Azzal együtt, hogy Magyarországon Tintin szinte csak a frankofón törpe kisebbség körében kultikus képregényfigura, megdöbbentő, hogy eddig milyen jeges elutasítás övezi a Steven "Indy" Spielberg-Peter "Gyűrűk ura" Jackson producer páros animációs filmjét, amit ráadásul maga Spielberg mester rendezett. Pedig nem is rossz, csak elképesztően ocsmányul néz ki.
Fura, hogy egy olyan ember, aki annyit ad a látványra, mint Spielberg, olyan filmet rendezzen, aminek a végig jelen lévő főszereplője egy kifejezéstelen, rosszul animált lárvaarccal bámuló, pengeszájú Wayne Rooney. Sőt, Wayne Rooney és Tilda Swinton hermafrodita szörnygyermeke. Egy gusztustalan, visszataszító rettenet, aki/ami miatt a film első negyedórájában csak szédelegtem és alig tudtam koncentrálni, hogy utána klasszul beinduljon a szabadalmaztatott Indiana Jones-óraszerkezet és a hátralévő időt pompásan töltsem el.
A XX.-XXI. század nagy rejtélyeinek egyike, hogy a filmes cégek miért próbálkoznak még mindig az úgynevezett motion capture technikával, pontosabban olyan filmekkel, amik teljes egészében így készülnek, annak ellenére, hogy az összes, valaha készült ilyen mozi elviselhetetlen, ronda fertelem lett. Elég csak a Polar Express - Beowulf - Karácsonyi Ének-trióra gondolni. Ez az a módszer, amikor pöttyöket ragasztanak igazi színészekre, úgy veszik föl a jeleneteket.
Az mc-filmek jellegzetessége a kellemetlen érzéseket keltő mozgással párosuló, hullaszerű arcmimika és bőrfelület. Ehhez képest csekély eredménynek tűnik a környezet élethűsége, bármit is jelentsen ez. A Tintin vizuális világa nyilván az mc létező legkorszerűbb állapotát tükrözi, és hazugság lenne azt állítani, hogy nincsen fejlődés: itt már csak a főszereplő és a kutyája élvezhetetlen, a többi karakter és a környezet jól eltaláltak vagy legalább nem zavaróak.
Azért is kár a retinapusztításért, mert amint a néző megszokta a kis hermafrodita cickány meg a kitömött kutyája jelenlétét, a film elkezd működni, sőt a legjobb pillanataiban kifejezetten a székhez ragaszt. Azt soha nem fogom megérteni, hogy a híres szőke riporterből hogyan csinálhattak vörös hajú rágcsálót.
Spielberg ügyesen átvette azt, ami a fantasztikus rajzokon kívül jó az igazi Tintinben: a részletes környezetfestést, az aránylag összetett, egzotikus cselekményt, a fasza mellékszereplőket és a sűrűn durranó poénbombákat. Majd az egészet átengedte az Indyszűrőn.
A legjobb, vagyis egyszerre vicces és izgalmas jelenetek ennek megfelelően az egzotikus környezetben történő üldözések és a majdnem-járműkatasztrófák. A hidroplán lezuhanása és a nagy sólyomüldözés bőven állják a sarat bármelyik Spielberg-játékfilmből vett vonatkozó csúcsjelenettel.
A viccek is jók általában, néha egyenesen szuperek, az alkoholista kapitány önostorozása animációs filmben szokatlanul árnyalt, vagyis árnyaltan fergeteges karaktert teremt. Haddock hatására azt is elfelejti az ember, hogy cserébe Tintin tökéletesen semmilyen, még egy kalandos rajzfilm főszereplőjéhez képest is.
A Tintin az a film, amit teljesen felesleges 3D-ben nézni, próbáltam mind a kettőt és a különbség kábé annyi, mintha csont józanul vagy egy kis kupica pálinka után néznék: némi káprázat és árnyalatnyi, jelentéktelen térhatás a bónusz.
A kevés hardcore rajongó gyűlölni fogja nyilván, a többieknek viszont nem is annyira rossz élmény. Felnőtteknek gyerekek nélkül is bőven nézhető. A kisebb gyerekek, úgy 8-9 éves korig viszont egy kukkot sem értenek a cselekményből, ami nem akkora baj, egy lendületes Spielberg-üldözés az bárkinek ugyanazt jelenti: jó nagyra tátott szájat és félpercenként feltörő, önfeledt nevetést.
