Régóta vártuk a Terminátor - Megváltást, még testületileg is kivonultunk a vetítésre. Bár néhányunknak tetszett a film, itt most két lelkes fikázó kritikáját olvashatják. Egyikük csak simán kiakadt, a másik szerint: ha ilyen párbeszédek lesznek 2018-ban, inkább nyerjenek a gépek.

Mad Max a Transformerek ellen - 6/10
Szűcs Gyula

Imádom a posztapokaliptikus filmeket, ahol a marcona főhős gyerekkel vagy kutyával járja a sivatagot az atomháború után, és halomra lövi a bőrdzsekis punkokat. Ha a Terminátor - Megváltás Warriors of the Wasteland 2. címmel került volna a mozikba, McG ehetne a B-filmek új királya. Sajnos csak egy Terminátor-utalásokkal telezsúfolt Transformers 2-t kapunk tőle.

A Terminátor-filmek közül ez a leggyengébb, pedig Schwarzenegger nélkül is lehetett volna jó. James Cameron abban volt zseni, hogy már egyetlen kiborggal feszültséget tudott teremteni. A vasalóállú T800-as, meg a folyékony T-1000-es mindenkit ledaráló, félelmetes ellenfelek voltak, akiket csak szemét trükkökkel (présgép, olvasztókohó) lehet legyőzni. A rendező ezt gyönyörűen visszahozta a film első felében: Kyle Reese (Anton Yelchin) és a néma kislány (Jadagrace Berry) gerillaharca a T600-as ellen látványosan bemutatja az atomcsapás utáni brutális hétköznapokat. De a forgatókönyvírók megölik a hangulatot a gigarobotokkal, mert most ezek a menők.

Pedig meg lehetett volna tölteni a film második felét is romok között bujkálós, nyomasztó jelenetekkel, és feszesre vágott autós üldözésekkel. Ehelyett az Ellenállás piócaszerű Waterminátorokkal, és nevetséges Motorminátorokkal harcol (utóbbi kapásból megöli a T2 lényegét: a Harley-n feszítő T800-ast). Már vártam, hogy átváltozzanak olajat pisilő robotokká. Sehol a koponyalapító, lánctalpas Skynet-tank, pedig az sokkal jobb utalás lehetett volna a korábbi részekre, mint egy rosszkor benyögött "Még visszajövök".

Christian Bale megint a Batmanből ismerős mogorva arcát mutatja, de már ezzel is jobb John Connor, mint Nick Stahl. Abszolút átjön az alakításából, milyen nyomás nehezedik rá: ő az Ellenállás igazi vezére. (Bár a sebhelyes Michael Ironside-ot is jó volt látni ebben a szerepben.) Connornak még a saját apját, Kyle-t is meg kell védenie, különben meg sem születne 85-ben. Kár, hogy ezt lerendezték 5 percben, amíg Linda Hamilton üzenetét hallgatja. A nőjét játsszó Bryce Dallas Howard meg teljesen súlytalan a filmben, pedig terhes.

Az is súlyos írói hiba, hogy a mellékszereplő Marcus (Sam Worthington) sokkal részletesebben kidolgozott karakter Connornál. És még az akciójelenetei is látványosabbak, főleg a kedvencem, amikor baltát lóbálva ugrik a rabszolgaszállító űrhajóra. Újabb hiba, hogy már a trailerben elspoilerezték, hogy ő a beszivárgó egység, ez nagyott szólhatott volna, ha csak a moziban derül ki.

A T4 simán lehetne egy 8/10 posztapokaliptikus B-movie Sam Worthingtonnal és Anton Yelchinnel. De mivel 200 milliós Terminátor-folytatásként reklámozzák, amiben John Connor a leggyengébb karakter, becsapva érzem magam, és csak 6/10-et adok rá.

Robotok a néző ellen - 2/10
Stöckert Gábor

"Kicsit átfáztam. Hozzád bújhatok? Ne félj, csak a tested melege kell. Jó erős szíved van. Hallom, ahogy dobog."

