Eric Rohmer története egy királypárti angol lady - Grace Eliott és Philippe d'Orléans herceg kapcsolatát boncolgatja, úgy ahogy csak Rohmer tudja. Az emberi kapcsolatokat a legapróbb részletességgel, nyíltsággal mutatja be a francia forradalom idején, Grace Eliott memoárját (Életem a francia forradalom idején) alapul véve.
Grace-t, Philippe - Orléans hercege - hozta magával 1786-ban Franciaországba, de mire a forradalom kitört, viszonyuknak vége lett. Azonban különböző politikai nézeteik ellenére is jó barátok maradtak, és Grace annyira megszerette az országot, hogy a veszélye ellenére is Franciaországot választja hazájául. XVI. Lajos elkötelezett híve lett, barátja, Philippe d'Orléans herceg azonban forradalmi eszméket támogat annak ellenére, hogy az uralkodó, az unokatestvére. Az őket összefűző gyengéd érzelmek olykor viharosak, de soha nem szűnnek meg. A herceg még arra is képes a Lady-ért, hogy személyes ellenségét, Tuileriák kormányzóját kimenekítse az országból, kockára téve az életét. A lady rá tudja beszélni a herceget egy száműzött megmentésére, de arra már nem, hogy ne szavazza meg a király kivégzését. Grace a Meudoni házának teraszáról, a távolból kénytelen végignézi az uralkodó kivégzését. Úgy tűnik, kapcsolatuk itt végleg végetér, de egy hónappal később ismét kibékülnek. Grace és Philippe barátsága a végsőkig megmarad?
Rohmer realisztikus hűséggel mutatja be kettőjük kapcsolatát, folytonos politizálgatásukat Grace budoárjában. Szerelem keveredik barátsággal, gyűlölettel, politikai nézetekkel, erkölcsi vitákkal. Aprólékosan szedi darabokra kapcsolatukat, míg a néző viszonyrendszerükbe belebonyolódva végkép elveszti a fonalat. Rohmer a végletekig ügyel a nemiségre, mégis néha felcserélődnek a szerepek, sokszor nem tudni ki viseli valójában a nadrágot. A film mégsem az erőfitogtatásról szól, hanem az összetartozásról, a háláról és tiszteletről.
Rohmer filmjében most is a verbalitásé a főszerep, de a véget nem érő beszélgetések mellett a látvány is nagy szerepet kapott. Festményszerű hátterek és díszletek között mozognak a színészek, a ruhákon, használati tárgyakon és Grace szobáján kívül minden festett. A színek dominálnak a filmben, a látvány utánozhatatlan, olyan mintha egy festmény elevenedett volna meg a vásznon. Mindezek ellenére a film hosszúnak tűnik (129 perc), kevés benne a cselekmény, a dialógusok uralják a filmet. Nézőpróbáló alkotás, amely megviseli az embert. Megfelelő hangulat kell hozzá.
