Milyen lesz idén a könyvpiac? - Évkezdő körkérdés a kiadóknak 1. rész

Már január végén járunk, de a könyvkiadóknak ez még mindig az év kezdete. Feltettünk egy rövid évkezdő körkérdést néhány kiadónak, hogy megtudjuk, milyen terveik vannak az új évre és miként látják a könyvkiadás helyzetét pillanatnyilag. Három részletben közöljük a válaszokat, az első körben az Animus, a Saxum, és a Kossuth Kiadó vezetői osztották meg velünk tapasztalataikat és reményeiket.

Balázs István, Animus Kiadó:

Ha mérleget kellene vonni, hogyan értékelné összességében kiadójuk a 2014-es évet?

Mérlegünk a tavalyihoz hasonló forgalmat és eredményt mutat, s ezzel elégedettek lehetünk, tekintettel a könyvszakma általános helyzetére és arra is, hogy egy-két karácsonyra tervezett könyvünk megjelentetését el kellett halasztanunk. Elégedettségünket növeli, hogy néhány szerzőnk – Jo Nesbø, Jussi Adler Olsen, Camilla Läckberg – pozícióját egyértelműen erősíteni tudtuk, és egy új nevet – Fredrik Backman – is sikerrel vezettünk be, Az ember, akit Ovénak hívnak című tragikomédiával. 

Milyen könyvek miatt lesz érdemes idén figyelni a kiadó újdonságaira?

Alig várjuk Fredrik Backman újabb könyvét, Nesbø két krimijét, mellettük több új izgalmas skandináv krimit, például A tetovált lánnyal kezdődő világhírű sorozat negyedik kötetét. Elkezdjük a Harry Potter sorozat gazdagon illusztrált változatának megjelentetését valamint kiadásra vár a Sapiens, az emberiség rövid története című rendkívül érdekes munka, a 100 történelmi tévhit szerzőjének, Hahner Péternek az előszavával. 

Milyen tendenciákat látnak a könyvszakmában és hogyan látják a könyvek jövőjét a 2015-ös évben?

A már évek óta tapasztalható tendenciák folytatását várom: újdonság centrikusság, a világtrendek szorosabb követése, a marketing szerepének további felértékelődése a könyvpiacon is.

 

Jenei Tamás, Saxum Kiadó

Ha mérleget kellene vonni, hogyan értékelné összességében kiadójuk a 2014-es évet?

​Kicsit ironikusan szólva azt szoktam mondani a tavalyi évről, hogy elértük a lejtő alját. Szóval úgy tűnik, számunkra megállt a több éve tartó visszaesés folyamata.​ Még nincsenek teljesen pontos összesített adataink, de azt lehet mondani, hogy a forgalmunk nem csökkent az előző évhez képest.

Milyen könyvek miatt lesz érdemes idén figyelni a kiadó újdonságaira?

​Mi tulajdonképpen két kiadó vagyunk, a Saxum és a Sziget, ezért erre a kérdésre két részre bontanám a ​v​álaszt:

1. Saxum: A rendkívül fontos és sikeres Ranschburg életmű sorozat 2014-ben lezárult. Ebben az évben Popper Péternek szeretnénk életmű sorozatot indítani. Kiadónknál különböző sorozatok keretében, illetve különböző összeállításokban több mint harminc könyve jelent meg, ezt kívánjuk egy teljes és pontos életműsorozatban megjeleníteni. Pszichológia témában további újdonságokkal jelentkezünk Tóth Erika, Vajda Zsuzsa tollából, illetve a német Herder és a francia Larousse kiadótól átvett írásokkal. Nagyon fontos számunkra, hogy dr. Gyarmati Andrea új könyve ismét kiadónknál jelenik meg. A tőlünk megszokottól eltérő témával is jelentkeztünk az elmúlt években: két népszerű hobbitevékenységgel, a vadászattal és a horgászattal kapcsolatos könyvekkel, ezeket az idén is folytatjuk.

2. Sziget: Ebben az évben is új kötetekkel bővítjük jelenleg is futó népszerű sorozatainkat, a Kis természetkalauz, a ... titkai, a ...mindentudó címűeket. További önálló kertészeti könyvek is készülnek. Most már nem csak gyerekek, hanem felnőttek számára is adunk ki a rajzolás, festés tudományába beavató kiadványokat. Sikeres volt a Gluténmentes konyha c. könyvük ezért ezt a sorozatot is folytatjuk idén egy cukorbetegek részére összeállított kiadvánnyal.

