Péntekre hangolva

Hallgassatok sok zenét, nézzetek sok színházat, filmet és kiállítást, sétáljatok és beszélgessetek!

XXIV. Haydn Fesztivál

Esterházy-kastély Pápa, július 16-18.

2021. július 16-tól három napon át idén is Haydn öröksége előtt tiszteleg az együttes, ám ezúttal új helyszínen: a pápai Esterházy-kastély ad otthont a fesztiválnak. A péntek esti nyitókoncerten Szokolay Ádám lesz a Budapesti Vonósok szólistája a kastély udvarában, ahol Haydn zenéje mellett Dvořák dallamai szólalnak meg. Vasárnap pedig igazi időutazásra, zenés kastélytúrákra invitálja közönséget a zenekar, ahol a pápai Esterházykastély lenyűgöző szalonjaiban tárlatvezetés és Haydn kamaramuzsikáinak tételei várják a zeneszerető közönséget.

Szentendrei Ister Napok

Szentendre, július 16-18.

Szentendrén 2021. július 16., 17., 18-án rendezik meg a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napokat, azaz a Duna ünnepét. A város helyi hagyományaira, nép- és világzenei koncertekre épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisport-program, táncház, koncert várja a Szentendrére látogatókat.

Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében

Budavári Palota, július 16., 10:00

A sétán betekintést nyerhetsz a századforduló világába: körbejárhatod a királyi testőrség kiszolgálását biztosító Főőrség épület impozáns tömbjét. Ezt követően a már enteriőrjében is elkészült Lovardába érkezel, ahol feltárul a grandiózus lovaglócsarnok, annak korhű, ugyanakkor technikai felszereltségével a jelenkori igényeket is kielégítő tetőszerkezete, az egyedi „hauszmannzöld” üvegablakok, a zenekari és királyi páholy. Indulás: 1014 Budapest, Szent György utca, Hunyadi udvar, Mátyás kútja, érkezés: 1014 Budapest, Hollós kapu.

Everness Nomád – önismereti fesztivál

Siófok-Töreki, július 16-18.

Új rendezvénnyel kezdi a nyarat hazánk legnagyobb önismereti fesztiválszervezője, az Everness. A Nomád névre keresztelt balatoni program fókuszában a természethez való visszatérés, a belső iránytű megtalálása, a városi kényelemből való kiszakadás, a komfortzónák túllépése áll. A szervezők hisznek abban, hogy miután az elmúlt két év alapos próbára tette az emberek mentális egészségét, sokakat vonz majd egy olyan önismereti rendezvény, ahol a vendégeknek lehetőségük lesz visszatalálni testi-lelki jóllétükhöz.

Sisi, Magyarország szerelmese – séta a Várkert Bazárban

Ybl Miklós Tér, július 16., 14:00

A világ legszebb uralkodónőjének vonzalma a magyarok iránt. A túra során megismerheti a hazai neoreneszánsz építészet egyik legszebb alkotásának, az Ybl Miklós által tervezett Várkert Bazárnak múltját és jelenét. Indulás: Ybl Miklós tér – Ybl Miklós szobra, érkezés: Döbrentei tér - Erzsébet királyné szobra.

Fesztivál Akadémia Budapest 2021

Nyitókoncert: Zeneakadémia, július 16., 19:30

Július 16. és 25. között tartják a főváros legjelentősebb, nyári kamarazenei fesztiválját a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által alapított Fesztivál Akadémia Budapestet. A fesztivál idei tematikája: „Családfák”. A hangversenyeken zenész családok lépnek fel, a repertoárban nagy zeneszerző dinasztiák tagjai mellett család tematikájú kompozíciók is szerepelnek. Minden eddiginél sűrűbb koncertprogram, káprázatos nemzetközi és magyar fellépők, új helyszínek, izgalmas összművészeti kísérőprogramok várják július végén tizenegy napon át a zene szerelmeseit a Zeneakadémián, a Budapest Music Centerben és más különleges budapesti helyszíneken.

Utcáról utcára Terézvárosban – Az operett

Nagymező utca, július 16., 17:00

Oszvald Marika operetténekes és Maczó Balázs várostörténész közös estje. „Éjjel az omnibusz tetején”, „Hétre ma várom a Nemzetinél”, „Van a Bajza utca sarkán…” - talán már dúdolják is magukban a dallamot, suttogják a szöveget. Viszont tudják-e, kik voltak ezeknek az operett slágereknek a szerzői, és hogyan születtek meg ezek? És azt tudják-e, milyen kötődésük van Terézvároshoz? Most mindenre fény derül egy fergeteges hangulatú előadással egybekötve.

