Ismered a viccet, amiben egy Istent megtagadó prédikátor, egy vidám, fegyverfetisiszta bérgyilkosnő és egy alkesz ír vámpír szétrúgja a tahó texasi redneckek seggét? Ha nem, épp ideje megismerned! Precher pilotkritika.
Ne dőljön be senki a mindig mindent csak fikázó, megkeseredett képregénygeekeknek: az AMC csatorna firssen elindult Prédikátor sorozata jó. Persze eredetileg én is azt szerettem volna megírni, hogy eszelősen jó, sőt, az év tévésorozata (pedig még csak május van!), de azért az első részben annyira még nem üt az Istenben csalódott prédikátor sztorija, mint a magyarul is kapható képregényváltozatban.
A több, mint 20 éve, 1995-ben elindult, és 66 epizódot megért füzetekben ugyanis az elmebeteg zseni, Garth Ennis képregényíró tényelg csúcsra járata a dilivonatot. Nála Jesse Custer, a westerimádó prédikátor Isten helyett John Wayne szellemével társalgott, miközben a vallási fanatikus texasi nagyanyja büntetésből egy folyó mélyére leláncolta egy vaskoporsóba, hogy hetekig a saját szarában és hányásában fetrengve belássa, mennyire fontos dolog a család.
Ebből a polgárpukkasztó, zabolátlan alkotói őrületből egyelőre nem sokat kaptunk a sorozatváltozatban, az AMC inkább csak szolidan sokkolja a nézőt. Például azzal, hogy rögtön a nyitójelenetben cafatokra robban egy afrikai pap, miután "megszálja a szentlélek":
Az ezután következő szűk órában pedig szépen bemutatják a készítők a három főszereplőt. A címbéli, hitehagyott prédikátort Dominic Cooper alakítja, ezerszer lelkesebben, mint a Warcraft mozifilm királyát. Custer tiszteletes tényleg egy igazi, vagány texasi cowboy: nem az Ige erejében hisz, hanem az öklével téríti vissza a helyes útra a nyája eltévelyedett, asszonyverő bárányait.
Volt barátnője, a bérgyilkos Tulip (Ruth Negga) sem esik kétségbe, ha a nyomában lihegő fegyvereseket kell elintézni, sőt. MacGyvert megszégyenítően eszkábál össze fegyvereket háztartási kacatokból, ráadásul egy olyan badass jelenetsorban, hogy azt a néző akaratlanul is végig vigyorogja. Igaz ugyan, hogy az eredeti kérpegényben Tulip egy hófehér bőrű, szőke csaj volt, és msot egy etióp színésznő kapta meg a szerepét, de Ruth Neggának iszonyúan jól a vagány és öntudatos amazon szerepe, mintha csak a blaxploitation filmek afrofizurás Pam Grierjét látnánk, 40 évvel korábbról.
A show-t viszont egyértelműen a Cassidy nevű vámpírt alakító Joseph Gilgun lopja el. Ő már eleve úgy néz ki, mint egy tróger focihuligán valamelyik random brit nagyváros munkáskerületéből, és emellé minden jelenetében látványosan lubickol a halhatatlan vérszívó szerepében, főleg ha verekedős jelenetekben kell pofozkodni. A készítők ráadásul az ő karakterével látványosan körberöhögik a szórakoztatóipar évszázados vámpírkliséit: Cassidy teli pofával röhög, ha szenteltvízzel locsolják le, és ócska napszemüveggel meg szakadt esernyővel védekezik tessék-lássék a napközbeni öngyulladás ellen.
Bigott vallásosság, xenofóbia, kirekesztés, családon belüli erőszak, anyakomplexus, korrupt igazságszolgáltatás, gyereknevelési nehézségek a csonka családokban. Csak néhány példa azokra a társadalmi problémákra, amelyek már az első részben előjöttek, és amire a Prédikátor szereplői úgy adnak frappáns és véres válaszokat, hogy egyszer sem fordul át a végeredmény ZS-kategóriás gagyiba.
Mintha csak a True Detective és a Kill Bill 2 torz szerelemgyerekét látnánk: a Prédikátor sorozat egy pofátlanul társadalomkritikus bemutatása ez annak a rasszista Délnek, ahol a farmerek még a XXI. században is úgy élnek, mintha másnap törne ki a polgárháború a Konföderáció és az Unió között. Na és most akkor tessék elképzelni, hogy milyen jó lehet az eredeti képregény ehhez a fékezett habzású, kilúgozott sorozatverzióhoz képest!
Értékelés: 7/10
