A nagy és kis mustrákon ritkán esik egybe közönség és zsűri véleménye, idén a magyar filmek szemléjén ez történt. Török Ferenc Moszkva tér című filmje a szakmai szempontok alapján ítélő grémiumtól megkapta a legjobb első filmnek járó díjat, és a szemle nézői szintén a Moszkva teret szavazták meg a közönség-díjra. Ráadásként még egy harmadik díj is fényesítette a sikert: Pápai Erzsi lett a legjobb női mellékszereplő a nagymama figurájának életre keltéséért.
Friss, lendületes és látszólag felhőtlenül vidám film a Moszkva tér. Az első képsoroktól az utolsóig a szeretni való természetesség és őszinteség ejti rabul a nézőt, és csak később, már kilépve a moziból, kezd eltűnődni azon a tűnékeny, leheletfinom szomorúságon, ami a legvidámabb pillanatokban is átüt a film üde hangján. Egy nemzedék most először filmre vitt emlékezete a Moszkva tér arról a pillanatról, amikor egy beígért nagybetűs élet, amelybe az érettségi után ki kellene lépnie, már közhelynek sem az a megbízható, ásatag fordulat, miben ott rejlik azért a várakozás és ígéret. Ez a nemzedék a ma harminc felé járók nemzedéke, a történet az ő alapélményüket idézi fel a pillanatról, amikor a személyes "kisvilágban" és a társadalmi "nagyvilágban" minden fordulni látszik, de valójában még minden bizonytalan és képlékeny, hogy merre és hová.
A rendező, aki maga írta saját élményei alapján a forgatókönyvet, kitűnő arányérzékkel egyensúlyoz a személyesség és a kortörténet filmmé ötvözésében, úgy, hogy ez utóbbit, Nagy Imre temetését, Kádár János halálát és temetését a televízió közvetítésével hozza be érettségire készülő diákhősei életébe. A kor mint háttér-televíziózás "történik", az előtérben mindig valami egészen más, oda nem illően profán és személyes: vonatjegy-hamisítási stikli, a testi szerelem első élménye, hamis érettségi stb. A politikai változásokat jelző események a filmbeli srácoknak érdektelen televíziós képek sora, amihez nincs közük, és nem is hiányzik nekik, hogy közük legyen hozzá.
1989-ben vagyunk, a történet főszereplője, Petya néhány sráccal esténként a Moszkva téren várja a híreket, hol van buli, hova lehet csak úgy ellógni ismeretlenül is, nem a pia és nem a lányok, csak a buli és olykor a balhé kedvéért. Érettségire készülnek, papától csent autóval furikáznak, figyelik a nagymenőket és lenézik a pedáns igyekvőket, egyszerűen jól akarják magukat érezni, miközben lötyögnek a szűkre méretezett életükben. A szokásos diákbalhékba itt belekeveredik a vonatjegy-hamisítás, az érettségi tételek kiszivárgása, és egy félig rendőrségi üggyé lett külföldi kiruccanás is, aminek végállomása Párizs és egy várva várt találkozás. Boldog vég nincs, ahogy boldogtalan sincs: a visszaemlékező fanyar leltárral zárja a történetet.
Életteli, sok humorral és szeretettel megrajzolt figurák népesítik be a filmet, a néhány jellemző vonással odatett mellékszereplőktől a többrétűen árnyalt főszereplőkig csupa hiteles karakter, remekül elkapott és jól egyénített típus jelenik meg a történetben. Megragadó a film természetessége, egyszerűsége, dialógusainak elevensége. Török Ferenc a szereplőit is tehetséggel vezeti: élvezetes az összjáték fiatal kezdők és tapasztalt nagypályások között. És igazi öröm Pápai Erzsit viszontlátni. A történet legmeghatóbb, legtöbb szeretetet sugárzó alakját kapjuk tőle.
Friss, lendületes és látszólag felhőtlenül vidám film a Moszkva tér, amelyben megragadó a dialógusok elevensége.
