Az csak természetes, hogy a magyar jelöltnek drukkolunk az Oscar-versenyben, de vajon tényleg megérdemli a Saul a díjat? Íme a lehetséges ellenérvek és érvek a Saul fia lehetséges Oscar-győzelme mellett, jól átrágva.
Túl sok a holokauszt film?
A legjobb idegen nyelvű film tavalyi Oscar-díjasa, a lengyel Ida is részben ezt a témát dolgozta fel - meg persze a kommunizmus első éveit és sok más dolgot -, és valóban sok alkotás születik ebben a témában. A holokauszt ugyanis egész Európát érintette, és nem csak a zsidók szenvedtek. Rajtuk kívül deportálásra és megsemmisítésre került az európai cigányság jelentős része, másként gondolkodók, ellenállók, olyan különböző felekezetek tagjai, mint a Jehova tanúi, melegek vagy értelmi fogyatékosok. A német koncentrációs táborok első lakói haladó nézeteket valló papok és ellenzéki politikusok voltak, de a jelentős számú hadifogságba esett katona is itt találta magát. A németek becslések szerint 3.3 millió szovjet hadifoglyot végeztek ki vagy éheztettek halálra - tessék csak ízlelgetni ezt a számot -, és a Saul fia szereplői között is van orosz hadifogoly. Ha ennek a borzalomnak nincs tanulsága, akkor minek van? A Saul fia ráadásul mindezt új szemszögből, az ún. Sonderkommando tagjainak nézőpontjából mutatja be, érzelgősség nélkül, de rendkívüli történelmi hitelességgel. Az persze kérdés, hogy az Amerikai Filmakadémia egymás után két évben is hasonló témára ad-e díjat, de elvileg minden művet önmagában kell értékelniük.
Túl erős a konkurencia?
Nem éppen. A dán Krigen / A War tisztességes, de nem kifejezetten izgalmas vagy eredeti alkotás a már sokszor feldolgozott afganisztáni háborúról, a nagyon szépen fényképezett A kígyó ölelése talán túlságosan pszichedelikus, A sivatagon át pedig kissé túlságosan néprajzos, anélkül, hogy újszerű elemeket vinne egy régi történetbe. Kritikusok szerint egyedül a gyönyörű török Mustang lehet a Saul fia igazi ellenfele, ráadásul Deniz Gamze Ergüven filmjének díjazása politikai állásfoglalás is lenne, hiszen az országát a haladó világtól egyre jobban elszigetelő Recep Tayyip Erdoğan kormánya nem túl népszerű, az öt lázadó természetű fiatal lányról szóló történet pedig maga is egy politikai parabola, és lehet, hogy a női szemszöget is értékelik. Csak a számokat nézve, a Saul fia az Imdb-n 7.9 ponton áll, a Mustang 7.6, és persze ezek csak számok, de a papírforma mellettünk van.
Mert fiatal és elsőfilmes rendezőről van szó, aki még később is bizonyíthat?
Nemes Jeles László valóban elsőfilmes, és ha jól számoljuk, 38 éves. Eddig összesen 20 rendezőt jelöltek elsőfilmesként Oscarra, és közülük 6-an kaptak díjat, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában azonban elvileg nem a rendező számít. Az persze igaz, hogy mivel első körben az adott ország jelöl, ide gyakran kerülnek már befutott, minimum középkorú mesterek munkái, akik hazájukban nagy ismertséggel, a szakmában pedig nagy befolyással rendelkeznek. Nemes Jeles László történetesen nem ilyen. Ami a korát illeti, az pont annyi, amennyi Steven Soderbergh volt, amikor a Trafficért díjazták, vagy Tom Hooper, amikor A király beszédével nyert. Az eddigi legfiatalabb nyertes rendező, a karrierjét gyerekszínészként kezdő Norman Taurog - a film pedig a Fiúk városa -, aki a díj átvételekor 32 éves és 260 napos volt.
A film már eddig is túl sok díjat kapott?
A Saul fia eddig elhozta a Cannes-i fesztivál zsűrijének nagydíját és a FIPRESCI-díjat, és még vagy negyven fesztiválon volt díjazott vagy jelölt, ami valóban lenyűgöző eredmény. Nemes Jeles László munkája ráadásul megkapta a Golden Globe-díjat, amit sokan egyfajta alternatív Oscarként emlegetnek, és ez persze számítana, ha nem úgy lenne kitalálva a rendszer, hogy ez ne befolyásolja az Akadémia tagjait, akik még az előtt voksolnak, hogy a Golden Globe-díjakat kihirdetnék. Ennek ellenére nyilván van olyan szavazó, aki figyelembe veszi az egyéb díjakat, és közülük van, akinél ez pozitívum, és van, akinél nem, de az is előfordulhat, hogy a film gyakori emlegetése a díjak által hat a tudatalattira. Ki tudja, a kérdés nyitva marad.
A film inkább egy technikai bravúr?
Való igaz, a jól átgondolt és megvalósított technikai megoldások a film nagy erősségei, kezdve azzal, hogy a kamera csakis a főszereplőt követi, minden mást a háttérben látunk vagy csak hallunk. A 107 perces film 85 jelenetből áll, egyik sem hosszabb, mint 4 perc, és mindegyik csakis a főszereplő szinte érzelemmentes arcát mutatja, ahogy rója Auschwitz poklát. Erdély Mátyás operatőr 40 mm-s lencséket használt, amelyek csekély mélységélességet adnak, a külső jeleneteket pedig csak természetes fénnyel vették fel, és ami még fontosabb, a film formátuma visszatér a már-már elfeledett 4:3-as képarányhoz, amivel leszűkíti a látványt. Ehhez jön Zányi Tamás hangmérnök munkája, amely a látvány ellenpontjaként szolgál, a zenét gyakorlatilag csak éreztetve, a nyolc nyelven felvett emberi hangokat pedig jól szervezett káoszként használva. A tény, hogy mindez valóban rendkívül nagy hangsúlyt kap, nemhogy levonna a film érdemeiből, de növeli azokat.
Túl érzelemmentes?
A film valóban tart egyfajta érzelmi távolságot a nézőtől, ami természetesen tudatos döntés. A főszereplő, aki a sonderkommando tagjaként maga is tevőleges részese a pusztításnak, egy még járó, de már halott ember, aki utolsó gesztusával a tisztességét akarja megmenteni. Erről szól a történet, mert Jeles nem akart ún. holokausztgiccset, de horrort sem, és tegyük hozzá, hogy a Sault alakító Röhrig Géza nem képzett színész, ő erre tökéletes. Az viszont tagadhatatlan, hogy az Oscar odaítélésénél rendszerint előnyben részesítik, ha jól láthatók és megragadhatók az érzelmek.
