Liam Neeson ismét a családjáért száll harcba. Szétvágott akciók, gonosz ruszkik, sok járulékos áldozat: ez egy nemtörődöm film.
Gyöngébb trilógiák záró részei: minőség semmi, de a sztoriban muszáj emelni a tétet. Mondjuk kerüljön veszélybe a világ – csak ez a „realista” Elrabolva sorozathoz nem illik. Vagy árulják el a főhőst barátai, hagyja el családja. Ennek ismét nincs helye, mert Bryan Mills exügynök hajtóereje eleve a család.
Hát akkor haljon meg az elején valaki fontos. Tudunk mi forgatókönyvet írni, gyerekek.
Az Elrabolva 3 nem attól rossz, hogy ne lenne néhol egész izgalmas (mert néhol igenis egész izgalmas). Se attól, hogy Liam Neesont hatvan-valahány évesen is megteszik Terminátornak; ha már írnak ilyen karaktert, akkor Liam Neeson a legjobb választás. És nem is attól rossz, hogy logikátlan; nagy filmek is logikátlanok olykor, és mégsem zavarnak annyira.
Hanem a sablonos unalomtól. A kiszámíthatóságtól. Attól, hogy százszor láttuk. Nem részletezem tovább.
Ha látszik a filmen, hogy semmi erőfeszítést nem voltak hajlandók beletenni, akkor nem a néző (vagy a kritikus) ízlése, tapasztalata, finnyássága vagy épp igénytelensége szabja meg az értékelését (ideális esetben különben sem), hanem akkor az a film ab ovo rossz. Etikailag rossz. Hiba, hogy elkészítették. Minden mű, amit lusta nemtörődömséggel készítenek, rossz, a ferde fióktól a széteső tankönyvön át a filmig. Ez nem ízlés kérdése: ez objektív.
(A forgatókönyvért egyébként Luc Besson és Robert Mark Kamen felelősek, csakúgy, mint az előző két esetben. Bessont nem kell kommentálni, rég nem forgatókönyveiért híres. Kamen az ő régi társa, egykor az őrületes Az ötödik elem írója. A rendező Olivier Megaton is Besson köreiből került ki.)
„minden mű, amit lusta nemtörődömséggel készítenek, rossz”
Szóval az Elrabolva 3 objektíve rossz film. Attól még tetszhet! Mert bár az eleje iszonyú lassú (a karakterépítés, a családi jelenetek, a legutolsó köszönésig lejátszott párbeszédek a pincérrel), az akció beköszöntével mégis egész szép tempót vesz fel – bele lehet süllyedni. És Liam Neeson még egy nemszeretem szerepben is szépen alakít. (Matthew Scudderként és farkasok elől menekülő túlélőként mondjuk sokkal, sokkal jobb volt.) Forest Whitakert is öröm nézni, életet visz a nyomozó passzív szerepébe.
Ismét jól működik az apa-lánya dinamika is. Kim (Maggie Grace játékában) érzékeny makacssága egy jól árnyalt kapcsolattá fejleszti a két nehéz szereplő viszonyát; ez az egyetlen érték, ami végigvonul a trilógián.
Az akciójeleneteken már könnyebb fennakadni: kivehetetlenek, szanaszét vágták őket; talán Liam Neeson kedvéért (ne kelljen jól láthatóan kungfuznia), talán divatból. A másodpercenkénti három-négy vágás, úgy tűnt, már az ember szemének sem tesz jót (bár minél fiatalabb a néző, ez annál kevésbé zavaró).
És még egy kifogásom van, erkölcsi oldalról, mint mindig. Bryan Mills exügynök a menekülése közben végigmészárol több tucat ártatlan, dolgát végző rendőrt (is). Ezt nem engedhetné meg magának egy olyan film, amelyik a főhőst alapvetően jó fiúnak akarja beállítani.
Az Elrabolva 3 haszna, hogy az a néző is tanulhat belőle objektivitást, akinek egyébként tetszik a darab: túl alacsony a minősége, nehéz védeni. Tehát ha nem láttál még túl sok hasonlót a műfajból, ha újdonság a film, ha akció-imádó vagy, ha Liam Neeson-imádó vagy, ha bármi másért bejön az Elrabolva 3: akkor is vedd észre, hogy lustaság és nemtörődömség áll mögötte, és sértődj meg kissé. Jogodban áll, hogy tetsszen. De a készítőinek nem állt volna jogában így összecsapni.
