Felesleges karaktereket pazarolni erre a filmre, mely a Disney klasszikus alaphelyzetét altesti poénokba fojtotta. Egyszerűen nem tudom, mivel vették rá Ryan Reynoldsot, hogy nevét és arcát adja ehhez a sokszor gyomorfordító klisétengerhez, melyben a poénok aránya rosszabb, mint a legrosszabb Rob Schneider filmben.
Nem baj, legyintesz, egy buta film a kemény hétköznapok után pont ideális lesz. Sajnos ez még erre a célra sem alkalmas. Adott két jóbarát – örök rejtély számomra a férfibarátság azon természete, mely szemet tud hunyni a teljes értékrendi különbözőség felett… –, Dave (Jason Bateman) jól menő ügyvéd, csodás feleséggel és három gyerekkel, Mitch (Ryan Reynolds), pornószínész(ecske), felelősség és kötöttségek nélkül. Egy közösen átitalozott este után mindkettő a másik életére vágyik. Amikor aztán egymás testében ébrednek, hamar rá kell jönniük, hogy a másik élete sem maga az álom. A szitu ugye tökéletesen ismerős, számtalan alkalommal láttuk már, többnyire tiniverzióban, ezt a történetet. Ez alkalommal azonban a többi korábbi esettől eltérően a humor forrása sajnos nem elsősorban a helyzetkomikum… Miután szinte a nyitójelenetben szarja arcon Dave-t egyik gyermeke, hamar felhagyunk a reménnyel. Akik kedvelik az efféle „humort“, azok sem lesznek megelégedve. Az olcsó közhelyek váltják egymást a szoptatós poénnal kezdve az anális szexen át a masztrurbálásig bezárólag.
Miután túlteszi magát az ember az első sokkon, akkor jön rá, hogy bizony utálja a szereplőket. Legalábbis az egyiket. Mitch valóban egy semmirekellő prosztó, akivel egy másodpercig sem szeretnénk azonosulni. Bár a film szeretné magát fejlődéstörténetnek tálalni, így Mitch a végére kijavítja a film elején elpuskázott dolgait, sőt, még az apja esküvőjére is elmegy, de sajnos ettől nem lesz sokkal szerethetőbb, mint a film elején. Dave és Jamie (Leslie Mann) kihülőfélben lévő házassága sem tudom, mikor javult meg, ez nem derül ki igazán a filmből, amely az egyetlen reményteljes szálat (amikor Dave Mitch testében barátkozik a saját feleségével) kihasználatlanul hagyja.
Annyit azért elmondanék a színészek mentségére, hogy kifogástalanul hozzák a rájuk rótt feladatot. Az amúgy vonzó Ryan Reynolds már a film első jeleneteiben egészen undorítónak hat, Jason Bateman szuperül vált át élére vasalt ügyvédből lecsúszott pornószínésszé, és a lányok (Lesle Manné mellett Olivia Wilde idomai adnak plusz vonzerőt a filmnek) is meggyőzően hozzák karaktereiket. Mindezen tehetséget azonban fölös erre az egészen vacak forgatókönyvre pazarolni. Ahogy az összes fenti karakter is merő pocsékolás volt, hiszen a lényeget már a címben leírtam.