Tarantino a saját Schindler listája-mozija után megcsinálta a maga Amistadát is, ami önmagában ugyan picit kellemetlenül jön le, de azért még így is ez lett a legjobb filmje a Kill Bill óta.
Visszatalált önmagához
Egy ideje már elmúlt az a tinédzserkort idéző lelkesedés, hogy vágjam a centit a soron következő Tarantino-film premierjéig, ennek két oka van, az egyik a Halálbiztos, a másik a Becstelen Brigantyk. Baromi jó koncepció volt mindkettő, de csak papíron, mert a vásznon aztán én személy szerint nem kaptam, csak sokadik és egyre gyengébb utánzatát annak, ami miatt a Ponyvaregény – ha lehet ilyet mondani – nemzedéki filmélménnyé vált abban az egyébként rágógumi ízű és állagú kilencvenes években. A Django elszabadul után sem törölgettem a szememből az ifjúságom romjain előtört emlékek könnycseppjeit, viszont egyetlen pillanatig sem voltam csalódott. Végignéztem a teljesen nyilvánvaló, előre bekalkulált Tarantino-elemeket, de ezek végre nem tűntek egy kelet-európai junkie epigon hónaljban munkásfoltos próbálkozásainak. A dialógok többé-kevésbé ültek annyira, mint a Jackie Brownban, a leszámolások pedig mint a Kill Bill vonatkozó jeleneteiben. És ismét jót tudtam röhögni a direkt túlzásokon, főleg a szenvtelen gyilkolászást ábrázoló jeleneteken, és ismét kíváncsivá tettek a párbeszédek, amelyeken a Brigantyk esetében többnyire elaludtam.
[img id=426120 instance=1 align=left img]A cím helyesen: Schultz elszabadul
Nem mondom, persze, hogy minden fenékig tejfel. Christoph Waltz a Brigantykban brillírozott, a közönség imádta, ennek köszönheti szerepét a Django elszabadulban, hiszen Tarantino hajlamos beleszeretni egy-egy színészébe, de ez eddig ritkán sült el rosszul. Más kérdés, hogy teljesen eluralkodik a filmen, jelenléte jóval hangsúlyosabb, mint a címszereplőé, akivel talán kihoz egy egált, ha szigorúan a játékidőt mérjük másodpercben, de főként a film első felében inkább az osztrák az események tevékeny szereplője, míg Jamie Foxx – ekkor még szükségszerűen – csak riadtan-csodálkozva pislog. S mivel náciként egész bizarr mellékízt adott karakterének legutóbb, hiszen mindenki imádta, addig itt nincs semmi kettősség, ő egy pozitív hős, aki sokat beszél teátrálisan. Nekem kicsit sok is volt belőle. Még zavaróbb volt a mérhetetlen sok niggerezés, ami ugye alapvető témája ennek az egész filmnek, ám valahogy végig az volt az érzésem, Tarantino súlyos Eminem-szindrómában szenved, mint a Trópusi viharban Robert Downey Jr. El nem tudom képzelni, hogy egy fekete rendező ennyire kéjesen tépje fel ezeket a sebeket, hogy aztán még egyszer behintse sóval és kaparja meg üszkös ujjal, majd ha ez megvan, kezdje elölről az egészet.
Hívd Quentint!
Végül is tehát nem igaz már 2013-ban, hogy Tarantino visszanyúl a trash/kung fu/western stb. zsánerhez, mert ő már régóta magához nyúlkál. Így újdonságot most sem kapunk, de amiért szeretjük a filmjeit, azt viszont igen, magas szinten. Az újdonság így kimerül abban, hogy épp mit értelmez át és újra, most ugye egy eredetileg Franco Nero főszereplésével készült ősrégi és egyébként nem túl magas színvonalú westernt. Itt érdemes annyi kitérőt tenni, hogy ha emlékszünk, pár éve már bábáskodott egy Sukiyaki Western Django című film körül, sőt játszott is benne egy kurta szerepet, hiszen már akkor mániája volt többek között ez a műfaj és készülődött a remixre. És valami ilyesmi szerepet tölt be most már tényleg a filmvilágban: ha azt akarod, hogy újra menő legyen a száz évvel ezelőtti low-budget próbálkozásod, vedd rá Tarantinot, hogy citálja elő, nem kell remake-et forgatni, egyszerűen nyúlja le belőle a címet, a karaktert, vagy a sárga melegítőt és tékás legyen a talpán, aki állja majd a rohamot az addig porosodott filmekért.
Kinek ajánljuk?
- Akinek valaha kedvence volt Tarantino, vagy akár még a mai napig az, jöjjön, no para.
- Aki szereti a westernt. Örülni fog a ráadásnak is.
- Aki kíváncsi egy kivételesen jól eltalált magyar szinkronra.
Kinek nem?
- Akinek a szíve még a Dél felé húz.
- Aki már a Halálbiztosnál ráunt Tarantinora.
- Aki kerüli az erőszakos filmeket, még ha viccesek is. Főleg hogy itt nem is mindig azok.
8/10
