Georges Feydeau népszerű bohózatát mindeddig általában A balek címen játszották - és elvben legalábbis kérdéses, hogy A hülyéje, ezzel az ő ragozott alakjával, többnyire önállóan nem, csak egy frázis részeként való megjelenésével jobb cím-e ennek a műnek.

Gyakorlatilag nem kérdéses: Hamvai Kornél új fordítása vehemens és meggyőző indoklás a változtatásra. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy friss, mai, szájra és helyzetre simuló, par excellence színházi szöveg készült, hanem arról is, hogy intenzív nyelvi humor, találékony szófordulatok, frappáns dialógusok gazdagítják a darabot.

Az egri Gárdonyi Géza Színházban még a tavalyi évad vége felé mutatták be az előadást Máté Gábor rendezésében, számos Máté-tanítvány szereplésével. Igazi ensemble-produkció született, amelyben az egyes alakítások akkor érvényesülnek igazán, ha az összhang tökéletes.

Máté Gábor rendezése bizonyos értelemben kétségtelenül tanáros: erőteljes karmesterként pontosan vezényli a társulatot - ez pedig a bohózat sikerének alapfeltétele.

Horgas Péter díszletének leghangsúlyosabb eleme maga a tér, amely nem imitál - sem szalont, sem hotelszobát -, hanem mutat: színházat. A fekete doboz két oldalfalán számos ajtó: bohózati alapkellék. Nagy Fruzsina jelmezei harmonizálnak ezzel a gondolattal: többnyire sima vonalúak, sötét tónusúak, és külön poén bennük, hogy az ide-oda cikázó, egymást kergető vagy egymás elől menekülő párok kosztümje viszont erőteljesen összetart: ugyanaz a szín és szabás...

Azért van ez így, mert Máté Gábor rendezése sem imitál. Itt nem holmi francia világfiról, tehetős házaspárokról, az élet élvezetébe gondtalanul és természetesen belebódult nagypolgárokról szól a játék, hanem bárkiről és mindenkiről, aki ügyetlen a megcsalásban és megcsalattatásban. Szó sincs arról, hogy Máté - a fekete intonációval - társadalmi drámává "mélyítette" volna Feydeau vígjátékát, épp ellenkezőleg: a frenetikus bohózatban járunk-kelünk ismerősként.

Az előadás egésze a hatás felől van kidolgozva, ez pedig olyan céltudatosságot visz a jelenetekbe, amely a legapróbb részletekig megszabja a ritmust, a gesztusokat, de még a szereplők fizikai helyét is a játék terében. Pontosan nyílnak és csukódnak az ajtók, bukkannak föl és tűnnek el a szereplők; a kellő másodpercben érkezik az a végszó, amelyet nem az hall meg, akinek mondják, hanem akinek valójában szól. Ezekre a részletekre sok vígjátékban épp az hívja föl a figyelmet, ha valami nem sikerül; ezt ugyanis nemcsak kitalálni kell, hanem minden egyes alkalommal ugyanúgy végrehajtani.

Feydeau figurái egyébként klisék - külön színészi kihívás úgy eljátszani őket, hogy ezt a jellegzetességet egyszerre lássuk is meg nem is. Lucienne, a feleség a tisztesség, a házastársi hűség, az asszonyi erény megszállott papnője, aki ugyanakkor minden gesztusában és megszólalásában a belső elégedetlenséget, a bosszú vágyát is mutatja. Kovács Patrícia alakítása mindvégig következetes a stílust, modort parancsoló, egyszersmind ugyanezeket leleplező álszentség megmutatásában - a férjét, Vatelint játszó Anger Zsolt pedig a férfiúi gyávaság számos fajtájának szövevényében vergődő férjet játssza igen mulatságosan. Eddig az a summa, hogy hűnek maradni is, csalni is lehet életgyávaságból, kényelemszeretetből.

A balek, vagyis a hülyéje nem is ők, hanem a flörtmániás Pontagnac - és Mészáros Máté játékát nézve a farokvezérelt pasas sem kevésbé nevetséges. Kivált, ha ügyetlenül hazudik, és kivált, ha felesége szintén az asszonyi erény verbális megszállottja.

A két pár mellé kívánkozik a füg-getlen "bosszúhím": Rédillon, akinek szüntelen szerelmi hajlandóságát előbb-utóbb, az események előrehaladtával szükségképpen meghaladja az asszonyi kereslet, így aztán Gál Kristóf játékának a (bele- vagy el-)menekülés a mozgatórugója. Kell még egy pár: a férjnek a messzi Angliába "telepített" szeretőjét Bozó Andrea a nyelvi nehézségeket ügyesen, viccesen és szenvedélyesen kijátszva hozza; az ő férjét, aki a hitvesi otthontól távol legföljebb némi lepedőakrobatikára vágyik egy profival, Vajda Milán játssza. És persze kell egy kokott is, bár ma nem így neveznénk - őt Jordán Adél játssza -, a szexuális szabadság képviseletében.

Ja, és kell még egy pár, akik igazán véletlenül csöppennek az eseményekbe - a Pilátus és credo esete, ugyebár. Kaszás Gergő és a süket feleséget alakító Fekete Györgyi a nyársat nyelt cselekvési kényszer és a megtestesült értetlenség mulatságos párosát hozza.

A frappáns első felvonás és a fölhabzó harmadik között a másodikban a bohózat csimborasszója zajlik. Egyetlen hatalmas franciaágyban és környékén vonul föl az összes szereplő - hibátlanul teljesítve azt a műfaji parancsot, hogy senki nem azzal kerül egy ágyba, akivel szeretne, senki nem azt találja odabent, akire számít, és senki nem azt kapja, amit vagy akit akar. Mindazonáltal nem szabad elsietnünk a végkövetkeztetést, hogy ugyanis ez pont olyan, mint az élet. A harmadik felvonásban ugyanis ki-ki összerendeződik eredeti párjával, a felszíni ráncok kisimulnak - és hát ez pont olyan, mint az élet: másokon jobban szeretünk röhögni.

Vidor Fesztivál, Nyíregyháza, szeptember 6.