Erre kereste Richard Gere is kitartóan a választ a Dr. T és a nőkben. Nem is találta meg szegény, mint ahogy most Mel Gibson sem.
Ez ugyanis pontosan az a kérdés, melyre maguk a nők sem tudják a megfejtést, akkor miért pont a férfiak tudnák. Próbálkozni azért persze lehet. Ezt tették a film készítői is, akik abban reménykedtek nyilván, hogy a férfiak érdekeltek lesznek a mozi megtekintésében, hogy némi információt szerezzenek a másik nemről, a gyengébbik nem meg úgy is eljön Mel Gibsonért. És igazuk volt, piszkosul ráéreztek arra, mi kell a nézőnek. Két sztár és egy viszonylag érdekes történet, melyben a két említett személy hosszú problémázás után egy csókban egyesül. A Mi kell a nőnek? tehát ebből a szempontból elsőrangú produkció. A filmből pontosan kiderül, hogy a nők mindig mást mondanak, mint gondolnak, és Mel Gibson is jól néz ki.
Csak egy dologról feledkezett meg a stáb. A nézőnek rendszerint van még egy plusz igénye: a filmben legyen valami újszerű. Lehet az egy frappáns befejezés, vagy a szokványostól eltérő dramaturgia, jobb esetben egy jól megírt ötlet, amely nem okoz csalódást a fellelkesedett nézőnek azzal, hogy az izgalmasan induló film végül a legócskább közhellyel ér véget.
Nick Marshall (Mel Gibson) története nagyon is érdekesen indul, miután anyja Las Vegas-i bártáncosként a kaszinóban kénytelen felnevelni gyermekét, aki tizennyolc éves koráig bikininél több ruhát nőn nem látott. Férfimintaként olyan karakteres egyének szolgáltak, mint a kaszinó gengszterképű főnöke, vagy a mulató kidobó embere. Nick Marshall személyiségfejlődése ezzel nyugodtan leírható, garantált surmó, aki már annyira machó, hogy maga is képtelen együtt élni vele. Ekkor isteni beavatkozás történik, Nick Marshallt súlyos csapás éri, belelát a nők gondolataiba, abba a kuszaságba, melytől rendszerint maguk a nők is megrettennek. Az első sokkból felépülve, némi rávilágítás révén, belátja, hogy a csapás lehet áldás, s élvezni kezdi helyzetét.
A sors, illetve a forgatókönyv azonban emberré válásának folyamatát kívánta ezzel elindítani, melyben egyszerre kell felülkerekednie szakmai féltékenységén és a nőkkel szembeni tudatlanságán. A film kétharmadáig úgy tűnik, hogy sikerült szépen kivitelezni az ötletet, ám a hollywoodi elképzelés és a következetesen eredeti megoldás két olyan fogalom, melyet merész dolog egy évben említeni. A Mi kell a nőnek? esetében nem is lehet, az alkotók ugyanis inkább a kitaposott utat választották, amelyen minden kavicsot százszor láttunk már, ahelyett, hogy bátran és közhelyektől mentesen fejezték volna be a filmet.