Heaven Street Seven, vendég: DJ Izil

Budapest Park, július 16., 18:00

A HS7 egy különleges koncertre áll össze a Budapest Park színpadán, ahol huszonötödik jubileumukat ünneplik. Egy közös időutazásra invitálnak, de hangsúlyozzák: ez egy egyedi, megismételhetetlen kirándulás a HS7 történelmébe, amelynek itt újból pont kerül a végére.

Alkonyati szakvezetés a Budakeszi Vadasparkban

Budapesti Vadaspark, július 16., 18:00

Az alkonyati túrán a szürkület titokzatos pillanatait fedezheted fel a vaddisznó, a dámszarvas, a medve és további nagyvadak társaságában. A programokat egész júliusban péntek esténként szervezik meg, amire kicsiket és nagyokat is örömmel várnak. A szakvezetésre előregisztráció szükséges, amit az alábbi e-mail címen lehet megtenni: joba.katalin@bkvp.hu 

nőNYUGAT

ONLINE, július 16., 19:00

A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a "privát mamuskaéletet", egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának - saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

Rák Béla Combo koncert

ÓKK Békásmegyeri Közösségi Háza, július 16., 19:00

Jazz, swing és latinos dallamok csendülnek fel virtuóz gitárjáték kíséretében az akusztikus hangszereken, a kertben.

A tizennégy karátos autó

Városmajori Szabadtéri Színpad, július 16., 19:00

Rejtő Jenő az egyik – ha nem „a” – legismertebb regényíró Magyarországon, A tizennégy karátos autó pedig a legnépszerűbb művei egyike. Mivel a rendkívül népszerű szerző mellé rendkívül népszerű zenekar dukál, így a Budapest bár alkotógárdája, vállalkozott rá, hogy dalokat írjanak különféle nem kevésbé híres helyzetekre, többek között Gorcsev Iván, Vanek úr és Vendier őrmester legendáriumából.

Isteni végjáték

Átrium, július 16., 19:30

Egy este a Mindenhatóval. Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van az Univerzum-projektről, megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit.

Kiss Llászló + 4 – lemezbemutató + budapesti premier

Muzikum Klub & Bisztró, július 16., 20:00

Igen, az URH és az Európa Kiadó alapító tagja voltam, és igen, Ausztráliából jöttem haza, hogy az első szólóalbumomat, (amire közösségi finanszírozással, 72 támogatótól kaptam a pénzt) felvegyem. – mondja Kiss Llászló, aki az említett zenekarok basszusgitárosaként vált ismertté. – Mindig énekeltem egy–két számomat az EK-ban, de most megindult a tollam, magyarul is, angolul is.

Parno Graszt & Bohemian Betyars

Kobuci Kert, július 16., 20:00

A két zenekar külön-külön is széles zenei palettán mozog, zenéjükkel különböző generációkat mozgatnak meg és hoznak közelebb egymáshoz. A zenekarok együttműködése nagy hangsúlyt fektet a magyar és cigány hagyományok továbbörökítésére, és egy olyan egyedi látásmódot visz a zenébe, amelynek jelenleg nincs párja.

Odüsszeia

Margitszigeti Szabadtéri Színház, július 16., 21:00

Az arab utazás legfontosabb pillanataként és összefoglalójaként, az „Amivel a nap adósa az éjszakának” és a „Barbár éjszakák, avagy a világ első hajnalai” című darabok után, Hervé Koubi fehér balettet készít. Hervé Koubi újabb tánceposza határozottan mediterrán stílusú. Natacha Atlas, a nagyszerű arab énekesnő, aki ugyanúgy ismerője a klasszikus dallamoknak, mint az electropop műfajnak, 2015-ben találkozott Hervé Koubival, és ez a kötelék azóta sem lazult. Natasha Atlas zeneszerző társa Samy Bishai.

Free BJC Jam Session: Gyárfás István Trio

Budapest Jazz Club, július 16., 22:30

A Free BJC Jam Session esteken hétvégéről hétvégére a legismertebb és legnépszerűbb hazai zenészek alkotnak spontán formációkat. A késő éjszakába nyúló örömzenélések alkalmával bármi megtörténhet. Az elmúlt években meglepetésszerűen felbukkanó világsztárok és a legkülönbözőbb országokból érkező hobbizenészek egyaránt csatlakoztak az elsősorban vérbeli bebopot megszólaltató triókhoz.