Olyan soványka ez a szegény kislány… Amélie Poulainnek se volt duci, de Nathalie-ként már szinte csak csont és bőr. Szó, mi szó, Audrey Tautou, mert róla van szó, nem formás nőiességével, kacérságával és csábítóan érzéki kisugárzásával lett a mai francia film egyik első számú romantikus hősnője. Pedig valamivel mégis le tudja venni az embert a lábáról.
Isten nagy, én kicsi vagyok
Igen nehéz megfejteni Audrey Tautou titkát, hiszen alkatilag semmi sem predesztinálná őt, legalábbis ilyen mértékben semmi esetre sem, hogy ő legyen a komoly hagyományokkal bíró francia nemzeti filmgyártás első számú romantikus hősnője. Gondoljunk csak bele, kik voltak az elődei: Brigitte Bardot? Catherine Deneuve? Juliette Binoche? Esetleg Sophie Marceau? Ezek azért mindannyian nők, "nőből vannak", méghozzá tetőtől talpig. Tautou alkatilag leginkább Anna Karinára emlékeztet, Jean-Luc Godard hajdani múzsájára, na de ő meg hol romantikus hősnő? Szó sincs róla, nem csúnya, egyáltalán nem visszataszító jelenség Tautou kisasszony, sőt, igen vonzó, sugárzó bája van. Körüllengi valami megfoghatatlan angyali kedvesség érzete. A törékeny alakját megkoronázó hatalmas, csodálkozó, sötét bociszemeiben olykor megcsillanó pajkos fény azonban nem erotikus játszadozásra, inkább csak valami buta, gyerekes csínytevésre csábít (pl. vízzel teli kotongumik járdára dobása a tetőről). Elnézve őt inkább egy édes, játékos cukiság juthat eszünkbe, egy óvni való, pici, sérülékeny test, nem az égő vágytól duzzadó szerelem. Ahogyan egyik első filmsikerének címe is mondja: Isten nagy, én kicsi vagyok. Mégis filmográfiájának 90%-át romantikus vígjátékok, illetve drámák teszik ki, tehát működik e szerepkörben a csaj… és tényleg működik, csak valamiért nehezen hiszem el.
Gyere hozzám feleségül
[img id=368026 instance=1 align=left img]Természetesen, mint szinte minden romantikus komédia, a Nathalie második élete című is a párválasztás körüli bonyodalmak körül forog. Egy helyes, sármosan zilált pasi üldögél a tipikusan francia kávézó egyik asztalánál magányosan, amikor betoppan egy lány. Leül egy másik asztalhoz, a fiú pedig azt találgatja, vajon mit rendel. Kávét, esetleg teát? Valami dzsúszt? Határozott elképzelése van, vagy kicsit tétova? A lány először kávét rendelt, majd gyorsan inkább dzsúszt, nem csoda, hogy nemsokára egymás karjaiban vannak. Nemsokára a fiú megkéri a lány kezét, aki igent mond. Na de hol van itt a bonyodalom? Megy minden, mint a karikacsapás, kalap, kabát, nagyharang, és a film még csak 5 perce forog… Igen, most jön a bonyodalom nemsokára, és rögtön érteni is fogjuk, miért Nathalie második élete a film címe. Kivételesen azt kell mondanom, hogy a film magyar címének az Amélie csodálatos életére való "hajazása" is helyénvaló ezúttal, hiszen a film elején konkrét utalás történik erre a korábbi nagysikerű Tautou-filmre. Itt jegyezném meg azt is, hogy a film eredeti címe La Délicatesse, ami egy hasonló című David Foenkinos által írt és egy kisebb bőröndre való díjjal jutalmazott bestseller adaptációja; a filmet ebből szintén ő írta, sőt rendezte is öccsével, Stéphane-nal közösen.
Nem kell a csók
Nathalie második élete mégis egy csókkal kezdődik el, mely a lehető legváratlanabb időben és helyen csattan el, a lehető legelképzelhetetlenebb férfival. A romantikus komédia ettől kezdve indul be, hiszen ha egy tökéletesen össze nem illő pár egy lehetetlen élethelyzetben találkozik, annak csakis szerelem lehet a vége (vagy semmi nem lesz belőle, de arról meg minek filmet csinálni). A Foenkinos-testvérek aztán, a bájos Tautou kisasszony és a sármosan bumfordi Francois Damiens hathatós közreműködésével egy szép, szolid, és a végére kifejezetten szórakoztatóvá váló komédiát rendeztek, melyből végül a romantika sem hiányzik. Nem fogjuk ugyan az előttünk lévő moziszéket ripityára rúgni az izgalomtól, ami ettől a műfajtól nem is elvárt, azonban papírzsebkendőből is elég egy darab, csak a minimális biztonságosság kedvéért. A film mégis megérint, hiszen Tautou bája és Damiens ügyefogyott esetlensége igen kedves és emberi pillanatokat okoz. Ha ehhez hozzávesszük az olykor óvatlanul elcsattanó, friss és üde humorpatronokat is, akkor egy igen gondtalan másfél órában lehet részünk. Csak túl sokat ne várjunk e filmtől, mert a felfokozott, előzetes várakozás szinte mindig tönkreteszi az elvárható élményeket. Ez egy csendes, visszafogott, szolid film, nem akar sem megrázni, sem széttépni, csupán egy kedves, emberi történetet elmesélni arról, hogy "jól csak a szívével lát az ember".
Kinek ajánljuk?
- Gyakorló szerelmespároknak.
- Leendő szerelmespároknak.
- Adminisztrátoroknak, adatfeldolgozóknak, bérszámfejtőknek, titkárnőknek, tehát "irodistáknak".
Kinek nem?
- Adrenalinfröccsre áhítozóknak.
- Swingerparty elé kedvcsinálónak.
- Nagyon mély, meghatározó élményre vágyóknak.
6/10
