Aktuális társadalmi kérdéseket feszegető témája miatt Feo Aladag afganisztáni háborús mozija príma választás, ha beszélgetéseket, közéleti vitákat generáló filmre vágyunk: a napokban véget ért Szemrevaló – Sehenswert fesztivál nem véletlenül választotta nyitófilmjének a Világok között-et. Aladag munkája − az USA közel-keleti harcait feldolgozó filmekkel ellentétben, amelyek szerint a katonai beavatkozás erkölcsi megalapozottsága szilárd − azt a kérdést is felteszi, van-e egyáltalán értelme a német csapatok afganisztáni jelenlétének. Kérdezi ezt azonban művészileg kevéssé meggyőző módon.
Az interkulturális tematikát az arcunkba vágó, fantáziátlan cím rögtön elveheti a kedvünket a film megtekintésétől. Pedig a titulus találó: a film sem ad többet néhány geopolitikai és kulturális törésvonalak mentén élő szereplő személyiségének, élethelyzetének elnagyolt felskiccelésénél. A főhős, Jesper, a Bundeswehr Afganisztánban szolgáló katonája (Ronald Zehrfeld) nehéz helyzetben van: egy maroknyi német csapat parancsnokaként a bizalmatlan helyi erőkkel együttműködve kell megvédenie a rá bízott területet a tálibok növekvő befolyásától. Meghasonlását fokozza, hogy folyamatos konfliktus áll fenn lelkiismeretének szava és feletteseinek parancsai között. A nyelvi és kulturális árkok áthidalásában az afgán tolmács, Tarik (az amatőr színész Mohsin Ahmady hiteles megformálásában) van a segítségére, aki húgával Németországba menekülne, mert a tálibok nem nézik jó szemmel, hogy a betolakodó németeket segíti. Az egyetemen tanuló lánynak a nőkkel szembeni tradicionális szerepelvárásokkal kell megküzdenie. Minden adott tehát egy életunt főhőssel megspékelt, kulturális különbségekből adódó nehézségeket boncolgató, eredeti helyszíneken forgatott háborús opushoz, ahol ezen nehézségeken egy tea és némi afgán népi bölcsesség mellett ripsz-ropsz felül lehet emelkedni.
Jesper éjszakánként magányosan futja köreit egy gyönyörűen fényképezett képben – ebből rögtön tudjuk, hogy szívét mély szomorúság emészti. Később megtudjuk, hogy elvesztette fivérét a csatamezőn, ezért amikor másodszori bevetésre jelentkezik, még parancsnoka is lebeszélné. Tarik, az afgán fiú, nagyon jó fej: a környéken hozzá csapódó srácokat angolra oktatja, maga németül tanul, sőt húgáról is gondoskodik. Összebarátkozik Jesperrel, és kapcsolatuk csúcspontján, egy kellemes afganisztáni este szerelmetes pillantások közepette öntik ki a lelküket egymásnak. Tarik a kulturális különbségek okozta feszültségek elsimításában is élen jár, ennek köszönhetően Jesper és a helyi erők vezére, Haroon egyre inkább megtalálják a közös hangot. Haroon afféle morcos, de bölcs vezér, aki igazán tudja, mi is a különbség idegenek és afgánok között. A film szerzői sajnos nem álltak ellen a kísértésnek, hogy szájába afgán népi bölcsességeket (?) adjanak, így tőle hangzik el a film esszenciája: „Tiétek az óra [karóra], miénk az idő.”
Ott van még a húg, Nala és az afgán nők helyzete, mely témát egyfelől – Afganisztánról lévén szó – „kötelező” volt a filmbe építeni, másrészt a szinte kizárólag női alkotógárda aligha engedhette volna meg magának, hogy elhagyja ezt a szálat, annak ellenére, hogy mondandója nem volt róla.
A film végén Jesper megvívja harcát a Bundeswehr bürokráciájával, és vállalnia kell döntésének következményit. A zárlat a gondosan mérlegelt „jut is, marad is” elve alapján se nem happy end, se nem egyértelműen negatív, az egész filmhez hasonlóan túlságosan is kiegyensúlyozott. Egy helyen azonban nagy hiány mutatkozik: a nézőnél. Neki jutott a legkevesebb izgulni- és gondolkodnivaló.
Pontszám: 6/10
