Váratlanul talál célba a T. S. Spivet különös utazása. Családi kalandfilmet ígér, de valójában road movie-ba ágyazott drámát kapunk sok humoros és őszinte pillanattal – mindannyiunk örömére.
Közhely, de egy jó road movie-ban soha nem a cél, hanem az odavezető út a fontos. A fizikai helyváltoztatás pedig egyben mentális utazás is. Így van ez a T. S Spivet különös utazásában is: a tízéves tudóspalánta, T. S. (Kyle Catlett) azért szökik el családi farmjukról, hogy átszelve Amerikát átvegye a Smithsonian Intézet díját forradalmi találmányáért. Jutalma végül mégis sokkal nagyobb lesz, mint várta volna.
Jean-Pierre Jeunet (Amélie csodálatos élete, Micmacs) legújabb alkotása hasonlóan szívmelengető és érzékeny, mint legtöbb filmje, viszont kevésbé formabontó azoknál. A T. S. Spivet különös utazása (egyébként Reif Larsen regényének adaptációja) mókás filmnek indul – a különc, koraérett T. S. mellett egy Wes Anderson-i furcsa családot ismerünk meg a rovarkutató mamával, cowboy papával és színészkarrierről álmodozó nővérrel. Wes neve többször eszünkbe juthat később is, hasonló színek, tárgyak, beállítások és karakterek bukkannak fel, bár sokkal kevésbé harsányan és öncélúan. Közben viszont kiderül, hogy a film tétje egészen más, mint Anderson munkáié. Csendes dráma bontakozik ki a szemünk előtt: a gyönyörű kivitelezésű film a gyászról szól.
T. S. ikertestvére egy otthoni balesetben meghal – ezt már rögtön a film elején elmeséli T. S., azonban csak később lesz nyilvánvaló, mennyire megviseli őt és családját a veszteség. T. S. és Layton gyökeresen különböztek egymástól, Layton igazi farmergyerek volt, T. S. pedig a tudománynak élő feltaláló. Mégis – vagy pont emiatt – elválaszthatatlanok voltak egymástól. Ezt a hiányt kell feldolgoznia főhősünknek – sokkal nagyobb kihívás ezzel megbirkóznia, átrendeznie racionális magánvilágát, mint potyautasként felszöknie egy tehervonatra vagy elmondania egy köszönőbeszédet Washington legnevesebb tudósai előtt.
A film legnagyobb erénye az érzelmek és az információk finom adagolása – ráadásul még a karakterek és a konfliktusok egyediségét is sikerül végig fenntartania. T. S. furcsa kisfiú, mégsem lúzer; elszökik otthonról, de nem a megszokott okok miatt; környezete karikaturisztikus, mégsem sematikus. Olyan coming of age mozi a T. S. Spivet különös utazása, mely hangos kiborulások és vad lázadás helyett egy ártatlan kalandba sűríti főhőse önmegismerését és felnőtté válását. Végül pedig közhelyek nélkül sikerül bemutatnia azt a tanulságot, hogy a legnagyobb érték a hazatérés.
A T. S. Spivet különös utazása tehát bájos kivitelezése ellenére sem elsősorban gyerekeknek szól, hiszen a látványos kalandoknál sokkal hangsúlyosabb a kisfiú belső világa és érzelmi utazása. Ahogy a film humora, a felnőttek groteszknek bemutatott világa is inkább a nagyobbakat tudja megszólítani. Kicsit úgy működik Jeunet filmje, mint A kis herceg – a felszínen mese, ám a mondanivalója nem várt mélységeket nyit meg; nekünk pedig érdemes engedni, hogy belezuhanjunk.
