Mixelj egy sci-fi–akció–horrort nekem

Vacak lőre a papramorgó, akad benne minden, ami szeszre képes, olcsó módon hatni igyekszik, mindegy, hogy milyen áron. Fejbe kólint azonnal és irtózatos erővel. A pálinkák alja. Nagyjából ilyesmi A pap – Háború a vámpírok ellen című egyveleg. A manapság – ha úgy tetszik: szó szerint – elharapódzó vámpírmitológiától kezdve a (végidőkön túli) sci-fi motívumokon át a western-tradícióikig mindent belepakoltak, ami szemnek ingere. Ám úgy, hogy nem áll össze egésszé. Semmi baj sincs azzal, ha egy mozi számtalan forrásból táplálkozik, mondhatjuk úgy is, ha sok korábbi filmet megidéz, azonban ha ezt zagyván (érezhető koncepció híján), ostobán és egy új (mozi-) világnak a megteremtése nélkül teszi, az öncélú. Meglehet, megérne egy játékot, hogy ki tud több idegen tollat találni a film testén. Ráérő időnkben – merthogy van – a Mad Maxet és a Star Warst idéző vad motorozásokat és űrhangú robogásokat, antiutópisztikus Dark City-megapoliszt (ami a Szárnyas fejvadász bűnbe oltott nagyvárosának felvillantásával tulajdonképpen minden ilyen város- és társadalomábrázolásának ősatyjához, Fitz Lang 1927-es Metropolisához nyúl vissza) és nyomokban még A Gyűrűk Ura-momentumokat (a sziklaember-szobrok kapcsán) is felfedezni véltünk. A számtalan vadnyugatos és vérszívós opust nem említve.

Képregényes közbevetés

[img id=281038 instance=1 align=left img]Mondhatnánk, mindez azért történt, mert a film alapjául a Priest című koreai képregény-sorozat szolgált, Hyung Min-Woo munkája a cyberpunk, a dark fantasy, a (vámpíros) horror és a western elemeit egyesíti. Csakhogy. Muszáj tisztázni egy fontos dolgot a képregény-feldolgozásokkal kapcsolatosan. Ezek a filmek (így A pap – Háború a vámpírok ellen hasonlóképpen) bármilyen rajzolt füzetű forrásból töltekeznek, önálló alkotások, legalábbis azoknak kéne lenni. A moziközönség nagyobb része nem ismeri azokat, ha igen, akkor valamilyen másodlagos feldolgozásból, jelesül tévésorozatokból. Ugyan az egyik legkreatívabb (legyünk szubjektívek: a legjobb) modernkori alkotói, hogy ne mondjuk: művészi felület a képregény, kevesebben böngészik, mint ahányan a mozgóképek elé ülnek. Érzésünk szerint jó lehet Hyung Min-Woo műve – de errefelé kevesen ismerik, mint ahogyan mi sem. A belőle táplálkozó filmnek meg kell állnia a saját lábán, szűzként kell kezelnie a mozi-terembe lépőt, a nullaponttól kell kiindulnia. A pap – Háború a vámpírok ellen viszont összehordott hetet-havat, csakhogy elterelje a figyelmet, nem tud mit kezdeni a nézőivel. Nagyon egyszerű párbeszédekkel nagyon egyszerű módon mesél el egy történetet.

Támad a Pap

Eszerint (egy alternatív világban) az emberek és a vérszívó szörnyek között már évszázadok óta dúl a váltakozó kimenetelű élethalálharc, a vámpírok jóval erősebbek, az emberek viszont okosabbak – és övék a nappal. Rajzolt gyorstalpalóban a lovag időktől az első világháborúra hajazó koron át a mostani napokig jutunk el, amikor az Egyház győzhetetlen katonapapjaival diadalt aratott a vérszomjas hordák felett, a maradék vámpírokat (elfajzott emberszolgáikkal együtt) rezervátumokba kényszerítette, az embereket pedig egy magas fallal bástyázott, vigasztalan hangulatú utolsó nagyvárosba – Jerikóba – terelte. Némely telepes az erődítményen túl a vámpíroktól megtisztított, lehangoló – talán atomháború sújtotta – sivár, vadnyugati-szerű kistelepüléseken és farmokon próbált szerencsét.

