Népmese az Alkonyat-generációnak

Ha valaki szándékosan akarna elkúrni egy mesét, valahogy úgy kezdene hozzá, mint Catherine Harris, az első Alkonyat-film rendezője. A lány és a farkas az Alkonyat-generációnak szánt, ostoba, unalmas és semmitmondó celluloidhulladék.

Piroska egy aranyos kislány, aki az erdőben lakó nagyinak viszi a kaját, amikor a farkasra rájön az ehetnék, az erdőkerülő/vadász meg pont a lehető legjobbkor jár arra, hogy a tragédiát megakadályozza. Klasszikus horrortörténet, meg lehetne csinálni kiváló hentelős horrorra (ahogy a félig emésztett nagyszülőt vágja ki a túlméretes farkas gyomrából a vadász), pszichothrillert is lehetne belőle forgatni, a sötét erdőben kóborgó, titokzatos árnyak zargatta, és szépen lassan megbolonduló lányról, esetleg lehetne egy gyermekkori traumát lassan feldolgozó tinilány története is, komoly üzenettel a mélyén, szóval van kakaó a sztoriban bőven, már ha egyáltalán lenne értelme belenyúlni.

Az Alkonyat-franchise farvizén evező Lány és a farkas ehelyett egy sosemvolt középkori falu borzasztó díszletei közé ültet egy közepesen sablonos farkasember-történetet, ami kísértetiesen emlékeztet a rendező eddigi legnagyobb sikerére, csak éppen egzisztenciális válság tépte vámpírok nem kókadoznak benne hófehérre maszkírozott fizimiskával. Van viszont farkasember, aggódó apa, két faszi között őrlődő lány, mesebeli kerek erdő, holdfény (bőven), és egymásra hosszú, kínos perceken át sóvárgó pillantásokat vető tinik.

Piroska most éppen Valerie néven fut, és egy olyan faluban él, amit egy környékbeli vérfarkas vegzál már generációk óta, teliholdkor besasszézik a faluba, elviszi a neki összekészített uzsonnát (kecskegida, kismalac, stb.) és nem bántja a népet. Amikor viszont Piroska a középkori környezetben meglehetősen zavarba ejtően mutató, felzselézett hajú favágóval lelépne az unalmas vidéki életből, a farkas széjjelkapja a testvérét, és emiatt a falu vérmes elöljárói hajtóvadászatot indítanak utána.

Ki is nyírják, de persze ez a farkas, nem az a farkas, az sokkal nagyobb, és sokkal szarabbul animált, elfogásához pedig egy harcos pap kell, Salamon atya, aki a faluba érkezve kiborítja a bilit: az ellen itt él közöttünk, mindenki gyanús. A legenda igaz, mondja kelet-európainak szánt akcentussal, ha a hold vérvörösre vált, a farkas azért harap, hogy másokat is megfertőzzön. Anyám, borogass.

A végére mindenki elnyeri méltó büntetését, Piroska felveszi magára a legendás köpenyt és lassított felvételben szalad a (mű)hófedte ormokon át favágó cimborájával, a farkasba köveket varrnak és a folyóba fojtják, fellélegezhetünk. A faék egyszerűségű sztori és a közepesen izgalmas nigériai akciófilmek legrosszabb kliséit hozó karakterek csak felidegesítik a nézőt, aki végig azon tűnődik, hogy Gary Oldman vagy Virginia Madsen vajon mennyi pénzt kaphatott ezért a borzalomért. A többi színész sem lesz büszke erre a filmre, a címszereplő Amanda Seyfried hatalmas kék szemeit meregeti és vérvörösre rúzsozott ajkait biggyeszti egyre, az apját alakító Billy Burke (Alkonyat-menekült ő is) pedig olyan unottan tudja le a melót, hogy rendesen megsajnáltam.

A filmen nem segít az illúziórombolóan művi díszlet, amihez hasonlóan gagyit a Johnny Weismülleres Tarzan-filmekben láttunk utoljára, és a két perc alatt összedobott, béna farkas sem. A piros köpeny mellett a mese legendás, a nagyijelmezes farkast lebuktató mondatai is megjelennek a filmben, de csak egy rossz álomban, mintha a rendező ezzel akarna kissé önkritikusan beinteni saját filmjének.

Cinematrix: 2

IMDB: 4,9