Miért bénák a Sherlock Holmes-sorozatok?

Sherlock Holmes valószínűleg forogna a sírjában. Persze csak ha nem kellene ki-be mászkálnia onnan folyamatosan. Van-e értelmük a modernizált Sherlock Holmes-sorozatoknak? És ha igen, akkor miért nem?


Sir Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes szülőatyja zseni volt. Sikerült megalkotnia egy olyan karaktert, amely mind a mai napig kedvence az olvasóknak, nézőknek. Olyannyira, hogy a televíziós csatornák és producerek olthatatlan vágyat éreznek azután, hogy időről időre feltámasszák és modern korba helyezzék őt. Bármennyire is jó sorozatok, vagy filmek születnek ezekből az ötletekből, valahogyan pont Holmes csúszik ki a kezünkből közben. Amint modernizálni akarják ezt a karaktert Watsonnal és Mrs. Hudsonnal együtt, elillan a lényege.

Most számba vesszük, miért nem tud igazi Holmes-film lenni sem a Benedict Cumberbatch-féle Sherlock, sem a Jonny Lee Miller-féle Sherlock és Watson, sem a Robert Downey Jr.-féle Sherlock Holmes.

1887 óta annyit változott a folytatásos sztorik szerkezete, hogy nem nagyon tűrne meg egy olyan párost, amelynek tagjai illedelmes úriemberek módjára társalognak egymással, és mindössze annyi beszólást engednének meg maguknak, hogy Sherlock utal Watson szellemi szintjének fejlődésére, Watson pedig megjegyzést tesz arra, hogy barátja széthagyott egy fél pár zoknit. Ez elég sovány lenne. Ezért a mai filmekben ennek a kettősnek a dialógusait is fel kellett pezsdíteni, dúsítani, poénosítani. Ebből születik az a két imbecillis karakter, akikről nem mindig lehet tudni, hogy Stan és Pant játszanak, vagy nyomoznak éppen. Az eredeti Holmes-történetekben a két férfi viszonya udvarias és baráti volt, csakhogy az ma már rettentő unalmas lenne. Így az alkotók saját csapdájukba esnek: mintha csak a detektív kockás gyapjúsatyekját le akarnák cserélni télapósipkára, mert az viccesebb.

Ugyanez érvényes Sherlock teljes karakterére is. Az eredeti történetekben a nyomozó alapvetően talpig úriember volt néhány rigolyával és hobbival. A Scotland Yardot és Lestrade nyomozót szívesen cikizte, de nem volt olyan tenyérbemászó figura, akit majdnem minden részben pipájával együtt kitiltanak Londonból. Mind a Cumberbatch-féle, mind a Jonny Lee Miller-féle detektív gyermeteg, kicsinyes lúzer, aki egyedül még fogat mosni sem tudna. A röhejes féltékenykedésről nem is beszélve. Olyan ez, mintha James Bondot metroszexuálisban szeretnék újjáéleszteni, „mert most az a trend”. A modern alkotók megint saját csapdájukba estek, hiszen próbálnak új dimenziókat adni egy olyan karakternek, akinek a logika a fő erőssége. De ettől még nem óvodás.

És hát persze a homoszexuális-szál. Ez különösen a brit sorozatban van mindig terítéken, szintén egy csapdahelyzet miatt. A Conan Doyle-féle alapanyagban két férfi egymás társaságában keveredik kalandokba: egy viktoriánus krimiben nagyobb játéktér nem is nagyon volt. Manapság viszont a játéktér végtelen, így valamit kell kezdeni azzal, hogy állandóan egymás nyakán lógnak.  

Ami persze hülyeség, mert miért kellene kezdeni vele valamit? Egyáltalán, miért kellene mindennel „kezdeni valamit”? Miért kell mindenképp a mai a valóságba gyömöszölni egy 126 évvel ezelőtti fiktív figura hülyeségeit? Ez olyan, mintha mindenképpen meg akarnánk mutatni, Münchausen ma hogyan húzná ki magát saját hajánál fogva a mocsárból. Megmondom: sehogy, mert csak egy kitalált személy. Ahogy Holmes is.

Sherlock: AXN, Duna Televízió
Sherlock és Watson: TV2, FEM3, AXN

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu