A Kleopátra mindent visz

Az 1950-1960-as évek fordulóján megteremtett kelta képregény-figurák, a sastollas sisakú, köpcös Asterix és a menhírfaragó testes társa – igen, aki babakorában belepottyant a varázsitalos kondérba, ezért nem ihat a mágikus mixből, mert hatása állandósult nála (jó, egyszer megengedte neki a druidája) –, Obelix kalandjainak megképesítésével félévszázada próbálkoznak a franciák. Érthető, a szülőatyák, René Goscinny és Albert Uderzo figurái ikonikussá lettek a világon mindenütt, és szerves részét képezve a francia kultúrának, adja magát, hogy a gall expanzió élharcosaivá váljanak. Goscinny–Uderzo hősei az évtizedenként megalkotott rajzfilmeket követően (amikből az 1976-os Asterix tizenkét próbája címűn maga a legendás duó is szorgoskodott, mint rendező-forgatókönyvíró) 1999-ben élőszereplős változatot kaptak (Asterix és Obelix), köszönhetően a trükk-technika fejlődésének. A mérsékelt lelkesedéssel fogadott Claude Zidi-komédia után készült el az eddigi legjobb darab, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés című adaptáció, ami egyértelműen az író-rendező (és Caesar bőrébe bújó) Alain Chabat-nak köszönhető (a magyarításban elvitathatatlanok Speier Dávid érdemei). Thomas Langman és Frédéric Forestier Asterix az Olimpián című grandiózus vállalkozása (kora egyik legdrágább európai filmjeként született) a sztárok cameóját leszámítva – Alain Delon mellett látható a hétszeres Forma 1-es világbajnok Michael Schumacher és a focilegenda Zinédine Zidane is – csak olyan volt, mint egy drágakövektől csillogó, de a súlytól farok-nehéz szarka, ami hatalmasat bukik orra. Most pedig nagy zajjal újra betörte a kaput a két gall legény, ám az eget-földet rengető robaj után nem maradt más, csak kínos csend, feszengés és unalom. Az új Asterix-film a leggyengébb a négy közül, ha finomabban fogalmazunk, messze alulmúlja a "Kleopátrás" rész minőségét.

[img id=418413 instance=1 align=left img]Csak Depardieu állandó

Mostanra úgy tűnik, a tetralógia egyetlen állandó "darabja" – az Obelix bőrét egyre inkább kihízó – a jobb napokat látott Gérard Depardieu, az első két részben Asterixot alakító Christian Clavier-t előbb Clovis Cornillac váltotta, most pedig Edouard Baer következett. Az aktuális nagynév a brit királynőt játszó Catherine Deneuve, valamint az egy római szenátort villanásnyira megformáló Jean Rochefort. Mellettük olyan – franciafilm-kedvelői körökben – ismertebb színészek játszanak, mint Dany Boon (mint megszelídített viking dúvad), Fabrice Luchini (mint Caesar), Valérie Lemercier (mint Miss Macintosh), illetve hárommondatos (tábornoki) epizódszerepben felbukkan "Montalbano felügyelő" is, az olasz Luca Zingaretti. S természetesen új a rendező, Laurent Tirard, aki forgatókönyvíró-partnernek maga mellé vette a Molière című filmje társszerzőjét, Grégoire Vigneront.

Zavarok a varázsitalos hordó körül

Mint az első élőszereplős Asterix-moziban, itt szintúgy több képregényt gyúrtak egyetlen filmmé, jelesül az Asterix Britanniában és az Asterix és a vikingek címűt. A félelemre képtelen, ám a jeges érzéstől a repülés képességét remélő rémisztő vad északi harcosok szála beemelése nem csupán azért nem szerencsés, mert hat éve dán rajzfilmesek, Stefan Fjeldmark és Jesper Moller a "szokásos évtizedes" Asterix-rajzfilmként éppen a témába vágva készítették el az egyébként egész jól sikerült filmjüket, az Asterix és a vikingeket. Hanem mert képtelenek a szálak összehangolására, a történet szétesik, akárha két külön filmet látnánk.

Julius Caesar (Luchini) meghódítja a briteket, de itt is, mint Galliában, egy kis falucska váltig ellenáll. Kordélia királynő (Deneuve) hű – és karót nyelt – nemesét, Angoltapaxot (Guillaume Gallienne) küldi a kontinensre segítségért, tudomást véve Asterix (Baer) és Obelix (Depardieu) törzsének legyőzhetetlenné tévő italáról. A két jó cimbora útnak is indul a varázslójuk kotyvasztotta mágikus ital hordójával, de magukkal kell vinniük a főnök Lutéciából jött nyegle unokaöccsét, Kishippixet (Vincent Lacoste). Közben a rómaiak titkos ügynöke a vikingekhez fordul, hogy működjenek közre a hadi vállalkozásukban, akik rá is állnak a dologra, mert azt remélik, a félelmükben halálra váló ellenfeleiktől elsajátítják a röpülés tudományát (nemde a félelem szárnyakat ad). A hordó – természetesen – elkallódik, ráadásul pont akkor, amikor a latin légiók a végső rohamra indulnak.

Kuszaság és keresettség

Az Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát két fő szálának sikertelen vegyítésén túl igen erőltetett Angoltapax–Ophélia (Charlotte Lebon)–Kishippix háromszöge, felesleges a Macintosh kisasszony és Obelix között dúló "szerelem". A szereplők sokszor csak felmondják a szövegeiket – jut eszünkbe: már az elején illet volna eldönteni, hogy a film rímekben szólal-e meg vagy sem –, mellőzik az alakítást. A Britannia-képregény fontos humorforrását képezte az angol (brit) szokások franciás kigúnyolása, miszerint a szigetlakók folyton teáznak, mentásan eszik a vaddisznót, s leginkább: olyanok, mint mi (a franciák), csak fordítva beszélnek. Ami a képregényben elevenen élt, a kicsavarított szöveg, itt az érthetőség rovására megy, a gyereknézők biztosan belefáradnak, de a korosabbjának hasonlóképpen gondot okoz (nem irigyeljük a szinkronszínészeket sem). Belefáradnak, feladják a filmet.

Goscinny–Uderzo képregényhősei a vásznon eddig – A Kleopátra-küldetést leszámítva – nem tudtak rendesen élő testet ölteni, a páros másik közismert figurája, Lucky Luck (vagy Talpraesett Tom vagy Villám Will) szintúgy rosszul járt a francia ötletből, német pénzen és szereplőgárdával, spanyol helyszíneken forgatott, Lucky Luck és a Daltonok című opussal. A készítők valószínűleg úgy gondolják, a papíron vicces – a magyarok ebben sokat köszönhetnek Tímár György zseniális fordításainak – képregény-figuráknak minden pillanatban poént kell mondaniuk, poénosan kell viselkedniük, függetlenül annak színvonalától.

A magyar mozirajongók ellenben annak örülhetnek, hogy a film rögbipályás jeleneteit a komáromi erődrendszerben forgatták, és bár a vár nem mindig felismerhető, de a tömegstatiszták vagy a brit rögbiseket alakító magyar játékosok között ismerős arcokra bukkanhatnak. De ez édeskevés a boldogsághoz – és a jól sikerültséghez.

Kinek ajánljuk?
- Eltökélt Asterix-rajongóknak.
- Aki nem bánja az üresjáratokat egy vígjátékban, elég neki néhány jól irányzott vicc is.
- Aki ott járt a magyarországi forgatáson.

Kinek nem?
- Akinek élőszereplős Asterix-filmben A Kleopátra-küldetés a mérce.
- Aki nem akar petyhüdt Depardieu-t látni.
- Anti-frankofonoknak.

5/10