A darab 2004-ben játszódik. Emberek már nincsenek, az állatok átvették az uralmat a "majmok bolygóján". Isten még van, az állatok szórakoztatására képes rövid időre emberi életet teremteni, például egy színházi előadás erejéig - mondja a Bárka Színház ismertetője Sibylle Berge Helge élete című darabja kapcsán. És valóban, az emberélet só - ez a műfaji meghatározás - egy könnyen felismerhető vendégszöveggel kezdődik: legyen világosság! Aztán persze nem tökéletes a világítás. Vannak még hibák a teremtésben. Ezt egyébként az elégtelen fényviszonyokon túl nemcsak az emberi faj kihalása, hanem az élete is mutatja.
Főhősünk Helge, az átlagember. Apja és anyja szerette egymást, de mire a gyerek megszületett, elmúlt a szerelem. Az anya úgy érzi, még tartogat neki valamit az élet, és elmegy. Az apa már csak a kertjében tesz-vesz. Variációk a fogyasztásra: az anya gondolkodása pozitív, ahogyan a wellness és a zsírleszívás is az. Forever young negyven felett. Az apa viszont egyszerű tahó: foci, boksz meg a már említett kert. A fiú tulajdonképpen egyedül van. Csak a félelem van vele születése óta, hol egy iskolatárs, hol a főnök, hol a pszichológus képében. Korunk egyenlősége: neurózist mindenkinek! Aztán Helge felnő, munkába áll, megismerkedik egy lánnyal: megismétlődik az apa és az anya története? Helge elhagyja Tinát, megöregszik, elveszti a munkáját. Kétségbeesésében szórakozni indul, csajokat akar felszedni, de megöli őket. Átlagemberből sorozatgyilkos: a hétköznapok őrülete nincsen messze az őrület hétköznapjaitól. Húsz év börtön, aztán az öregség egy fiatalságra épülő kultúrában már csak a halálvárás szinonimája.
Ám az ember tragédiája helyett egy olcsó show díszleteit látjuk. Groteszk, időn túli, de a halálon itteni állapot. Lepukkant színpad, kínos nagyestélyi, az aranyszínű öltöny Korda György platóni ideája lehetne. Szomorújáték helyett szórakoztatás. Dalok, táncok, rövid jelenetek.
A Helge élete a középkori moralitásjátékok utóda, az Akárki-hagyomány folytatója, még akkor is, ha azt a színház elidegenítő hatásaival egészíti ki. Példázat némi becketti hangulattal, csipetnyi Koltes-szel és brechti songokkal. Típusokat látunk a szereplők között és kliséket a jelenetek szintjén. Ez rendben van: az Akárkinek nem lehet tragédiája.
Ám a Helge életén érezni, hogy az előadás valószínűleg jobb, mint a darab. Ha a színházi élményt lebontjuk, nem sok marad a közhelyeken túl. Valóban show-t látunk: jó nézni az előadást. És ez Czajlik József rendezésén túl Gadus Erika színpadképének és jelmezeinek, valamint Gyevi-Bíró Eszter és Nagypál Gábor koreográfiájának az érdeme. És nem felejthetjük el Monori András zenéjét sem.
A Bárka színészei megint együtt remekelnek. Az Isten (Varjú Olga) és a Halál (Egyed Attila) nemcsak megteremtik az előadás kereteit, de szinte főszereplővé válnak. Életet adnak, életet vesznek el. A címszereplő Nagypál Gábor végig azzal a distanciával kezeli a szerepét, ami az allegorikus tantörténethez szükséges. Kardos Róbert apaként hitelesen öregszik meg, az anya mellett még két szerepet játszó Spolarics Andrea nagyon jó. Seress Zoltán Félelem alakítása meghatározza az előadást. Szorcsik Kriszta Tinája viszont gyengébb alakítás.
A Helge élete egyszerre valóságshow és erkölcsi példázat. A föld sója vagy a Föld show-ja az ember, és szabad akaratában áll-e dönteni? A nézők úgy ülik végig az előadást, mint az a tapír és az az őz, akik érdeklődve, de némi távolságtartással figyelik, miként is uralhatta egykor a világot az ember.
