Két csinos nő és két jóképű férfi, aztán mindenki másba szeret bele, nagyon viccesen - valami ilyesmit olvashattam ki az előzetesből, és beültem Griffin Dunne Meglesni és megszeretni című nyári filmjére. Egy darabig még élveztem is, ahogy az elhagyott fiú (csillagász, Matthew Broderick) rohan kedvese után. Mert New Yorkba érve felhasználja optikusi tudományát, és a szemközti házban szerkeszt egy kukucska-ketyerét, minek segítségével a saját kéglije falára tudja vetíteni, mi történik a szomszédban. (Ahol szerelme már egy francia férfivel - Tcheky Karyo - él. Mit él, őrjöngve szeretkezik...) Ez a kukucska játék nemcsak azért érdekes, mert pípsót nemesít filmre - ez is része a vígjátéknak -, hanem mert operatőrileg, vagy hogy is mondjam, szóval filmnyelvileg bravúros megoldásokat kínál: néha tükörből látjuk a falra vetített szomszéd szeretőket, miközben ugyanott - a tükörben - a csillagász is látszik egy másik nővel. Vagy a srác a falra vetített nőt szeretné megcsókolni - csupa pókháló lesz a szája. Ez a játék a falra vetítéses ketyerével (hivatalos nevén: camera obscura) állítólag a film metaforikus üzenete: az életben is minden csak tükörkép, másolat, álvalóság - nagyképűen szimulakrum.
Ja, elfelejtettem mondani, hogy a teleszkópos fiút megszállja egy harci démon (Meg Ryan), aki viszont épp azt a francia pacákot vadássza, aki a csillagász nőjét lecsapta. Szóval így alakul ki a két fiú-két lány felállás. És ha már kialakult, jókat lehet nevetni a dolgon, a kukucska ugyanis kibővül egy hangdetektorral, vagyis sztereóban hallgatják, mit dumálnak, csinálnak a szomszédban, amitől a fiú haja az égnek mered. A nő meg van olyan szadista, hogy rátekeri a hangerőt. Szóval, elvannak.
A baj - velem, a finnyás nézővel - akkor kezdődött, mikor a harci démon húzásai eldurvultak: mindenáron tönkre akarta tenni a francia pacákot, mert az nemcsak hogy kihasználta, de el is hagyta, és egyáltalán, az ilyen fiúkat jól meg kell szívatni. Minek következtében abban a vendéglőben, amelynek ez a francia a tulajdonosa, egy zacskónyi svábbogarat eresztenek szabadon, pont akkor, mikor ott próbavacsorázik a Times című újság vendéglőkritikusa. Hát, mit mondjak, mikor a szerencsétlen kritikus két-három bogarat lenyelt, csak a kötelességtudat fojtotta belém a hányingert. A csaj viszont, aki az egészet rendezte, élvezi, sőt még rá is tesz egy pár lapáttal, egész addig, amíg a francia pasiból egy gipszbe csavart, nyöszörgő véglény nem lesz. Akkor aztán békét kötnek. S miután békét kötöttek, a harci démon otthagyja a szerencsétlent, és a csillagászé lesz. Szóval kicserélik egymás szeretőit. Mert a csillagász is rájön, mindig is ilyen vagány spinére fájt a foga.
Hááát, neked legyen mondva az ilyen vígjáték. Hollywood akkor is képes rémségeket találni, ha éppen nem lőnek. Például svábbogárral etetnek. A tanulság viszont a "hogy kell vigyázni": a high-tech korszakában száz méterről is le lehet hallgatni, sőt még a falon is át lehet látni ezekkel a ketyerékkel - nincs titok, nincs magánélet. A modern társadalom igencsak kedveli a transzparens (mindent kiteregető) viszonyokat. A haver, aki állítólag titkosító volt a seregben, azt mondja, egyetlen védekezés az alufólia. Be is vontam vele a fürdőszobám falát. Csak az a baj, hogy félpályán elfogyott a fólia, az ajtóra már nem jutott, és most, nyáridőn ez is hiánycikk lett kedvenc maszekomnál.
Mint ahogy a jó vígjáték is a mozikban.
