Az animáció innovációja

A Pixar-stúdió ténykedése – a klasszikusokat említve: Egy bogár élete, Fel!, A hihetetlen család, L'ecsó, Némó nyomában, Szörny Rt., Toy Story-trilógia, Verdák és WALL-E –, de legkésőbben a (maga nemében első) Oscar-díjas (2002) Shrek óta egyértelmű, hogy az animáció az új keletű filmvilág legkreatívabb ágazata. Ezzel együtt tisztázódott, hogy az emberkézi vagy gépi rajzoltság nem azt jelenti, hogy az adott mozgókép gyermekeknek készült, arra ott egy másik műfaj: a mesefilm. Természetesen előfordul a kettő ötvözete, lehet mesélni animációval, úgy, hogy a felnőtt kísérő szintúgy kifejezetten jól érezze magát, és nyilván még gügyögni sem szükséges ahhoz, hogy beszippantsa ez a világ.

A Gru nagyszerű mintáját képezte mindennek, a gyerekek imádhatták, mert magukat látták benne, a "gonosz" inkább egy nagyon is szerethető különc volt – és így tovább. A szülőket pedig a főfigura cinikus humora és a film egészéből áradó minőségi humor fogta meg. Nos, itt erről – sajnos – nincs szó.

A nyúlon túl…

[img id=286460 instance=1 align=left img]Tim Hill, a tréfásnak szánt családi filmek iparosa – akinek korábbi rendezéseiben főszerephez jutott, de minimum, hogy felbukkant valami szőrös, simogatható jószág: Muppet-show az űrből, A kiskrapek visszavág, Garfield 2., Alvin és a mókusok – inkább azt erőlteti, hogy az animált kisemlősök dalra fakadjanak és/vagy zenéljenek. Valószínűleg azért, mert azt mondta neki valaki, az olyan "cuki". Ezért aztán a Hopp esetében a dobkottázó kisnyúl alapvetésétől indulunk. Ez történetesen azt jelenti, hogy a Húsvét-szigeteken tanyázó – és (többek között) kicsi cukormázas csoki-bogyókat tojó – Husi nyuszi nem akar apja örökébe lépni, hanem őszinte dobolásra vágyik és hírnévre, ezért Hollywoodba iparkodik, hogy ott David Hasselhoff (ő maga) tehetségkutatójában megmutassa, milyen talentumot rejt a nyuszi-szív. Kiscsillagunk pechjére azonban jön Fred (James Marsden) és az autója… Ám nem biztos, hogy az elsodort ugrifüles a vesztes. Hiszen a gázolás apropóján Husi feljogosítva érzi magát, hogy az örök kamasz, munkanélküli Freden élősködjön, arra kérve, hogy bújjon a bőrébe – azaz: legyen húsvétinyuszi-pótló –, s míg eleinte határozottan úgy tűnik, a legény ténylegesen és véglegesen lenullázza magát, utóbb kiderül, mindketten csak nyertek. Legfőképpen barátságot, és azt, hogyan kell rendes embernek – no meg nyúlnak lenni.

Nincs tojás a fenekükön

Az Alvin és a mókusok-film áthallásait nem tudjuk letagadni, de szerencsére itt nem kerülünk sikító-frász–közeli állapotba a vinnyogó kisemlősök hallatán. S a komputertechnika és az élőszereplők is egészen tűrhetően simulnak össze. A történetet azonban erőszakoltnak és szájbarágósnak érezzük – de itt legalább van, nem úgy, mint az Alvin… esetében –, és a behelyettesíthető színészeket (Marsden szerepét bárki eljátszhatta volna) viccektől sűrű forgatókönyvvel kellett volna megsegíteni. Bizony, hiányoljuk a humort, pontosabban azt, hogy jóval több szükségeltetett volna. Mert bár Hill (lásd: fentebb) nem kérkedhet egy páratlan pályaívvel, azért van filmes humorvénája. Az Oscar-díjas A nagy balhé és a legendás Butch Cassidy és a Sundance kölyök rendezőjének, George Roy Hillnek az unokaöccse – talán a legeredetibb humorú gyermekcsatorna – a Nickelodeon házi alkotójának számít. A mai napig szorgosan körmöli a Spongyabob Kockanadrág-szövegkönyveket, ő írta a Spongyabob – A mozifilmet is (barátsága-munkakapcsolata Hasselhoffal innentől datálódik). De például az eme gyerekadón látható Rocko's Modern Life című rajzsorozatot szintén igazgatta, illetve a KaBlam!-show egyes epizódjait hasonlóképpen ő rendezte, s e show részeként később önálló műsort kapott Action League-széria egyik kisfilmjét is jegyzi (amikor egy Kiss-koncertre támad egy óriás játék-baba).

Olybá tűnik, hogy Tim Hill engedett forgatókönyvírói rosszabbik énjének: a – többek között – a Hortont és a Grut is jegyző íróduó, Cinco Paul és Ken Daurio (hozzájuk a debütáló Brian Lynch csatlakozott, aki a Shrek-leágazó Csizmás Kandúr történetéért felel) bizonyos értelemben a Télapu 2. – Veszélyben a karácsony munkáját húsvétosította. Nemde, mindkét esetben fontos "pop-kulturális személyiség" (a Mikulás bácsi és a húsvéti nyuszi) szorul külső segítségre, és kiderül, csak "visszafogottan perspektivikus egzisztenciák" adódnak segítség gyanánt, ám a kalandok során egyértelművé válik, hogy a szívük a helyén, el tudják választani a jót a rossztól (nyilván kezdetben még nem nagyon), s csak ez számít.

Korlátozott szavatosság

Minden (komoly) hibájára ellenére a Hopp összességében fogyasztható alkotás, és az sem bánja meg, hogy megnézte, aki kísérőként érkezett. Az azonban nyilvánvaló, hogy szezonális áru, őszre már biztosan kiüt rajta a penész, de nyugalom, jön majd a tél és valami alkalmi Mikulás. Addig pedig bőven megteszi.

Kinek ajánljuk?
- Akik Húsvétkor valami húsvétosat akarnak mutatni a gyereknek.
- Vicces, simogatható kisemlősök kedvelőinek (akik száz percre el szeretnék felejteni, hogy esetleg maguk is munkanélküliek).
- Tehetségkutató-függőknek.

Kinek nem?
- Aki egy újabb Grura számít.
- Aki tartalmas és tartós élményre vágyik – legyen szó sonkáról vagy filmről.
- Télapóknak.

5/10