Daniel Barber bemutatkozó filmje szerencsére jóval több egy szokványos bosszúfilmnél: egy valós, összetett probléma asztalra terítése valódi karakterrel a középpontban.
Szó sincs róla, hogy Harry Brown csupán revansot akarna venni barátja halála miatt, unatkozó kalandéhes nyugdíjasként keresné a balhékat, esetleg megzakkant, lelki sérüléseket magában hordozó leszerelt tengerészgyalogos lenne. Harry Brown sokkal többet, valami hasznosat és mindenki számára eredményeset szeretne: rendet. Igen, rendet kis világában, abban a lepukkant betondzsungelben, ahol már egy ideje éli nyugodt, senkit sem zavaró életét, és egy kis tiszteletet, csupán annyit, amennyit mindenki megérdemel.
Michael Caine oly régóta van a pályán, külseje és mimikája szinte belénk ivódott az évek során, valósággal nosztalgius mosolyt csal arcunkra egyéni ötvözésű, jellegzetes modora. Egyebek között ez a melengető érzés az, amely megmagyarázza, miért bizonyult most is a legjobb választásnak, valamint az angol színész még mindig elismerésre méltó munkatempója és igyekezete. Kiégettségnek, fásultságnak nyoma sincs, legfeljebb Harry Brown-nál, ahogy kell.
Élni és élni hagyni, vallaná az "öreg harcos", ha nem látná kilátástalannak a helyzetét, nem csak sajátját, hanem a környezetében élőkét is. A lakóövezetet egy drog banda uralja, szó szerint szedett-vedett társaság, akik nem annyira pénzért vagy hatalomért rombolnak, fenyegetnek, terjesztik a kábítószert és olykor ölnek, mint pusztán szórakozásért. Értelmetlen, kiszámíthatatlan káosz, ahol a rendőrök képtelenek hatásosan és eredményesen fellépni.
Úgy látszik, az ehhez hasonló súlyos állapotoknál a megfelelő, szokásosnál radikálisabb rendőrségi eljárás elrendelése a legtöbb országban, ahogy Angliában is, gondot és fejtörést okoz. Bár a film ezen a vonalon nem boncolgatja annyira az ok-okozatokat, a probléma valós jellegével és egy kiszolgáltatott idős ember szemeivel figyelve az eseményeket minden kézelfogható és amilyen mélységekben szükséges, átlátható, átérezhető. Valóban, veszélyes jellegét a produkciónak egyben itt is érhetjük tetten. Sokan könnyen vonhatják le azt a következtetést, hogy ilyen esetekben kizárólag az egyszemélyes igazságosztók, esetleg szervezett csoportosulások jelenthetnek megoldást, pedig a Harry Brown csak az ártatlan, tisztességes polgárok kiszolgáltatottságára, az elharapózott helyzet törvényes és humánus keretein belüli kezelésének lehetetlenségére és ellentmondásos természetére hívja fel a figyelmet.
Harry Brown maga már túl van azon, hogy rávilágítson bármire is, korát meghazudtoló elszántsággal inkább kezébe veszi a dolgok irányítását. Bár egészsége és ereje már nem a régi, reflexei nagyon is működnek. A rendőrök többsége álmában sem gondolná, hogy a lakótelep falai között élő békés, teáját szürcsölgető nyugalmazott tengerészgyalogosnak nincs sok vesztenivalója, viszont annál több a sütnivalója.
8.5/10 pont
