Voltak filmek, amiket a nép úgy várt, mint a Messiást. Ilyen volt az Erőszakik után A hét pszichopata és a Sicu, vagy az Élet sója, amit Danny Boyle a Trainspotting után követett el. Mindkét film óriási csalódást jelentett a rajongóknak – hát most ők lesznek azok, akik elégedetten bólogatnak majd, ha megnézik a Mocskot – íme a méltó követő.
Hogy ki tudott a neves elődök nyomába lépni? Az idehaza még ismeretlen Jon S. Baird – érdemes lesz megjegyezni a nevét – akkorát dobott, hogy arról bizony sokáig fogunk beszélni. A rendező saját maga adaptálta Irvine Welsh azonos című regényét, a végeredmény pedig erősen kultgyanús.
A történet középpontjában Bruce Robertson (James McAvoy) áll, aki masszívan iszik és drogozik, szexfüggő, perverz, erősen agresszív és rasszista – és nem mellesleg rendőr. Helyezkedik a testületben, próbálja kiütni haverját, Rayt (Jamie Bell) az előléptetés esélyesei közül, miközben látszólag megpróbál felgöngyölíteni egy gyilkossági ügyet. Csakhogy nincs jól, nagyon nincs jól – kérdés, van-e kiút a gödör aljáról, kapnak-e az olyan mocskok, mint amilyen Robertson is, második esélyt az életben.
Hát ilyen plottal lehetett volna igencsak nyomasztó film is a Mocsok, s bár nem állítom, hogy éppen egy sétagalopp, de azt mindenképpen, hogy a film egészén végigvonuló mélyfekete humor sokat tompít az élein. Szükség is van a jótékony lágyításra, mert e nélkül igencsak nehéz lenne azonosulni a film alapvetően visszataszító – de mégiscsak szánni való hőseivel. Persze sok múlt a színészek munkáján is, az alakításokban azonban nem lelhetünk hibára. James McAvoy igazi jutalomjátékban brillírozza végig a filmet, gondosan építgetett karrierjében a Mocsok igazi mérföldkő lehet. Játszótársai sem vallnak szégyent, Jamie Bell – akit már jópárszor neveztem generációja egyik legtehetségesebbikének – alázatosan szolgál a másodhegedűs szerepében.
Persze mielőtt piedesztálra emelném a filmet, le kell szögezzem, hogy közel sem állunk tökéletes alkotással szemben. Az arányokkal van a legtöbb hiba, Jon S. Baird több helyen is indokolatlanul erős kontrasztokkal dolgozik, az érzelmesség néhol érzelgősségbe csap át, a történet csavarja pedig kidolgozatlansága miatt hat esetlennek. Mindezen hiányosságok ellenére is üditően izgalmas film a Mocsok, ami pikáns humorával, idézhető idézeteivel és fülbemászó zenéjével biztosan több megnézésre is érdemes.
