Nyilvánosan kér bocsánatot Julia Robertstől a testvére az ostoba megjegyzése miatt

Eric Roberts az új memoárjában írta meg, hogy szánja és bánja a nyilatkozatát.

A Roberts családból egyértelműen Julia vitte a legtöbbre, amit a most 68 éves Eric meglehetősen nehezen viselt. Már 2005-ben elhidegültek egymástól, 2018-ban pedig az idősebb testvér olajat öntött a tűzre, amikor a Vanity Fairnek így nyilatkozott:

Ha én nem lennék, nem lenne Julia Roberts."

A cikkben azzal dicsekedett, hogy ő volt az, aki 1985-ben besétált a New York-i William Morris tehetségkutató ügynökséghez, és megkérdezte: "Melyikőtök fogja leszerződtetni a húgomat, Juliát?".

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy mindenki tudja, hogy én voltam az első, mert messze az első voltam. Én voltam az első, aki Golden Globe- és Oscar-jelölést kapott, szóval büszke vagyok erre"

- nyilatkozta akkor, most viszont a Runaway Train címen megjelent memoárjában nyilvánosan bocsánatot kér a húgától a korábbi "ostoba" megjegyzése miatt.

Forrás: David Buchan / Getty Images és Allen Berezovsky / WireImage / Getty Images

 

Remélem, Julia elfogadja ezt a nyilvános bocsánatkérést. Ostoba dolog volt, amit mondtam."

Roberts azt is leírja a könyvben, hogy az évekig tartó drogfüggősége hogyan tette tönkre a kapcsolatát fiatalabb testvéreivel, Juliával, Lisa Roberts Gillannal és féltestvérével, a 2014-ben elhunyt Nancy Motesszal.

"Nem lepődnék meg, ha poszttraumás stressz-szindrómában szenvednének attól, amikor veszélyes volt a közelemben lenni. Lisának és Juliának szeretetre és védelemre volt szüksége – ehelyett félelmet és bizonytalanságot kaptak"

- írja a könyvben, amelyben azt is bevallja, hogy a drogfüggősége következtében vesztette el a lánya, Emma Roberts felügyeleti jogát.

Roberts és Kelly Cunningham akkor váltak el, amikor a most 33 éves Emma még csecsemő volt. A felügyeleti jogért folytatott harcban Julia Cunningham pártjára állt, és finanszírozta sógornője jogi költségeit, ami a testvérek közti szakításhoz vezetett.

Roberts korábban arról is beszélt, hogy Julia megkérte őt arra, hogy hallgasson a magánéletükről, és hogy a lánya is ugyanerre utasította.

Via: The Independent