Nejem mellett a helyem

  • L. Zs. / PORT.hu

Az Ütközések rendezője, Paul Haggis új filmmel jelentkezett, melynek főszerepében Russel Crowe domborít. Valódi ínyencfalat – gondolja a filmrajongó, de ha túlzott elvárásokkal ül be a moziba, sajnos csalódnia kell.

Derült égből villámcsapás

John Brennan (Russel Crowe) és felesége, Lara (Elizabeth Banks) ideális házasságban élnek, és csupán Lara főnökével való szóváltása vet némi árnyékot idillikus életükre. Másnap reggel azonban rájuk tör a rendőrség, és Larát letartóztatják főnöknője meggyilkolásáért. John, az irodalomtanár egyedül marad kisfiukkal, Luke-kal, de a család bízik benne, hogy hamarosan kiderül a félreértés. John azonban hiába hisz neje ártatlanságában, a bizonyítékok mind Lara ellen szólnak, és a bíróság elítéli másodfokon is. Miután a szeretett nő öngyilkosságot kísérel meg, John számára nyilvánvalóvá válik: nem marad más út, meg kell szöktetnie feleségét a börtönből – kerül, amibe kerül.

Idegen tollakkal

Paul Haggis korábban elsősorban íróként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik többek között a Millió dolláros bébi, A dicsőség zászlaja és a Levelek Ivo Dzsimáról, valamint a Casino Royale. Az Ütközéseknél azonban a rendezői székben is ő ült, és egyaránt elnyerte a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díját. A következő három nap esetében szintén duplázott, ami az alkotói szerepköröket illeti, az azonban erősen kétséges, hogy ismét olyan kettős sikerben részesül érte, mint az Ütközésekért. Bár a rendezés mellett itt is íróként jegyzi a filmet, a történet valójában nem tőle származik, hiszen a Pour Elle (Anything for Her) című 2008-as francia film remake-jéről van szó.

Hosszú, de vékony

[img id=269284 instance=1 align=left img]Eme akcióval vegyített dráma fő problémája az, hogy túl lassan csordogál, és csak a végén, a szöktetéses résznél pörög fel. Akad persze néhány izgalmasabb jelenet, de ezek száma és jelentősége eltörpül az üresjáratoké mellett, így összességében hiányzik a feszültség. A 122 perces játékidő is legalább 20 perccel hosszabb a kelleténél. Különösebb fordulatok sem színesítik a cselekményt, és a hihetőség is számtalan esetben szenved csorbát. John esetlen, a legkevésbé sem dörzsölt tanár-karaktere egy szökött fegyenccel folytatott beszélgetés, valamint némi internetes szörfölés hatására rövid idő alatt annyira kikupálódik, hogy a leghajmeresztőbb mutatványokat is képes lebukás nélkül végrehajtani? Na, ne... Az még hagyján, hogy furmányos tervet eszel és dolgoz ki, hiszen bizonyára magas az intelligencia-hányadosa, de ha ilyen penge, akkor miért a neje nevén nyilvántartott Toyota Prius-szal (a nőnek priusza van, haha) megy drogdílereken rajtaütni? Azt mondjuk előnyként is elkönyvelhetnénk, hogy ezúttal nem egy szokványos "kinyomozom a rendőrség helyett az igazságot"-sztorit kapunk, de ennek sem örülhetünk őszinte szívvel, hiszen ezt már a franciák kitalálták korábban.

Fáradt olaj a tűzre

Ami a szereplőket illeti, Elizabeth Banks nem a legjobb választás az ártatlanul bebörtönzött anya és feleség szerepére, a kisugárzásában ugyanis van valami irritáló, amitől az ember nem tudja igazán sajnálni. Russel Crowe jó lehetett volna nagydarab, mamlasz irodalmárként, akiben azért ott bujkál a mindenre elszánt dúvad is, de valamiért nem jön át, ahogy Pély Barna mondaná. Fakó és fáradt, mintha saját magát is halálosan unná. Hol vannak már a régi szép idők, amikor olyan alakításokkal tette oda magát, mint Bud White a Szigorúan bizalmasban, Jeffrey Wigand A bennfentesben, vagy John Nash az Egy csodálatos elmében? Russel Crowe jelenleg sajnos az el-kevincostneresedés útján halad.

Kinek ajánljuk?
- Az amerikai remake-ek rajongóinak.
- Russel Crowe feltétlen híveinek.
- Liam Neeson cameója iránt érdeklődőknek.

Kinek nem?
- Pörgős, feszes akciófilmre vágyóknak.
- Váratlan fordulatokon meghökkenni akaróknak.
- Az Ütközések színvonalára számítóknak.

5,5/10