A Terminátor név halott. Hat éve a harmadik rész még csak beletörölte a brandbe ormótlan, gépzsíros bakancsát, de az újabb folytatás nem kegyelmezett: agyontiporta mindazt, amit James Cameron felépített. Ugyanazt csinálta, amit az Alien vs. Predator az Alien- és a Predator-filmekkel.

A logikátlanságok mindig a Terminátorok bájához tartoztak azóta, hogy a legelső filmben John Connor visszaküldte a múltba az apját, hogy megdugja Linda Hamiltont, és megfoganjon a kis John. Az első két filmben James Cameron szerződést kötött a nézővel: a közönség elnézett néhány paradoxont, cserébe elsőrangú akciójeleneteket kapott, meg a második részben a higanytestű T-1000-est. (Az 1991-es premier idején én éppen számteches gimnáziumba jártam, az egész iskola azon hüledezett, hogy mire képesek már a filmesek a kompjúterrel.)

Ezt a paktumot rúgta fel - pontosabban szólva ezzel élt vissza nagyon csúnyán - a Terminátor: Megváltás. A sztorit már a jövőbe kellett helyezni, hogy ne kelljen újra eljátszani, ahogy visszatér egy gép a múltba, hogy megölje John/Sarah Connort. Ez érthető is, de a negyedik rész díszletei furnérlemezek és pixelek mellett logikátlanságokból épültek. Én nem vagyok az a típus, aki észreveszi, ha egy snittben egy szereplő jobb kezében van a pohár, a következőben meg a balban, de a filmet nézve percenként szúrta ki a szemem valami ordító hülyeség. Ezek leginkább abból adódnak, hogy míg a korábbi Terminátor-filmekben egyetlen robot ellen vívtak epikus küzdelmet a főhősök, addig a 2018-ban játszódó sztoriban már ezrével nyüzsögnek a robotok. Akik szükségszerűen rettenetesen bénák - száz golyóból kilencvenkilencet mellélőnek, olyan repülőt építenek, aminek kisbaltával ki lehet vágni az oldalát, és hasonlók - különben úgy lenyomnák az embereket, mint kaliforniai kormányzó a rajzszöget. A film kevés értékelhető perceit - és csak ezek miatt kapja meg a 2 pontot a 10-ből - az a két-három jelenet adja, amiben egyetlen humanoid robottal harcol pár elkeseredett ember, rövid pillanatokra felidézve, miért szerettük annyira a korábbi Terminátorokat.

És még nem is ez a legnagyobb baj a filmmel, hanem a két forgatókönyvíró:, John D. Brancato és Michael Ferris. Jegyezzük meg ezeket a neveket, és a továbbiakban kerüljük el messzire, amihez hozzányúlnak (bár én már a Macskanő szkriptje után szigorított sóbányába küldtem volna őket). Ők ketten állatorvosi lovat adtak ki a kezükből: minden típushiba megtalálható a cselekményben a hiányos motivációtól kezdve az elkent előzményeken át a jellembeli következetlenségekig, és csak ront a helyzeten, hogy ahol lehetett, beleerőltettek a sztoriba néhány szállóigét az első két részből. És a párbeszédek, istenem, azok a párbeszédek! Ha így beszélnek a jövőben, inkább tényleg nyerjenek a gépek.

Két nagy érdeme mégis van a Terminátor: Megváltásnak. Egyrészt ugye a forgatásán végre kiderült, amit mindig is sejtettünk: Christian Bale egy pöcs. Másrészt példátlan a film közösségformáló ereje. Ritkán fordul elő, hogy az együgyű dialógusokat hallva egy egész mozi nyerítve röhög, és a melletted ülő emberrel - akinek a főcím után még a torkát vágtad volna el, amiért végigpofázta az első öt percet - összekacsintasz: hát haver, ekkora szart régen láttam.