Nagy kérdés, hogy kinek szól?

A pozícionálás alapkérdés a filmek esetében is – és bár tagadhatatlanul a témába vág, most nem kifejezetten az autóversenyzésbeli pole pozícióra gondolunk –, még a gyártás előtt tisztázni kell, kinek (kiknek) szól a mi. A Verdák 2. akcióhalmozó kémkrimi-meséje tudniillik éppen azt a korosztályt veszíti el, aki az öt évvel ezelőtti Verdákért úgy rajongott: a tízen alattiakat. Elsősorban ők imádták az emberarcú, beszélő járgányokat, nekik kellett sorban állni Villám McQueen- és Matuka-modellekért, őket érintette meg leginkább a fennhéjázó versenyautó érző szívű – a szőrösebb lelkületű ítészek szerint: szentimentális – meséje, aki a nagyvilágtól elfeledett városka egyszerű lakói között tanulta meg, mi számít igazán az életben. Kétségeink támadnak, hogy a kémkalandokra fókuszáló történet mennyire varázsolja el a kicsiket. A korosabb nézők ellenben biztos, hogy nehezen tudják elfogadni, ha egy felnőttes sztori olyan közegben játszódik, ahol az autók emberként léteznek, beszélnek, a szélvédők szemként funkcionálnak és így tovább.

A stúdió végrehajtotta a saját maga által kiszabott (házi) feladatát: elkészített egy látszólag az előző részből táplálkozó másodikat, találkozhatunk az ismert (és megszeretett) központi kettőssel, igaz, ezúttal globálissá tágította a korábban szűkre ágyazott világot. Nem ítélkezünk biztosan, miszerint mindezt a nagy bevétel reménye indukálta – bár ténykérdés, hogy minden gyártó sikerfolytatásokban gondolkodik, a Harry Potter-, az Alkonyat- és a Karib-tenger kalózai-széria után bizonyosan, addig kell ütni a vasat, amíg a csilingelésére odafigyel a közönség –, de az egyértelmű, hogy (a csavaros/izgalmas/poénos és látványos történet ellenére) az alkotói kreativitás nincs jelen.

Kisvárosból a nagyvárosokba

[img id=302836 instance=1 align=left img]A tanyasi miliőjű Kipufogófürdő helyett Tokió, Róma és London a helyszín, itt bonyolódik a történet, mert ezeken a városokon vezet át a maga nemében első versenyautó-viadal, a Földgolyó Futam, amiről nyilván nem maradhat el tűzpiros sportautónk sem. A főszereplő azonban nem McQueen, hanem az ízes beszédű vontató, Matuka, aki kétszeres csávába kerül: magára haragítja legjobb barátját, majd véletlenek folytán egy kémhistóriába keveredik, ahol titkos ügynökként kell helyt állnia. Miközben az utazó autócirkusz keresztülszáguldja a fél világot, az ügyefogyott kisdarus a brit titokszolgálat oldalán "nyomoz" egy (autó-) világméretű cselszövésben, amiben az olajos lobbi elszánt gonosztevői akarják végleg megsemmisíteni az alternatív üzemanyagok egyre népszerűbb kereskedelmét. A rosszak tervezett merényletei a Földgolyó Futamot célozzák, a versenyzők (kerekei) veszélyben forognak, Matuka pedig – átmeneti nézeteltérés ide vagy oda – nyilván nem hagyhatja, hogy Villám pajtása bajba kerüljön.

A Pixar leggyengébb láncszeme

A Pixar-Disney főnök, John Lasseter a merész húzásairól nevezetes. Számos producer nem hitte volna, hogy szobai játékokkal (Toy Story 1-3.), egy alternatív világ gyerekijesztgető rémségeivel (Szörny Rt.), egy eltévedt bohóchallal (Némó nyomában), egy parkoló-pályára küldött szuperhős-famíliával (A hihetetlen család), egy gasztropatkánnyal (L'ecsó), egy a kihalt Földön kukázó robottal (WALL-E) vagy egy házsártos nyugdíjassal és egy duci cserkészfiúval (Fel!) akkora (kassza- és kritikai) sikert lehet elérni, mint amiket elért. Hasonlóan bátor lépés számba ment a Verdák, még ha a leggyengébb eredményt érte is el a stúdió filmjei közül. Miszerint a legkisebbeknek tudott olyan mélytartalmakról mesélni, mint a barátság, az arra épülő közösségi húzó- és összetartó erő az önös egyéni ambíciók ellenében stb. Bátorságra utal, hogy – a Toy Story mellett – ezt a filmet tartotta tartalmasnak ahhoz, hogy folytassa, ráadásul úgy, hogy a tulajdonképpeni főhősét (Villám McQueent) lecserélte (Matukára). Valószínűleg azért, mert az amerikai álmatag kisvárosi lény éles kontrasztot tud alkotni a mozgalmas nagyvilág nagyvárosainak sokszínű sodrásával.

Lasseternek abból a szempontból igazat kell adnunk, hogy ez a különbözőség valóban jobban rajzolódik ki. Viszont a cselekménydúsabb, látványosabb történet érdekében eltűnik a jellemfejlődés, eltűnnek azok az apró, ám fontos emberi momentumok, amikért az első részt olyannyira szerettük. Természetesen a Verdák 2. van annyira professzionális munka, hogy jó iramú lendülete, bámulatos látványvilága – a csúcsra járatott számítógépes animáció megmutatja, mire képes –, (elsősorban a helyi jellegzetességekre, a nemzeti karakterekre reflektáló) viccei szórakoztatóak. Egy ilyen produkcióért nagyon sok filmes (alkotó, finanszírozó és stúdió) adná a fél karját, büszke volna a teljesítményére, mutogatná fűnek-fának. Ám a maga által oly magasra emelt lécet a Pixar ezúttal alulról súrolta: mindaz a lényeg, ami a mozijait egyedivé tette (és uralkodóvá a piacon), hiányzik. Nem bántóan ugyan, de nincs jelen. Kicsit olyan, mintha Gustave Flaubert a Bovaryné után egy Romana-regényes folytatást írt volna, ami kétségtelenül szórakoztató, de tucat-termék.

A vezető animációsfilm-stúdió jövőre a Brave című, Skóciában játszódó, egy íjászatban jártas (egyebekben suta) hercegkisasszonyról szóló animációjával jelentkezik, utána a Planes című Verdák-leágazással, amiben repülők viselkednek embermód, középpontban egy a repüléstől irtózó masinával, illetve a Szörny Rt. újabb felvonásával, a Monsters Universityvel. A Verdák 2. tapasztalata után leginkább az első filmet várjuk, úgy tűnik, a Pixar az új világok felfedezésekor az igazán kreatív és hatékony.

Kinek ajánljuk?
- Akik el tudják fogadni, hogy egy kémfilmben rajzolt, beszélő járgányok akcióznak.
- Tízen túliak számára.
- Aki egyszeri minőségi kikapcsolódásra vágyik.

Kinek nem?
- Az első rész szerelmeseinek.
- Aki még tízen innen van.
- Benzinkutasoknak.

6/10