Milyen tendenciákat látnak a könyvszakmában és hogyan látják a könyvek jövőjét a 2015-ös évben?

​Úgy látom, az elmúlt években nagyon erős volt a szakma szervezeti koncentrációja (lassan ott tartunk ebből a szempontból, mint a 70-es, 80-as években). A rendszerváltás után Göncz Árpád egy könyves rendezvényen azt mondta a szakmáról: mostantól virágozhat minden virág - úgy gondolom, ez a koncentráció nem ebbe az irányba mutat. Mégis, attól tartok, ez a folyamat jövőre is folytatódik. Úgy látom - legalábbis a mi forgalmi adataink szerint - megállt, vagy mindenképpen lelassult az internetes vásárlás térnyerése. A könyvesboltok még mindig egy kicsit nagyobbak, mint ami az én ízlésem szerint való, de úgy látom, a hálózatok vezetői most már tudatosan törekszenek az alapterületek mérséklésére - ez mindenképpen gazdaságosabbá teszi a tevékenységet. Biztos, hogy a bevásárlóközpontok könyvesboltjai is megérzik a vasárnapi nyitvatartás hiányát és kérdés, mivel fogják tudni ezt pótolni, tartok tőle, hogy az esetleg várható forgalomnövekedést az a tétel lenullázza.

 

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója

Ha mérleget kellene vonni, hogyan értékelné összességében kiadójuk a 2014-es évet?

A Kossuth kiadói csoport számára a 2014-es év sikereket hozott, árbevételünk közel 10 százalékkal emelkedett.

Milyen könyvek miatt lesz érdemes idén figyelni a kiadó újdonságaira?

A 2015-ös évben több új projektet indítunk, amelyek közül néhány unikumnak fog számítani a szakmában. A kiadónk, amely 2014-ben harmadszor nyerte el az Év Kiadója címet az első félévben nagyon aktív lesz különböző tematikákban. Várhatóan rendkívül nagy siker lesz José Rodrigues dos Santos Salamon kulcsa című új könyve, amely a világszerte népszerű szerző hetedik magyarul megjelenő kötete lesz.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb és eddig egymillió kétszázezer példányban eladott közgazdasági sikerkönyvét, Thomas Piketty A tőke a 21. században című, terjedelmes és nagy vitákat is generáló művét április 22-én, egy Budapesten megrendezésre kerülő konferencia keretében mutatjuk be vezető magyar közgazdászok, szociológusok, bankárok, üzletemberek részvételével. Áprilisban indul A természet csodái című különleges sorozatunk, erősödik a szépirodalmi vonulatunk, rendkívül gazdag fikciós könyvkínálattal jelentkezünk, 16 új hangoskönyvet jelentetünk meg és gazdagabb választékkal folytatjuk a közel másfél éve elkezdett bookazine projektünket.

Mindezeken túl, örömmel vállaltuk el a Szeretlekmagyarország.hu-n, február elején induló és december végén záródó, olvasásra ösztönző, Könyvkihívás 2015 verseny főtámogatói státuszát.

Milyen tendenciákat látnak a könyvszakmában és hogyan látják a könyvek jövőjét a 2015-ös évben?

A 2014-es defláció következtében 2 – 4 %-os növekedésre számíthatott az elmúlt évben a könyvszakma és ez a trend 2015-ben is folytatódhat. Szakmai szempontból egészségtelennek és veszélyesnek tartom a rendkívül erős szakmai koncentrációt illetve a terjesztői csoportok körül az a folyamatot, hogy a különböző kiskereskedelmi láncokban felerősödik a saját kiadói csoportok előnyben részesítése jobb kihelyezésekkel, akciókkal. Ez a folyamat hátrányosabb helyzetbe hozza a nem az adott csoporthoz tartozó kiadók szakmai munkáját a magas árrések mellett. Ugyanakkor bízom abban, hogy a 2014-es évben súlyos gondot okozó Pécsi Direkt probléma megoldódik és a cég pontos határidőre fog fizetni.

 

Cikksorozatunk további részei:

Milyen lesz idén a könyvpiac? - Évkezdő körkérdés a kiadóknak 2. rész

Milyen lesz idén a könyvpiac? - Évkezdő körkérdés a kiadóknak 3. rész