Az Egyház – aminek feje Orelas nagyságos úr (Christopher Pulmmer) – szigorú elvek szerint őrködik az agymosott népek fölött – aki ellenszegül nekik, Isten létét tagadja –, az egykor oly magasztalt harcos papjaira már nem tart igényt. Az egyik legendás (a legjobb) papharcosuknak (Paul Bettany) azonban egy titokzatos vámpírhorda lemészárolja a sivatagi senki-földjén élő bátyját (Stephen Moyer), sógornőjét (Mädchen Amick) – és elrabolja unokahúgát, Lucyt (Lily Collins). A Pap megszegve szent esküjét és a szabályokat a nyomukba ered, vele tart a lány szerelme, egy senki-földi seriff (Can Gigandet), és csatlakozik a Pap elfogására az Egyház által küldött katonapapnő (Maggie Q). A poros vidéken olyan erős ellenféllel (Karl Urban) kell megküzdeniük, akivel még sosem volt dolguk, minden leleményükre és erejükre szükségük van. A harc jóval többről szól, mint Lucy megmentéséről, mielőtt a vámpírok megfertőzik.

Kudarc – és unalom

Cory Goodman forgatókönyvíró szerény munkája nyomán Scott Charles Stewart rendező inkább a hangulatra helyezte a hangsúlyt. A toldozott-foldozott szüzsé egyébként sem nyújtott másra lehetőséget. Így akinek kedve van, még néznivalót is találhat a filmben (nem a három dimenzió miatt, aminek itt semmi látszatja sincs) – a történetben kevésbé, az első húsz perc után nagyjából világos, mi és milyen módon fog történni. A többnyire átlagosan megkoreografált akciójelenetek közben és azok szünetében esetleg arra lehet koncentrálni, hogy majd Bettany jelenléte kárpótol mindenért. De nem. A Tűzfal és A Da Vinci-kód óta általában a negatív hős szerepét magára öltő – egyébként tehetséges – angol színész karizmája kimerül abban, hogy a homlokára és orrnyergére egy barna keresztet festettek. Stewart és Bettany második együttműködése a Légió után egyértelmű kudarc. A film rossz, benne Bettany is az. Sürgősen szólni kell neki, hogy váltson ügynököt, vagy ne vállaljon el minden szerepet, amivel megkínálják.

Nyílik időnk arra, hogy megállapítsuk, Maggie Q jó nő (és kaphatna végre egy rendes szerepet), és a Twin Peaks-sorozatban felfedezett Amick szépsége sem kopott semmit. Sőt.

A filmbeli keresztény misztika – holott Stewart másodjára próbálkozik vele, A Da Vinci-kódot beleszámítva Bettany pedig harmadjára – nemhogy felszínes, hanem bárgyú. Egy sci-fi–akció–horrornak is tudnia kell ezzel bánni, mert ha fontos a számára, nem merülhet ki dőre külsőségekben (gyónásokban, keresztvetésekben stb.). Komolyan kell venni – és nemcsak azért, mert a világ egyik legnagyobb vallása, hanem mert sokkal több rejlik benne, mint amit használnak.

Mindezek eredőjeként A pap – Háború a vámpírok ellen legnagyobb hibája, hogy unalmas. Egy ilyen film kapcsán ez pedig felér a halálos ítélettel. Amennyiben folytatásra kerül sor (a film vége erre utal), azonnal író- és szemléletváltás szükséges. Különben jó napot és ámen.

Kinek ajánljuk?
- Akinek tetszett a Légió.
- Aki 87 perc semmittevésre vágyik.
- "Konyha-keresztényeknek".

Kinek nem?
- Aki filmötvözeteket akkor értékeli, ha értelmük van.
- Aki nem szeret unatkozni, pláne egy akciófilmen.
- Katolikusoknak.

4/10