Pozitív értelemben vett meglepetés a film. Bár az előzetes alapján kínosnak tűnhet, valójában nem az.
Két nagy – meg egy kicsi
Bár az alaphelyzet nem épp életszerű, az ötlet valójában mégis érdekes. Adott két ember, akik ki nem állhatják egymást, túl vannak már egy szerencsétlen randin, ami után megfogadták, hogy örökre elfelejtik a béna találkát és egymást. Egy pici lány miatt (a sors csúnya fintora, hogy ezek után van egy közös keresztlányuk) azonban kénytelenek összeköltözni és végül egymáshoz csiszolódni. A helyzetbe hozás nem épp telitalálat, mert nem túl valószerű, hogy egy fiatal pár a folyton náluk lebzselő barátaikra hagyja végrendeletében egy szem gyermekét, de a problémafelvetés annál érdekesebb: adott két ember, akik annak ellenére elvállalják egy gyerek felnevelését, hogy legszívesebben a másik nevét is elfelejtenék. Érzelmi alapon mégis úgy döntenek, hogy félreteszik minden ellenérzésüket és megpróbálnak együttműködni, bármennyire is nehezen menjen az. Megvan a véleményük a másikról, vitáik finoman szólva is hevesek, de képesek feladni addigi életüket egy olyan "teher" miatt, amit nem lenne kötelességük cipelni.
Fordított sorrend
Holly és Eric tehát nem épp egy összeillő páros. Különböző értékrend és világszemlélet jellemzi mindkettőjüket, eszük ágában sincs egy levegőt szívni a másikkal. Az élet azonban olyan helyzetbe hozza őket, hogy kénytelenek együttműködni. Az új életmódra váltás nem megy zökkenőmentesen, mindennemű tapasztalat híján kezdenek el nevelni egy 1 éves gyereket. Parázs viták, szarkasztikus beszólások jellemzik kettősüket, de ahogy Hannibal Lechter is megfogalmazta találóan, abba szeretünk bele, akit a legtöbbet látunk, azt kívánjuk meg, ami kézzelfogható, amit naponta látunk. Hőseink pedig ahogy kell, végül egymás karjaiban kötnek ki. A csavar csak az, hogy nekik előbb van gyerekük, csak utána lesznek egy pár és csak a legvégén jutnak el a (második) randevúig.
Summa
Greg Berlanti rendező összességében egy szerethető, kedves filmet készített egy család születéséről. Mindazok ellenére is, hogy néhol a vágás gyengíti a színészi alakításokat. Berlanti ott hibázott, hogy a kamera túl hosszan időzik színészei arcán a kritikus pillanatokban, ráadásul az ismétlődő képek még inkább kiemelik az esetleges gyengeségeket. Katherine Heigl például kiválóan tud bosszankodni, de a gondterheltség nem épp az ő terepe, ahogy Josh Duhamelnek sem. De ez alapvetően nem az ő hibájuk, sokkal inkább a rossz vágás miatt tűnik túlzásnak arcjátékuk. Ettől eltekintve egy érzelmes kis mozi, ahol a Sophie-t alakító három tündéri kislány felbukkanásai adják a film cukiság faktorát. A rendező erénye, hogy derekasan bemutatja a gyereknevelés problémás részeit, sikerül átélhetővé tennie az ezzel járó nyűgöket. Érzékletesen szemlélteti, hogy Holly hogyan borul ki attól, hogy fél órányi kérlelés után sem hajlandó a gyerek semmit sem enni. Nemcsak sablonosan vonultatja fel a szülői lét árnyékosabb oldalát, hanem megpróbálja valóban ábrázolni, megmutatni azt. Ha eltekintünk attól a malőrtől, hogy hogyan hozza helyzetbe a film a két főszereplőt, akkor egy élvezhető, némi drámát is felvonultató romantikus mozit kapunk vasárnap délutáni sziesztához.
Kinek ajánljuk?
- Kezdő szülőknek.
- Keresztszülőséget vállalóknak, hogy tudják mi vár rájuk.
- Első randevúra.
Kinek nem?
- Aki szerint, ha egy filmben gyerek szerepel, az csak rossz lehet.
- Aki az Amerikai szépség óta nem kíváncsi a kertvárosi lét szépségére.
- Gyerekvállaláson hezitálóknak.
7/10
