Allison Jacobs, a Nagydumás kiscsajok kitalálója és producere öt évvel ezelőtt még recepciós volt egy kis New York-i filmes cégnél, a GreeneStreet Films-nél. Nyilván unhatta már a céghez percenkét bekopogtató önjelölt és főleg nagyképű zsenik eligazítását, vett egy nagy levegőt, kortyolt egyet az asztalon lévő szénsavmentes Evianból, és letámadta John Penottit és Fisher Stevenst, a cég vezetőit, miszerint az ő élete is van olyan érdekes, mint ezeké az egymás sarkát taposó felfújt hólyagoké itt.
Ez annyira szép és olyan tipikusan amerikai!
Mi persze tudjuk, hogy -nemcsak!- Amerikában a filmipar tájékán sertepertélő fiatal nők és férfiak kivétel nélkül az elkövetkezendő Oscar-díjak potenciális tulajdonosai, s hogy momentán épp ezzel az alávaló munkával pepecselnek, az csak azért van, mert a film iránti alázat és a többi, és a többi.
Miss Jacobs eddigi életében szokványos karriert futott be, a bébiszitterkedéstől egészen a recepcióspultig jutott, azonban mivel ambícióiban nem volt hiány, valamint eddigi élettapasztalatait nyilván kellően vicces formában tudta ecsetelni, a főnökök úgy döntöttek, nosza, csapjunk bele. Váljon csak valóra az amerikai álom.
Miss Jacobs életének szüzséjét nem túl ismert, de tehetséges profi forgatókönyvírók öntötték olyan formába, hogy elkezdődhessenek a film előkészítési munkálatai, a szereplőválogatás, a helyszínkeresés, a hiteles díszlet-és jelmez tervezése.
A történet New York bizonyos zárt szubkultúrájában, a zeneipar sztárjai, sztárcsinálói és hiénái között zajlik. Mindenki a legutolsó divat szerint öltözik, ah, azok a Sarah Edwards kosztümök!;), a lakásbelsőknek pedig tükröznie kell bizonyos eklektikus kulturális összhatást, keletről nyugatra tartó irányultsággal. A helyszínek valahol félúton a Szex és New York című ismert tv-sorozat jómódú juppis és az Álom luxuskivitelben filmklasszikus decens enteriőrjei között. Ez utóbbi megidézése nyilván nem a véletlen műve, hiszen eme Audrey Hepburn főszereplésével készült film Allison Jacobs bevallottan kedvenc mozija.
A Nagydumás kiscsajok amúgy az idegesítően buta, ám mégis szexi és vonzó szőke csajszi rehabilitálására indított kampány, lásd Dr.Szöszi, és hasonlók!, sorban következő opusza. Az alapszituáció az, hogy a tragikusan elhunyt rocksztár elkényeztetett lánya, bizonyos könyvelői manipulációk miatt egy árva fillér nélkül marad, így kénytelen a saját lábára állva új életet kezdeni. Mivel semmihez sem ért, elszegődik egy barátja révén a nagymenő zene-producer kiállhatatlan lánykája mellé bébiszitternek. De míg a bébicsősz hebrencs, rendetlen és csélcsap, addig az őrizendő csemete mániákusan rendrakó, bacilusfóbiás, ráadásul azt a "rémesen lehangoló" Mozartot hallgatja. Aztán szépen össze fognak boronálódni a dolgok, hogy a végén jól tele lehessen szipogni a gondosan kezünk ügyébe készített papírzsepit, ahogyan már ezt a rutinos romantikusfilm-nézők nyilván előre sejtik.
Szakmailag egyébként a kritikusnak különösebb baja nincsen e filmmel, szépek a képek, jó a forgatókönyv, sorolhatná, mégis azt mondja: nincs benne semmi különös, éppen olyan, mint a többi. Egyszer használatos, ám néha szükséges, mint az elébb említett papír zsebkendő. Az amerikai mainstream, vagyis a biztos középszer tipikus esete, megjósolható szolid sikerrel, bukás- és tündöklés tehetségmentesen. Az elkényeztetett kislány (Dakota Fanning) aranyoska, de van benne valami az utálatos békából, ami megakadályoz abban, hogy tényleg meg lehessen szeretni, a szöszi Molly Gunn (Brittany Murphy) pedig nem tudja eltitkolni, hogy valójában egy okos nő, ráadásul kissé hervatag is, inkább tűnik egy leharcolt táncosnőnek, mint egy rocksztár gondtalan életet élő egyetlen leánykájának. De a végén együtt pörögnek a teáscsésze-körhintán, és ez a lényeg.
Viszont Allison Jacobs álma így nem lett luxuskivitelű, középosztálybeli inkább, ám azt gondolom, ő ezt nem bánja. Elsőfilmes producer lett a recepciós lányból, nem bánkódjunk mi se hát, hiszen lesz ennél a debütálásnál sokkal rosszabb is! És ez biztos.
