Jóval kevesebbért is szoktak Oscar-díjat adni, mint amit Michael Douglas itt bemutat – csakhogy a Túl a csillogáson papíron tévéfilm. Ettől még alakítása az év talán legjobbja, érdekes észrevenni magunkon, hogy egy idő után mégis irritálóvá válik.
Közbotrány
Nem tudom biztosan, hogy melegfilm-e a Túl a csillogáson, vagy hogy mi is az a melegfilm egyáltalán. A magyar cím ugye a Túl a barátságonra való asszociációkat hivatott beindítani, mert amúgy "A gyertyatartó mögött" az eredeti elnevezés, utalva ezzel a néhai világhírű előadóművész, Liberace kedvelt színpadi kellékére. Szóval erről az emberről kellene szólnia a filmnek, hogy miért volt ő fontos, persze nem kikerülve homoszexualitását, kapcsolatait, szerelmeit. Azt hiszem, ha már melegfilm, a Túl a barátságon unikumát nem kell túlmagyarázni: két cowboy, a férfiasság, a macsóság óvodai jele, aztán a hegyekben meg egymásnak esnek. Megint más eset például a Milk, amely a címszereplő emberi jogi, politikai aktivitásának állít emléket. És ha tényleg elkészül egyszer a Freddie Mercury-biopic, ott is lesz miről mesélni és itt nem a hálószobájára gondolok. Namármost a Liberace-filmről viszont sokáig úgy tűnt, a fentiekkel szemben mintha tényleg nem akarna másról szólni, mint hogy: jé, ott egy meleg!
[img id=482337 instance=1 align=left img]Csillagporos szerelem
És őszintén szólva engem ez mérsékelten kötött le. Bár itt akkor megint elmondom, mert nem is lehet eleget dicsérni: Michael Douglas észvesztő alakítást nyújt, és ez szerencsésen ellensúlyozza a témahiány szülte egyhangúságot. Pontosítok, hiszen eleve a nézőpont nem is az övé, hanem a jóval fiatalabb szeretőé, akit pedig Matt Damon formáz meg. (Micsoda irónia a magyar mozibemutatók véletlenjében, hogy a múlt héten Damon még csupaizom férfihősként repült az űrbe az Elysiumban.) Az ő könyve adaptálásával született egyébként a film is, mert hát, mint azt a majd látni fogjátok, igyekezett a kissrác kikaparni némi gesztenyét magának ebből a kapcsolatból, ha máshogy nem, utólag ezzel a könyvvel ez sikerült is neki. De ne legyünk ennyire gonoszak, a történet ugyanis épp azt akarja – talán – kideríteni, hogy tényleg egy utolsó szemét kéjhajhász volt-e Liberace, vagy igenis kötötték őt mély érzelmek valakihez, leginkább ugye jelen történetünk mesélőjéhez. Bár azt talán könnyű kitalálni, hogy a szerző milyen képet szeretne maga után hagyni. Addig is viszont a szegény fiú a gazdagságba csöppenése a sztorink, a szerelem, a jelentkező problémák, majd a lezárás. Ez se nagy titok: Liberace AIDS-ben halt meg, a kór hajnalán, amikor ezt még inkább titkolni igyekeztek, hiszen eleve coming outra sem került sor soha életében.
Rezzenéstelenül előre
Szóval elsőre nagyon hiányzott nekem a filmből, hogy egyébként mitől volt ez a zongorista olyan nagy was ist das az amerikai showbusinessben, mert látni a pompát, ami körülveszi, önmagában vajmi keveset mond el egy előadó kvalitásairól. De valójában jól tette az HBO, hogy az ötvenes évek óta sztár Liberace-ról nem egy teljes karriert átölelő biopicot akart forgatni, hanem csak tündöklésének egy szeletére, a fiatal Scott-tal való kapcsolatára szorítkozott, a zenész életének utolsó évtizedét idézve ezzel fel. Így aztán az is lehet, hogy a csatorna és Soderbergh direkt döntöttek úgy, nem magyarázzák meg a nyilvánvalót, amúgy sem karriertörténetben gondolkodnak, hanem szerelmi drámában. És igaz, ami igaz, van ami ebben jól sült el: tulajdonképpen végig bizonytalan, hogy mit is érez ez a vén parókás pojáca a fiatal árvagyerek iránt, szereti-e vagy csak ágyasként tekint rá, maga Scott sem tudhatja biztosan, ezért is volt hullámvasút a kapcsolatuk. Sőt azt sem tudom eldönteni, miféle ember volt, mert a plasztikai sebésznek hála örökké kifeszített arca rezzenéstelen marad, ahányszor csak lehazudja a csillagot az égről, így aztán ember legyen a talpán, aki mögé tud látni. Soderbergh ezt a drámát ragadta meg két kézzel, tőle talán szokatlan módon (igaz, szokatlan műfajban) nem akart sokat varázsolni a kamerával, inkább csak rögzíteni két színészét, akik keveset cselekszenek, legfeljebb néha zavarba ejtően harsány fellépő ruhákat öltenek, ellenben jó sokat beszélnek magukról, mintha színpadon állnának. Ezzel pedig meg is töltik tartalommal a játékidőt. Legalábbis nagyrészt.
Kinek ajánljuk?
- Akik tudják, hogy egy HBO-film esetében mire lehet számítani, mondjuk egy mozifilmhez képest.
- Michael Douglas-rajongóknak.
- Melegeknek.
Kinek nem?
- Akik gyakran mondják egy filmre, hogy vontatott.
- Akiket egy perc után is irritálnak festett férfiak.
- Akik Matt Damont kizárólag világmegmentő akcióhős minőségében hajlandóak tolerálni.
7/10
