Miről álmodik az (álom)gyár...

Miről álmodik Hollywood? Gyors sikerről, csilingelő kasszákról, a pénztárak előtt tömött sorokban kígyózó eszüket vesztett tinédzserekről. S vajon mit vár egy szórakoztató nyári mozitól a nyári szünidő minden percét jogosan kiélvezni vágyó, az általános vagy netalántán a gimnázium alsóbb tagozatainak padját koptató romantikus lelkületű diák(lány)? Nagy kalandot, bulit, sok zenét és némi nemi kalandot. A két igény mindkét részről egyértelmű és teljesen korrekt, sőt, könnyedén összeegyeztethető - lenne. A tökéletes nyári romantikus komédia tervének ugyanis útját állja az a tény, hogy az álomgyárat bizonyos esetekben hidegen hagyja a célcsoport igényeinek kielégítése.

Pedig a lehetőség ezúttal is adott volt. A kalandban és romantikában bővelkedő forgatókönyv, a fiatal, rendkívül lelkes főszereplőnő egyaránt bizonyítani kívánta, hogy a romantikus komédia még mindig nem ment ki a divatból. Pedig valójában nagyon is. Abban a feje tetejére állt világban, ahol már Meg Ryant sem halmozzák el szerepajánlatokkal, vajmi kevés esélye van a túlélésre ennek a szerény költségvetésű filmnek, mely ráadásként egyetlen valamirevaló világsztárt sem képes felmutatni. A többi szereplőhöz mérten viszonylagos hírnévnek és népszerűségnek örvendő Colin Firth is inkább a tipikus angol mintapolgárt hivatott megjeleníteni - bár a Büszkeség és Balítélet című film népes angol háziasszony-rajongótábora bizonyára értékelni fogja visszafogott jelenlétét ebben az amerikai tinifilmben.

Nem a rosszindulat, hanem a tények mondatják velem, hogy a történet nem bővelkedik eredetiségben. A jeleneteket régi ismerősként köszönthetjük valamelyik gyermekkori kedves-mesénkből. A kerettörténet is (mai)meseszerű. Az elvált anyukája oldalán nevelődő bájos amerikai tinilány útra kél, hogy végre-valahára szemrevételezhesse hőn vágyott apukáját. Az esemény kalandossá tételében az alkotók egzotikus helyszínt választottak a történet színhelyéül: Angliát, a felső osztály krikettel és partikkal tűzdelt világát, mely egy bennszülött kaliforniainak rendkívüli élmény. Hősnőnk, a talpraesett Daphne hamarosan az apukája viktoriánus stílusban épült luxusvityillójában találja magát, és azonnal szembesül azzal a ténnyel, hogy papája már korántsem az a bohém figura, akire az anyukája oly nagy szeretettel emlékezett. A kedves papa, Lord Henry Dashwood ugyanis képviselő, egy vérbeli politikus, bár valójában nem lelkesedik ezért a merev és konzervatív pályáért. Új családja, a bajkeverő menyasszony és örökösen fanyalgó kislánya azonban kényszeríti a politikai karriert, a Lord - mély apátiába süllyedt figura - teljesíti a korántsem testreszabott feladatot. A semmiből előkerülő amerikai kislányt persze a valamely másik meséből ideollózott gonosz mostoha-figura természetesen a kezdetektől gyűlöli, ezért félre is állítja az útból. A történetnek ezen a pontján a közönség legnaivabbjának sincs már kétsége azt illetően, hogy a film megállíthatatlanul halad majd a garantált hepiendet biztosító tökéletes ellaposodás felé, melyen Daphne meglehetősen visszafogott románca a csóró, ám nemesi származású zenésszel sem segít.

Az alaprecept tehát újfent csalódást okozott, és a nagyszabású gagyi-mozi attack vesztese ezúttal is csak a néző, aki egész nyáron hiába várta a nagy durranást, megint csalódnia kellett. Leszámítva ugyanis néhány tényleg remek és szórakoztató pillanatot - melyek közt megemlíthető Colin Firth legzordabb kritikust is megmosolyogtató rocker-tánca -, a csinos és főleg nagyon lelkes főszereplőnőt, és a sok hangulatos zenét - mely sajnos a félkész forgatókönyv hiányosságait hivatott leplezni -, ez a film klisészerű, egyszerű darab, amolyan egynyári mozi. A világ, vagy akár a Hollywood megváltására nem hivatott, ám első randira, barátnők által csoportosan elkövetett mozizásra tökéletesen alkalmas.