két sorozattal, a Knight Riderrel és a Baywatch-csal felváltva gyilkolja le a szépen átívelő karakterépítést, az alapvető dramaturgiát, a valahová tartó dialógusokat és helyezi a hangsúlyt a lassított felvételben ringó mellekre, na meg K.I.T.T. turbo boostjára.
És akkor ott van még a Dallas, az unalomig ismételt Jóbarátok és persze a Szomszédok is. Mindezek gyönyörű kontrasztot adnak a már ma készülő prémium tartalmaknak, de ez a szintű beteges ragaszkodás a múlthoz már inkább bántó, mint vicces. Mert ugyan igaz, hogy az ismétlés a tudás anyja, de az unalomé is.
Hagyjuk ezeket a régi vacakokat a múltban, ahogy a képcsöves tévékkel is tettük! Vagy toljuk fullba! Elő a VHS videóletjátszókat, vegyük fel kazettára az esti műsort, köttessük be az alapcsomagot, dobjuk el a távirányítót, hogy kézzel kelljen a három csatorna között váltani! Ha ez mind megvan és nagyon bejön a fíling, akkor jogos a bezzegrégenezés.