A sztori

A film főhőse Pat, akinek már születésekor eldőlt a sorsa: van egy nagyobb, sikeresebb, mintaszerűbb testvére, egy báty, aki tuti 10 évesen félpályáról bedobta a kosarat, a csajok olajat pisiltek utána már az általánosban is, és a szerencsejátékokban is egész jól hasít. Ez – mármint a siker a szerencsejátékokban – elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki a csalás, a Solitano család teljes értékű tagja legyen. Enélkül – nem is beszélve a durvább dolgokról – még az is előfordulhat – előfordul –, hogy Pat képe lekerül a család dicsőségfaláról.

[img id=445422 instance=1 align=left img]A film nem egy hagyományos tucat-amerikai vígjáték. Példának okáért Patet saját felelősségre engedik ki a kényszergyógykezelésről, mert feleségét egy másik – egyébként nem túl csini – pasival találta a zuhanyzóban félreérthetetlen testhelyzetben, és ettől annyira bekattant, hogy a tanár kollégát alig lehetett kimenekíteni a karmai közül. Patnek Nikki lesz a mániája, mint ahogy eddig is, csakhogy most a távoltartási végzés ellenére úgy dönt, visszaszerzi a nőt.

A film nagyon jól tükrözi egy mániás depressziós mindennapjait: Pat sportol ahelyett, hogy bevenné a gyógyszereit, így aztán az első negyed óra inkább egy kemény szociokrimire hasonlít, inkább a környezet az, amely indokolja a vígjáték státuszt. Pat szülei is kattantak: Pat öregje mániákus Eagles-rajongó – mármint baseball-fan, így szinte minden napra akad egy Fontos Meccs, amire anya rágcsát süt, mindenki a környékről odasereglik a tévé elé, amelynek távirányítója csak abban a bizonyos szögben állhat, a papa pedig úgy ülhet csak a ricsajláda elé, ha azt a bizonyos zsebkendőt morzsolgatja a bal kezében. Szóval van kitől örökölni a problémákat, látva anyut, nem biztos, hogy ott is minden rendben van.

No, de mi van akkor, ha egy kattant pasi összetalálkozik egy buggyant csajjal, aki megígéri Patnek, hogy titokban hozza-viszi a leveleket közte és Nikki között? A csaj ráadásul friss özvegy, a ki táncversenyre készül. Igen, Pat lesz az új partner, aki ezzel minden mozgásigényét egy hosszabb időre letudja, kezd normális lenni, és észreveszi azt is, hogy a családja sem százas.

Nem csak a megszokott arcok

A film főszerepét Bradley Cooper kapta, akit leginkább a Másnaposok-béli domborításai miatt ismerik a – női – nézők. Itt most megmutatja, hogy milyen egy pszichológiai betegség pontos illusztrálása, ráadásul egyetlen egyszer sem öltözik félmeztelenre. Partnere Az éhezők viadalában felkapott Jennifer Lawrence, aki szintén sok energiát fektet abba, hogy fizikailag is képes legyen egy kényszeres ember minden rezdülését bemutatni. A két főszerep tehát nem két "elhasznált" arcnak jut, és ebben van a film legfőbb erénye. Ha nem ők ketten vinnék a prímet, valószínűleg elcsépeltre sikeredett volna. A háttérben persze ott van Robert de Niro, aki talán csak erősítésnek kellett Pat Sr. szerepére, mindenesetre így a hetedik x. küszöbén kicsit mintha kezdene összetöpörödni, bár az is lehet, hogy csak a nájlondzsörzé pólóing meg a tréninggatyó nem tesz igazán jót a fizikai megjelenésének… Az egyik legviccesebb mégis a Chris Tucker alakította Danny figurája: a teljesen idióta, mániás, monomániás és ki tudja még milyen bajokkal küzdő figura időnként feltűnik a leghülyébb indokokkal. Egy idő után – hála istennek – maga a rendező is megfeledkezik arról, hogy milyen magyarázatot találjon arra, hogy már megint nem a diliházban csücsül.

A filmet idén Golden Globe-ra jelölték több kategóriában is, de ha végre bejön David O. Russell rendezőnek a szobor, akkor kis túlzással történelmet írnak: a díj történetében nem nagyon volt ehhez hasonló vígjáték, amely nyert volna, talán megnyílik a kategória a tartalmasabb, nemcsak térdcsapkodós, hanem mondanivalóval is megáldott filmek előtt…

Kinek ajánljuk?
- Akik ragaszkodnak a hepiendhez.
- Akik néha gondolkodnának is egy vígjátékon.
- Akik szeretnének meglepődni.

Kinek nem?
- Depressziósoknak.
- Akik csak el akarják dobni az agyukat két órára a napi robot után.
- Akik hisznek az amerikai álomban.

7,5/10