Évente több száz, ha nem több ezer alacsony költségvetésű horrorfilm készül, amik közül csak egy-kettő kerül a nagyközönség elé, ám ezek aztán kis szerencsével hatalmas karriert futhatnak be. Talán az Akasztófa is ilyen.
Horrorfilmet nagyon olcsón lehet készíteni, mert néha nagyon kevés dolog kell hozzá. Persze vannak baromi drága, különleges effektussal és számítógépes trükkökkel teletűzdelt, méregdrága darabok is. Jó esetben azonban elég néhány amatőr színész, nem számít, hogyan játszanak, legtöbben úgysem élik túl a játékidőt, díszletnek megteszi egy alagsori helység vagy pince, és még jó operatőrre vagy minőségi kamerára sincsen szükség, hiszen minél kevesebbet látunk, annál ijesztőbb a sztori. Elég egy olcsó kézikamera, amivel lehet rohanni a szereplők után, majd digitálisan vághatjuk és alakíthatjuk az egészet - a kérdés, hogy van-e ötlet a történetben, és sikerül-e közönséget találni hozzá. A filmtörténet két legjövedelmezőbb filmje így készült.
Az 1999-es The Blair Witch Project költségvetése 22.500 dollár volt, és 248.6 milliót kerestek rajta, három tök ismeretlen fiatal játszott benne, és a legdrágább kellék a sátor volt, amiben rettegtek, illetve egy faágakból pálcikaember, és mégis milyen rémisztő volt. A siker egyik titka a jó ötleten túl egy internetes reklámkampány volt, valójában az első ilyen jellegű gerillareklám, amely azt sugallta, hogy a levetített, ún. talált felvétel - és ez egy külön zsáner lett a horroron belül - akár igazi is lehet. A Parajelenségek (2009) szellemtörténete még ennél is kevesebbe, 15.000 dollárba került, 193.3 milliót hozott, sikerét főleg az hozta meg, hogy levetítették egy rakás kollégiumban, és így hamar (jó) híre kerekedett a filmnek Ekkorra a nagy forgalmazók már kiéhezetten vártak a hasonló, olcsó, de könnyen eladható és sorozattá alakítható termékeket, és feltehetőleg az Akasztófával kapcsolatban is ilyen reményeik vannak.
Az Akasztófa egy, katasztrófával végződő iskolai színpadi előadás húsz évvel későbbi „feltámasztásáról” szól - annak idején a kellék akasztófa okozott halált, innen a cím - , és ez a film is a talált felvétel alműfajba tartozik, ugráló kamerával, szemcsés felvétellel és sikítozó fiatalokkal. Készítő, a kaliforniai Travis Cluff és Chris Lofing saját és barátaik pénzéből dolgoztak, illetve gyűjtést rendeztek – crowd funding -, de így is fillérekből hozták ki az egészet. A filmet ismerősök házaiban vették fel, haverok vállaltak egy csomó munkát ingyen, és erre az olcsóságra és bennfentességre utal az is, hogy minden szereplő az őt játszó, amúgy teljesen ismeretlen színész nevén fut - Cassidy Gifford mint Cassidy, Pfeifer Brown mint Pfeifer és így tovább. A késztermékkel aztán több stúdiót is megkerestek, míg végül a Warner Bros. fantáziát látott az üzletben és vállalta a forgalmazást, de hozzánk is az egyik legnagyobb hazai forgalmazó hozta el a filmet. Hogy lesz-e siker és lesz-e folytatás, az majd kiderül, de a befektetett kevéske pénzből nagyot bukni biztosan nem lehet.
Premier: Akasztófa, július 9.
